:O :)

Na jó, ez tényleg komoly :D Máris összegyült a 7 komi sőt ár nyolc is van :D Ez annyira jól esik hogy el sem tudjátok hinni :D Nem hittem hogy ilyen sikere lesz ennek a blognak, úgyhogy köszönöm (L) :) Csak egy baj van, méghozzá az hogy nem tudok ilyen gyorsan írni, így ismét feljebb vittem a komihatárt. Mostantól 10 lesz. Remélem azért nem utáltok meg érte... :\, de kell egy kis idő, hogy izgalmas és jó fejiket tudjak alkotni :DD Ezt is tegnap este sokáig írtam, de kész lettem vele, mert betartom a szavamat :D Jó olvasást, és még egyszer bocsi.

Puszi: Nica

26.fejezet

Oh, shit!!!

(Stella szemszöge)

Nagyi persze hogy kölcsönadta a kocsiját. Szegénykém már nagyon öreg, legalább 30 éves, régi Ford, de még mindig bírja a gyűrődést. Csak a lelkemre kötötte, hogy nagyon vigyázzak rá. Alec nem nézte jó szemmel ahogy a volánhoz ültem,de nem szólt egy szót sem.
- Most mit nézel? – kérdeztem vigyorogva, mert éreztem hogy egész úton engem bámul.
- Téged – válaszolta, szintén nagy vigyorral.
- Hát, azt vettem észre. Mi olyan érdekes rajtam? – fordultam felé egy pillanatra, de tényleg csak annyira mert utána megint az utat néztem.
- Minden – válaszolt még mindig engem nézve. Erre a kijelentésére csak a szememet forgattam.
- Túlzol, Alec – motyorogtam. Hallottam hogy kuncog, és éreztem ahogy ujjai végigsimítanak az arcomon.
- Higgy nekem – duruzsolta, ellenállhatatlan hangon – Túl sokáig nem láttam az arcodat, ahhoz hogy most ne nézzem.
- De ez így nem fair – nyafogtam – Én sem láttalak jó sokáig, de én most nem tudlak nézni mert akkor tuti hogy baleset lesz. – hallottam, ahogy halkan kuncog, aztán elhallgatott, és komolyan meredt maga elé.
- Héj, mitől lettél ilyen komoly? – kérdeztem mosolyogva.
- Miért jöttél el? – kérdezte halkan.
- Mi? – kérdeztem homlokráncolva. Nem értettem ezt a kérdését.
- Miért jöttél vissza Volterrába? – kérdezte hangosabban. Nagyot sóhajtottam, és leálltam az egyik áruház parkolójában, ugyanis időközben beértünk Port Angelesbe.
- Ugye ezt most nem gondoltad komolyan? – néztem rá összeszűkített szemekkel.
- De, halálosan komolyan gondoltam. Miért jöttél vissza? – a hangja közben komoly lett – Miért tetted kockára az életedet, csak miattam? Az én életem nem ér annyit mint a tiéd….Stella, én nem vagyok ember…én… - az ujjamat a szájára tettem.
- Csss! Számomra te vagy a legfontosabb, és ha te meghalsz, nekem sincs miért élnem, így kockáztattam. És megérte, mert itt vagy velem, és csak ez számít! Alec én szeretlek! Érted? – két kezem közé fogtam az arcát – Téged, és csak is ez számít – mondtam majd megcsókoltam. Amire nem számítottam, az a reakciója volt. Hevesen magához húzott és keményen csókolt. Nekem sem kellett több. A karjaimat köré fontam és az ölébe ültem. Hideg keze a pólóm alá csúszott, amitől felforrósodtam. Még sosem éreztem ilyet ezelőtt. Volt már barátom, de valahogy az más volt. Az nem volt ennyire szenvedélyes. Hallottam ahogy Alec felmordul, ahogy a kezeim a pólója alá vándorolnak. Még jobban magához ölelt, és éreztem ahogy az ajkai a nyakamon kalandoznak. Beletúrtam a hajába és közelebb húztam az arcát, hogy meg tudjam csókolni. Arany szemei most feketék voltak, mint az éjszaka. Nem időztem el sokáig a szemeinél, újra az ajkaira tapadtam.
- Stella… - morogta, de még ez is dallamos volt.
- Csss – tapasztottam be a száját a sajátommal. Éreztem hogy gyengül az ellenállása. Még azt is elfelejtettem, hogy egy áruház parkolójában vagyunk egy ősrégi Fordban.
- Stella…ne itt! – tolt el finoman magától. Nagyot sóhajtottam, majd elmosolyodtam, és még adtam egy puszit a szájára, majd átgördültem a vezető ülésre.
- Hát ez…kemény volt – szólalt meg végül Alec és hallatszott hogy a légzése még mindig gyors.
- Ja az – nevettem fel.
- És most hova?
- Hát…gondoltam ha már ennyire jól öltözködsz, vehetnénk neked pár cuccot – vigyorogtam rá. Felhúzta a szemöldökét.
- És honnan van neked erre pénzed? – kérdezte
- Ó, tudod nagyon jó ha az embernek van egy nagymamája –válaszoltam mosolyogva, mire felkacagott.
- Oké, menjünk, mert itt bent, ebben a kis szűk térben elég nagy a kísértés – mondta és ravaszul elvigyorodott.
- Milyen értelemben? – húztam fel a szemöldökömet kihívóan.
- Mindkét értelemben, természetesen, bár meg kell mondjam ez a ruha nagyon szexin áll rajtad – ismerte be és látványosan végigmért. Elpirultam és lehajtottam a fejemet.
- Na jó, menjünk – mondtam sietősen és kiszálltam. Kuncogva követett. Miután bezártam a kocsit, kézen fogott, és elindultunk. Úgy két óráig jártunk boltról boltra. Alec már nem nagyon bírta, igaz már a harmadik bolt után kijelentette hogy ez lesz az utolsó, de valahogy mindig megtudtam győzni hogy menjünk tovább. Vettem neki egy jó kis sapkát, amibe szívdöglesztően festett, bár ő mindenhogy úgy fest. Narancssárga volt, és valahogy illet rá. Ő egyből beleszeretett,és le sem akarta venni. Ám amikor az egyik boltból kijöttünk, Alec válla felett véletlenül hátrapillantottam és ledermedtem. Gyorsan magam elé húztam Alecet és a mellkasa mögé bújtam, miközben az újonnan vett pólóját markoltam.
- Takarj el! – suttogtam rémülten. Alec egyből megdermedt, és a szeme elfeketedett. Védelmezően vont magához, mintha így akarna megvédeni a bajtól.
- Mi a baj Stella? Itt vannak? Hol? – kérdezte és hátrapillantott, de én gyorsan visszafordítottam.
- Css! Ne nézz hátra az gyanús lenne! – sziszegtem. Összeszűkített szemekkel nézett rám.
- Stella, mond el! – kérlelt komolyan.
- A hátad mögött van a volt barátom, Chase Dalton. Nem akarok vele találkozni mert nem éppen szép szavakkal váltunk el egymástól – magyaráztam. Láttam hogy kíváncsi.
- Miért hogy váltatok el? – kérdezte de mintha tudta volna a választ, az állkapcsa megfeszült.
- A képébe vágtam hogy egy mocskos szemétláda,és azt hiszem elküldtem egy melegebb éghajlatra. Ugyanis rajtakaptam, miközben az egyik osztálytársam Leoni szájában matat – számoltam be röviden. Láttam Alecen hogy pokoli mérges, ezért nyugtatólag megszorítottam a kezét és a másik kezemmel végigsimítottam az arcán.
- Hogy volt képes… - kezdte mérgesen de én a szájára tettem a kezemet.
- Nem érdekes, egy kretén volt és kész, de menjünk innen mielőtt… - még be se fejeztem, amikor valaki megszólított.
- Stella? – kérdezte egy ismerős hang a hátam mögül. Hogy került ez mögém? Kelletlenül fordultam meg, és magamra vettem egy művigyort.
- Chase? Micsoda kellemes meglepetés – szűrtem ki a fogaim között még mindig vigyorogva.
- Nahát, Stella, te aztán nem sokat változtál – mondta hatalmas vigyorral a képén,amit legszívesebben letöröltem volna.
- Hát te sem – mondtam kissé cinikusan. Éreztem ahogy Alec erősebben szorítja a kezemet.
- Öhm…Chase, ő itt a barátom Alec – mondtam kihangsúlyozva a barátom szót. Chase Alec felé fordult és még mindig mosolyogva kezet fogott vele, bár mindkettőjükön látszott hogy legszívesebben megölnék egymást. Legalábbis Alecen biztos.
- Örvendek. Alec mint Alexander? – kérdezte Chase és láttam ahogy Alec összerezzen a név hallatán.
- Igen – válaszolt keményen. Chase látszólag élvezte a dolgot, így úgy gondoltam hogy ideje lenne visszavágni.
- És mond csak Chase, hogy van Leoni? Biztosan együtt vagytok még. Ahogy láttam igen jól… megértettétek egymást – vigyorogtam a képébe gonoszul. Az arca hirtelen elsötétedett.
- Mi már nem vagyunk együtt. – válaszolta hűvösen. Most visszakapta az előbbit.
- Ó, de kár – mondtam gúnyosan. – Na de mi megyünk is. Nagyon örülök hogy találkoztunk – mondtam és választ sem várva sarkon fordultam és ujjaimat az Alecébe kulcsolva elindultam.
- Én is örültem. Stella Burns – mondta és hallottam a hangján hogy vigyorog. Régebben is szívesen szólított a vezeték nevemen, amit mindig gyűlöltem. Alec láthatólag azon gondolkodott mennyi időbe telik amíg visszafordul és leszedi a fejét, vagy hogy ki látná ezt.
- Meg se forduljon a fejedbe – mondtam. Rám nézett, és még mindig fekete szemeiben vad dühöt láttam.
- Annyira szeretném… leszedni a fejét, vagy csak simán megvakítani, vagy…
- Alec! Nyugi – mondtam és elmosolyodtam. Mivel láttam,hogy csak nem akar lenyugodni,megálltam, szembefordultam vele és megcsókoltam. Éreztem hogy a dühe csillapodik és máris átcsap vágyakozásba. Éreztem hideg kezét a derekamon, de tudtam hogy itt sokan látnak és nem szabad hogy elveszítsük a fejünket így most kivételesen én húzódtam el.
- Ne legyél mohó – suttogtam és elvigyorodtam. Láttam hogy az arcára óriási vigyor kúszik.
- Tudom de annyira ellenállhatatlan vagy – mondta és én éreztem hogy elolvadok.
- Imádlak! – mondtam és megöleltem. Szorosan magához vont.
- Én még jobban, szerelmem – suttogta a fülembe. Ezután együtt indultunk vissza a Cullen villába, és reménykedtem benne hogy beszélhetek majd Jacobbal. Szerettem volna tisztázni a dolgokat. Amióta Alec itt van nyomát se láttam és ez nagyon zavart.