B.Ú.É.K.

Először is Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek :D Köszönöm az eddigi 26 rendszeres olvasót, és a komikat is :D Meghoztam az új fejezetet, ami remélem elnyeri a tetszéseteket :) Remélem 2011 ben is olvassátok majd a törit :D A következő fejezetet hétfőre tervezem, de nem tudom sikerül e felrakni,mert ugye megint beindul a suli, és tanulni kell :( Jó olvasást, puszi: Nica

21. fejezet

The plan

- Te meg hová sietsz ennyire? – kérdezte egy ismerős hang. Megtorpantam, nehogy nekiütközzem.
- Anya telefonált hogy menjek haza mert…
- Na ne nézz hülyének Stella! – mordult rám mérgesen és közelebb lépett.
- Nem vagyok sem hülye, sem süket. Hallottam, mindent – mondta Jacob dühösen. – Lehet Aliceék beveszik ezt a süket dumát, de én nem. Nem engedem hogy odamenj – fejezte be végül. Először meglepetten, majd dühösen meredtem rá.
- Nem te fogod megmondani, hogy hova menjek és hova ne! Az én életem és azt csinálok amit akarok – kiáltottam, és eltrappoltam mellette.
- Nem hagyom, hogy csak úgy eldobd az életedet, mintha holmi frizbi lenne! – rántott vissza a karomnál fogva.
- Nem a te dolgod! – válaszoltam ugyan olyan hangnemben.
- De igen az – mondta halkabban és a tekintete ellágyult. Mély, sötét szeméből féltés és aggodalom sugárzott, és én nem tudtam mit kéne most tennem.
- Jake – kezdtem és a karomat szorító kezére tettem az enyémet.
- Nem engedhetem, hogy miattam szenvedjen. – folytattam és a szememet közben ellepték a könnyek. – Kínozzák Jacob! Most míg veled beszélek,őt kínozzák, és csakis miattam – kicsordultak a könnyeim miközben beszéltem. Láttam Jake szemében a megértést, de még mindig görcsösen szorította a karomat. Nem akart elengedni.
- Szeretem őt Jake. El kell mennem – suttogtam és megpróbáltam kihúzni a karomat a szorításából, de csak nem engedte.
- Jake – nyöszörögtem – Eressz… - lazított a szorításán, de nem engedett el.
- Stella, nem mehetsz oda egyedül. Meg fognak ölni – az arca hirtelen fájdalmassá vált – Nem mehetsz oda…legalábbis egyedül nem. – mondta határozottan.
- Jake… mi mást tehetnék? – sóhajtottam fel.
- Maradj itt, és várj!
- Mégis mire? – kezdtem megint begurulni.
- Arra hogy kitaláljunk egy tervet. – folytatta. Kérdően vontam fel a szemöldökömet.
- Egy tervet? – kérdeztem zavarodottan.
- Figyelj. – kezdte és félre húzott, le az útról. – Cullenék már hat éve azt tervezik, hogy hogyan kéne visszavágni a Volturinak.
- Visszavágni? Ezt hogy érted? – értetlenkedtem. Egy kidőlt fa törzsére mutatott. Leültem rá, ő meg mellém. Hideg volt kint ezért jobban összehúztam magamon a kabátomat. Jake észrevette ezt a mozdulatomat, és egészen közel ült hozzám. El akartam húzódni, de nem tudtam. Olyan jó meleg volt körülötte,hogy már nem is akartam. Mint egy radiátor.
- Köszi – motyogtam, mire válaszul csak mosolygott.
- Szóval, miért akarnak Cullenék visszavágni? – kérdeztem és kíváncsian pillantottam fel rá. Nagyot sóhajtott, majd mesélni kezdett.
- Hat éve a Volturi, aminek a te Aleced is a tagja – mondta gúnyosan.
- Már nem tartozik közéjük – vágtam közbe gyorsan. Kérdőn pillantott le rám.
- Komolyan. Már egy ideje nem tekintette Volturi tagnak magát. Legalábbis mindig úgy mondta hogy „ők” és nem azt hogy „mi” – magyaráztam. Jake vigyorogva nézett.
- Most mi van? – kérdeztem kissé durcásan.
- Látnod kéne magad amikor magyarázol. Nagyon szórakoztató – kuncogott. Én csak fújtam egyet,és a cipőmet kezdtem el bámulni. Éreztem magamon a pillantását, de nem néztem oda.
- Szóval hat éve, a Volturi eljött azért hogy elpusztítsák…
- Renesmeet – fejeztem be helyette. Meglepve nézett rám
- Alec elmesélte ezt a történetet. A vége az hogy visszavonultak, mert megijedtek Bella képességétől. – leesett állal nézett rám.
- Alec elmondta neked ezt?
- Alec mindent elmondott nekem. – válaszoltam.
- Elismerésem neki – vigyorgott. Csak a szememet forgattam.
- Miután elmentek, mindenki ünnepelt. Tiszta happy end. De megfogadták, hogy ezért még a Volturi megfizet. Carlisle fejében már elkészült a terv, csak még nem valósították meg.
- Milyen terv? – ráncoltam a homlokomat. Kinyújtotta a kezét, mintha el akarná simítani a homlokomon lévő ráncokat, de félúton visszahúzta.
- Öhm…- kezdte és mintha zavarban lett volna az előbbi viselkedéséért. – Carlisle négy év kutatás után talált egy olyan növényt, a nevét nem tudom mert eléggé bonyolult és külföldi is, de ez a növény megfossza a vámpírokat az érzékszerveiktől. Carlisle port csinált ebből a növényből, és saját magán tesztelte. Két órán keresztül nem látott, nem hallott és nem érzett semmit sem. Azt mondta olyan volt mintha nem is létezne. – leesett állal néztem rá, majd elgondolkodtam.
- Ez olyan mint Alec képessége. Ő is erre képes – elmélkedtem hangosan.
- Ja, igen. Az a köd – mondta.
- Te… láttad? – kérdeztem döbbenten.
- Hat éve használta ellenünk. Csak Bella képessége miatt használhatatlan lett. Olyan volt, mintha… nem is tudom. Szürke volt és hideg… de nem ért el hozzánk úgyhogy nem tudom hogy milyen. – vonta meg a vállát.
- Hát…most már nem tenne ilyet. Én nem tudom milyen volt régen. Én csak a mostani Alecet ismerem, aki sosem ártana sem nekem, sem a szeretteimnek. – mondtam komolyan. Lágyan elmosolyodott.
- Hiszek neked. – én is elvigyorodtam. Ekkor vonyítás harsant fel nem messze tőlünk. Összerezzentem, de Jake csak a szemét forgatta.
- Seth! Hagyd már abba – morgolódott a bajsza alatt. Nem kellett sokat várni, és egy magas srác szaladt ki az erdőből. Nagyon ismerős volt. Vigyorogva szalad oda hozzánk.
- Én téged ismerlek – mondtam összeszűkített szemekkel. Jake döbbenten nézett hol rám, hol Sethre, aki csak bocsánatkérően rám mosolygott.
- Ja, igen az. Ne haragudj, biztos a frászt hoztam rád, de mentségemre szóljon, hogy tényleg azt hittem Nessie vagy. – magyarázkodott. Elnevettem magamat.
- Felejtsük el. Stella vagyok – nyújtottam kezet.
- Seth Clearwater – vigyorgott. A keze nem volt akkora mint Jacobé, de az érintése ugyan olyan forró volt.
- Akkor a te húgodat Leah-nak hívják – jutott hírtelen az eszembe.
- Te ismered a nővéremet? – döbbent le.
- Nem,dehogy. Csak Jake mesélte hogy ő az egyetlen lány farkas – magyaráztam.
- Á, értem – mondta és közben sunyi pillantást vetett Jacobra.
- Mi akarsz Seth? – kérdezte Jake mielőtt Seth kérdezhetett volna.
- Véletlenül hallottam miről beszéltek, és…benne vagyok – mondta.
- Mégis mibe? – kérdeztem, mert Jacobon láttam hogy mindjárt nekimegy Sethnek.
- A buliba. Én is el akarom intézni a Volturit. Szóval, benne vagyok.
- Nem tudod miket beszélsz Seth – sziszegte Jake.
- Én is a falkába tartozom, úgyhogy nem hagyhatsz ki. Már felnőtt vagyok – emlékeztette. Láttam Jaken hogy nem tetszik neki, de végül csak bólintott.

:))

Szia mindenkinek :D Meghoztam a folytatást, hamarabb mint terveztem, de már nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre és mivel hamarabb elkészültem vele felteszem. Ahogy ígértem van benne Alec szemszög és előre is bocsi a végéért :P A következő fejit pénteken hozom vagy ha hamarabb elkészül akkor már csütörtökön. Nagyon jól esett hogy négy komit kaptam és remélem ehhez is összegyűl majd legalább ennyi. Jó olvasást, puszi: Nica

20.fejezet

I wanna go…

(Alec szemszöge)

Sötétség. Ez volt most körülöttem. Mélyre nyúló, fekete sötétség. Emlékszem, amikor kicsi voltam, nagyon féltem tőle. Az árvaházban, ahol Jane-nel felnőttünk, állandóan sötét volt. Én rettegtem tőle, de sosem mondtam ki hangosan. Nem mondhattam, hiszen én voltam az idősebb, és hogy jön az ki hogy Jane, aki a kisebb nem fél én pedig igen. Tiszta szégyen lett volna, így nem mondtam. Azt hittem vámpírrá válásom után már nem fogok többé félelmet érezni, de úgy látszik hatalmasat tévedtem. Bár most a sötétségtől való félelmem eltörpült amellett a félelem mellett, hogy elveszíthetem Nesst. Miután Felix levonszolt ebbe a kicsi, sötét és poros cellába, azon agyalok hogy kéne innen megszöknöm. Csak az a nagy harci helyzet, hogy az orromig sem látok. Ez a hely direkt vámpíroknak van kialakítva. Aro még valamikor a 15.század elején alakította ki azoknak akik szembeszegültek a törvénnyel. Sosem jártam még itt, csak hallottam róla a többiektől. Aro, ha harcra került sor, minket nem engedett harcolni Jane-nel. A mi feladatunk volt a vámpírok hatástalanítása, és bár tudunk verekedni, sosem hagyta hogy veszélybe kerüljünk. És most mégis ő zárt be ide, és ha eljön az idő, biztosan megöl habozás nélkül. Gondolatmenetemet egy nyöszörgő hang szakította félbe, ami a jobb oldali sarok felől jött.
- És most mi lesz velünk? – nyavalygott Jenna. Ő viselte ezt a legnehezebben. Jane és én csöndbe burkolózva hallgattunk, de ő megállás nélkül percenként panaszkodott. Nem egyszer hallottam, hogy megpróbál közelebb jönni hozzám, de a sötétben nem talált meg, aminek nagyon is örültem. Más sem hiányzott már a boldogságomhoz, csak az hogy Jenna megint rám akaszkodjon.
- Aro majd egyenként miszlikekbe aprít minket, és gonoszan kacagva a maradványainkon táncol majd – feleltem neki halkan, és éreztem hogy elvigyorodom amikor hallottam hogy a levegőt kapkodva nyöszörög. Milyen édes a bosszú – gondoltam magamba.
- Nyugi, csak viccelt – szólalt meg most először Jane, de a hangja akár a suttogás.
- Rohadtul nem volt vicces! – sziszegte Jenna a sarokból.
- Nem, de az sem az hogy nem bírod befogni a szádat. Elég szar a helyzet a te hisztid nélkül is – morrantam rá. Kezdett végképp kihozni a sodromból.
- Bocs, hogy nem akarok meghalni – vágott vissza. Dühösen fújtam egyet, és az orrnyergemet masszíroztam, nehogy olyat tegyek amit megbánok. Mert igaz hogy nem láttam hol van, de a hangja alapján simán be tudom határolni, hogy hova kéne mennem ahhoz hogy elérjem.
- Alec… - törte meg a csendet ismét Jenna hangja. Pedig már azt hittem tényleg befogja.
- Mi az? – sóhajtottam, és lehunytam a szememet.
- Sajnálom – mondta és a hangja őszinte volt.
- Mit? – kérdeztem bár tudtam mire érti.
- Mindent. Azt hogy megzsaroltalak, hogy kényszerítettelek olyanra amit nem akarsz, hogy elárultalak, és hogy beköptelek… de az utóbbiról tudnod kell, hogy Felix volt. Én mondtam el Felixnek az igaz, …de Aronak már nem – a szavait csönd követte. Nem lepődtem meg azokon amit mondott, mert tudtam hogy csak ő lehetett, mégis gyűlöletet éreztem. Gyűlöltem azért amit tett, de most már úgyis mind egy, úgyhogy...
- Felejtsd el – motyogtam becsukott szemmel. Szinte tapintani lehetett a döbbenetet a levegőben.
- Te most…? – makogta.
- Mit én most?
- Megbocsájtasz? – döbbent le, amitől mosolyognom kellett.
- Azt azért nem mondtam… - válaszoltam. Mielőtt bármit is mondhatott volna, ajtó nyitódást hallottam,majd a távolból fény szűrődött felénk. Valaki egy zseblámpával közeledett. A fény már annyira megvilágította a helyiséget, hogy ki lehetett venni Jenna és Jane alakját. Felugrottam, de túl gyorsan. Még nem voltam teljesen jól. Gyenge és szomjas voltam. A karom még nem jött rendbe, és mellkasom is enyhén sajgott. Halkan felnyögtem, mire Jane és Jenna egyszerre szaladtak hozzám.
- Semmi baj – nyugtattam meg őket, de láttam Jane szemén hogy aggódik. Közben az a valaki egyre közelebb jött, így kivehető volt az alakja. Ki más lett volna mint Felix, de volt vele egy alacsony köpenyes alak is. Nem láttam még korábban ezért csak új lehetett. De vajon miért jött Felixel. A hátuk mögött három vámpír állt a katonák közül
- Bocs hogy megzavarom a bulit – vigyorgott Felix, miközben a kulcsokkal kinyitotta az ajtót – De Aro hiányolja már a mi Alecunkat. – mondta gúnyosan és megragadta az ingemet a nyakánál. Jane felmordult és neki akart menni, de a katonák már ugrottak is és lefogták Jennával együtt.
- Héj csajok, nyugi. – kacagott,miközben kirángatott és visszazárta a cellaajtót. Amikor végzett a visszazárással, erősen megfogta a két csuklómat, és egy krómozott acél bilincset tett rá. Ezt egy vámpír sem tudja elszakítani. Nem is próbáltam kiszabadulni, mert tudtam hogy esélytelen lenne. A képességem nem működött, úgy ahogy a Jané, és a Jennáé sem, így esélytelen volt szökéssel próbálkoznom. Felszisszentem, amikor éreztem a bilincs szorítását a kezemen, ugyanis Felix előszeretettel húzta olyan erősre hogy majdnem leszedte a kézfejemet.
- Jaj bocsi – nevetett fel gúnyosan.
- Felix, ne merészeld bántani! – kiabálta Jane és vadul rángatta a rácsokat.
- Én? Dehogy. Miért bántanám, hiszen most fogjuk felhívni a kis barátnőjét – kacagott fel, én meg megdermedtem.
- Na mi van Alec … vagy inkább Alexander? - a düh fémes ízét éreztem a számban. Veszettül vágytam rá hogy letépjem Felix bunkó fejét, de tudtam hogy csak nekem lenne rosszabb, na meg fájdalmasabb.
- Meg se szólalsz? – cukkolt tovább. Láttam hogy Jane a fejét rázza, hogy nehogy nekimenjek. Szinte már fekete szemeiben félelem csillant meg ahogy rám nézett. Összeszorítottam a számat, behunytam a szememet, és a fogamat csikorgattam, de nem mentem neki Felixnek. Ő csak jót nevetett.
- Na gyere! – mondta és akkorát rántott rajtam, hogy majdnem elterültem a kőpadlón.
- Látod, ez van akkor ha kis nyuszik vérén élsz – mondta gúnyosan – Nézz magadra! Hova jutottál ezzel a hülye diétáddal – mondta és szánakozva tekintett rám.
- De legalább nem vagyok hidegvérű gyilkos – válaszoltam tompán. Eltűnt a vigyor a képéről, és nagyot lökve rajtam kitaszított az ajtón.


(Stella szemszöge)

Alec? – szóltam bele vágyakozóan, de a vonal másik végén egy teljesen más hang szólalt meg…

- Nem, nem Alec az. De ha nem tévedek te Stella vagy – szólt egy barátságos de egyben ijesztő hang.
- Ki maga, és hol van Alec? – kérdeztem remegő hangon.
- Alec sajnos nem ér rá éppen… el van foglalva – mondta – Én pedig Aro vagyok. – válaszolt. Meghűlt a vér az ereimben. Aro? Jézusom akkor Alec…
- Mit csinált Alecel? – suttogtam, mert féltem ha hangosan beszélnék elcsuklik a hangom.
- Ó, semmi komolyat. Éppen Felixel…beszélgetnek – mondta kedvesen és a következő pillanatban fájdalmas kiáltás hangzott fel. Ezer hang közül felismertem volna ezt az egyet.
- Ne! Hagyja békén! – kiáltottam miközben a könnyeim már folytak.
- Miért? Bűnt követett el, megérdemli a büntetést – folytatta,és újra felhangzott a kiáltást.
- Ne! Ne! Kérem! – zokogtam. Borzasztó volt ilyennek hallani a hangját. Annyira fájdalmas volt, hogy szinte én is átéreztem.
- Felix elég! – szólt oda valakinek, mire a kiabálás abbamaradt.
- Nos, Stella! Szeretnénk egy egyességet kötni veled. Először is mit tennél meg érte? Alecért. – kérdezte szinte már irritálóan nyugalmasan.
- Bármit! – vágtam rá gondolkodás nélkül. Aro felkacagott.
- Helyes, helyes. Erre a válaszra számítottam. Na szóval, drága Stella. Mit szólnál hozzá, ha eljönnél hozzánk, és cserébe mi elengedjük Alecet. – ajánlotta fel. Nem volt min gondolkodnom. Ha cserébe elengedik Alecet, akkor ennyit megér a szánalmas kis életem. Érte cserébe.
- Mikor? – kérdeztem, mire a vonal másik végéből kiabálást hallottam.
- Stella, ne! Ne gyere ide! - hallottam Alec kétségbeesett hangját, de aztán egy puffanás, reccsenés és kiáltás kíséretében megint csend lett.
- Alec! Alec! – kiáltottam.
- Nyugodj meg, még nincsen komolyabb baja! Ha sietsz nem is lesz! Jobb lesz ha most azonnal elindulsz. Nem tudom meddig bírom féken tartani Felixet – a hangja a végére már gúnyos lett, majd megszakadt a vonal.



¤¤¤

Ezután még sokáig néztem a kezemben lévő mobil telefont. Eleinte fel sem fogtam mi történt, de miután eljutott az agyamig, felugrottam és a táskámhoz rohantam. Kapkodva dobáltam bele a telefonomat, a pénztárcámat, amibe szerencsére az útlevelem is benne volt, majd magamra kaptam a kabátomat. Még egyszer visszanéztem a szobára, majd kiléptem az ajtón. Csak remélni tudtam hogy a Cullen család nem hallotta az iménti beszélgetésemet Aroval. De amint leértem a hallba megtudtam a választ. Jasper és Emmett a tévét bámulták, a konyhából kihallatszott hogy Esmee, Rosalie és Alice csöndesen veszekszenek valamin. Carlisle az ebédlőasztalnál olvasott valamilyen könyvet. Edwardot, Bellát és Renesmeet nem láttam sehol sem, de gondoltam ők biztosan Bella apjánál vannak vagy valahol Forks területén. Jacob meg biztos utánuk ment hogy bocsánatot kérjen Nessietől. Egyszóval senki sem tudta mire készülök, így senki sem tudott megállítani. Szabad utat kaptam, csak jól kellett színészkednem, de szerencsémre ez jól ment nekem.
- Hát te meg hova mész? – kérdezte Alice aki éppen most jött ki a konyhából és lecövekelt előttem.
- Anyu telefonált, hogy menjek haza – mondtam bocsánatkérően.
- Oh, és miért? –lepődött meg.
- Azt mondja hogy egy kicsit nagyival is kéne lennem, mert szerinte elhanyagolom, és miatta jöttünk ide – mondtam és úgy tettem mintha nagyon unnám a szövegemet. Bejött. Alice elvigyorodott.
- Értem. Hát… majd bepótoljuk. Hazaviszlek… - ajánlotta fel.
- Ha nem baj inkább gyalog mennék, utána meg busszal. Gondolkodnom kell – ezt komolyan is gondoltam. Tényleg kellett egy kis gondolkodási idő.
- Ó, persze, de vigyázz magadra és hívj ha kell! – mondta és megölelt. Hirtelen bűntudatom támadt. Nagyon csúnya dolog így átverni azokat akik meg akarnak védeni. De Alec nekem mindenkinél fontosabb volt, és nem hagyhattam hogy tovább szenvedjen miattam.
- Köszi, Alice – mondtam, majd odaintettem a kanapén elterülő Jaspernek és Emmettnek. Elmotyogtam egy sziát Esmeének és Carlislenak, majd megöleltem Roset. Amikor bezáródott mögöttem az ajtó, egy sóhaj kíséretében elindultam. A friss hideg levegő jót tett. Csípte az arcomat, de ez nem zavart. A fejemben újra és újra hallottam Alec fájdalmas kiáltásait, és ez arra késztetett hogy tovább menjek, és végigcsináljam ezt az egészet. Ő volt az életem, és az ember nem hagyja hogy az élete a semmibe vészen vele együtt. Éppen az erdő előtt haladtam el amikor egy árnyékot láttam elsuhanni,majd valaki kilépett elém…

Boldog Karácsonyt ! :D

Először is mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok :D Végre eljött ez a nap is :D És mivel ma Szenteste van és jön a "Jézuska"a feji is jó hosszúra sikeredett :D Tudom hogy mostanság keveset van benne a mi Alecunk de a jövőben lesz még benne eleget, nyugalom :) Közben az események kibontakoznak, és megérkeznek Edwardék is, amiből lesz egy kis zűr... A következő fejibe lesz Alec szemszög is, ami remélem nem baj :D Na de nem is húzom az időt, mert kíváncsi vagyok a véleményetekre, amit komiban fejthettek ki :) Jó olvasást! Puszi: Nica

19. fejezet

Helyzet van...

(Stella szemszöge)

Nem kis sokkot okozott Alice-éknek amikor Jacobbal karöltve, nevetve berobbantunk az ajtón. Ugyanis éppen valami hülyeséget mesélt a falkáról. Nagyon jól szórakoztam vele, és annyira más volt. Mintha egy teljesen más személyiség lenne. Amint beléptünk a Cullen ház üvegajtaján Rosaline-nak teljesen leesett az álla. Szerintem ő lepődött meg a legjobban. Kicsit tartottam attól hogy ezentúl nem leszünk olyan jóban, de ennek jelét nem láttam az arcán. Jasper és Emmett arcán sem volt kicsi a megrökönyödés.
- Öhm… asszem én megyek és beszélek Sammel – mondta Jake és ki akart menni, de én nem engedtem el a karját.
- Ne merészelj itt hagyni – sziszegtem hogy csak ő hallja. De biztos voltam benne hogy Emmették is hallották mert elmosolyodtak. Jake is csak vigyorgott.
- Nem féltelek én téged – motyogta vissza sunyin.
- Egy perc – mondtam Alice-éknek címezve és arrébb vonszoltam Jaket.
- Most mit vagy így betojva? – kérdezte vigyorogva, amikor hallótávon kívülre értünk.
- Láttad hogy néztek? Most komolyan ez olyan izé. Mit kell így meglepődni azon hogy jóban vagyunk? Utálom a feltűnést…– morogtam a bajszom alatt. Jake elnevette magát.
- Hát… tudod azok után hogy mindig csak martuk egymást… - mondta vigyorogva.
- Jól van na. Ha menned kell menj csak… csak elleszek valahogy – erre elvigyorodott.
- Komolyan mennem kell. Sam hívott. Elleszel nélkülem valahogy? – kérdezte gonosz vigyorral. Nyelvet öltöttem rá mint egy ötéves, és betrappoltam a házba.
- Ezt nemnek veszem – kiáltott utánam, amin csak vigyorogtam és a szememet forgattam. Még hallottam Jake kísérteties kuncogását, mielőtt elment. Nem is tudtam hogy ilyen jól ki fogok vele jönni. Mintha egy teljesen más ember lenne. Csak azt nem tudom eldönteni, hogy azért ilyen mert úgy nézek ki mint Renesmee vagy önmagamért. Bent Emmett vigyorogva, Jasper furcsa képel és Rose hitetlenkedve nézett rám. Hogy oldjam a feszültséget megszólaltam.
- Van itt valami kaja? Éhen halok – mondtam mosolyogva. Alice azonnal felpattant.
- Persze, gyere velem – mondta és a konyhába húzott. Ahogy odaértünk szembefordult velem.
- Na mi az? Szent a béke? – vigyorgott.
- Aham, asszem igen – válaszoltam.
- Akkor jó. Jacob nagyon jó fej is tud lenni.
- Erre rájöttem – vigyorodtam el.
- Már csak Rose-zal kéne hogy kibéküljön – sóhajtott
- Erről gyorsan tegyél le – kiabált be a nappaliból az említett, mi meg felnevettünk. Ezután a hangulat már felszabadultabb volt. Bár Emmett folyton ugratott, olyanokkal, hogy mostantól hordjak magamnál pórázt, meg mindenféle marhasággal, de ez annyira rá vallott. Rosalie egyáltalán nem haragudott, sőt még tetszett is neki a dolog. Azt mondta így legalább megmarad neki azaz élmény hogy Jaket egyedül szívathassa. Ezen én csak jót nevettem. Általában minden délután itt vagyok. A Cullen házba délután, délelőtt meg nagyinál. De ma Alicenek azaz ötlete támadt, hogy aludjak itt. Nekem nem nagyon tetszett, de addig győzködött amíg beadtam a derekamat. Hazaugrottunk pár holmiért és jöttünk is vissza. Az egyik vendégszobát kaptam meg a sok közül. Szép volt és tágas, olyan amilyet a filmekben látni. Mivel már sötétedett, elmentem zuhanyozni. A fürdőszoba is hatalmas volt,mint minden más ebben a házban. Zuhanyzás után, visszamentem az ideiglenes szobámba. Az ütő is megállt bennem amikor egy alakot pillantottam meg a szoba közepén állva…

¤¤¤

Az alak éppen a cuccaimat vizslatta. Élesen szívtam be a levegőt, mire megfordult a tengelye körül és szembetaláltam magamat….magammal? Mi van? Mielőtt leeshetett volna, az idegen felsikított, és a következő pillanatban a falnak zuhantam. A tüdőmből kiszaladt a levegő. Köhögve próbáltam ismét lélegezni, de nem volt rá időm. Elkapott és a falnak nyomott, de olyan erővel hogy szinte hallottam a bordáim tiltakozását.
- Te meg ki a franc vagy? – sziszegte. A hangja olyan volt mint az enyém, csak valahogy szebben szólt. Olyan csilingelve. De nem tudtam válaszolni, mert nem kaptam levegőt.
- Válaszolj! – kiáltotta és még erősebben szorított. Nem bírtam tovább, annyira fájt, hogy hangosan felsikítottam. A következő pillanatban valaki berúgta az ajtót.
- Renesmee! Megőrültél? Engedd el! – hallottam meg Jacob mérges, de mégis ijedt hangját.
- Miért engedném? Azt se tudom hogy ki, vagy hogy m… - nem tudta befejezni mert Jake közbevágott.
- Engedd már el az istenit! – kiáltott rá, mire Renesmee elengedett, én meg a földre zuhantam mint egy rongybaba, és levegő után kapkodtam. Jake odarohant hozzám és átfogta a vállamat.
- Stella, minden rendben? – kérdezte ijedten.
- Azt…hiszem – nyöszörögtem halkan. Az egész mellkasom sajgott.
- Stella? – kérdezte közben Renesmee. – Ő a Volturis Alec barátnője?
- Igen ő! De neked majdnem sikerült kinyírnod – torkolta le dühösen Jake. Csodálkoztam miért engem véd, és nem a barátnőjét.
- Jól van! De te is megijedtél volna ha valaki olyan áll veled szemben aki úgy néz ki mint te! – válaszolt dühösen.
- Akkor sem kellett volna így nekiesned! Kérdeztél volna meg előbb valakit! – folytatta Jacob. Renesmee erre dühösen fújtatott egyet.
- Helyes, védd csak! – kiáltotta, majd kiviharzott, becsapva maga után az ajtót. Jacob egy ideig nézett utána, majd hozzám fordult.
- Biztos jól vagy? – kérdezte aggodalmasan.
- Persze, semmi bajom – feleltem, de valójában a mellkasom majd szétszakadt, és szédültem is. Csak nem akartam hogy miattam még jobban összevesszenek.
- Jake, menj utána! – biztattam.
- Miért mennék? – kérdezett vissza.
- Mert biztos megbántódott… mellé kellett volna állnod…
- Ja, és akkor ketten törünk téged össze? Na ne nevettess! – horkant fel.
- Tudod hogy nem így értettem. – forgattam a szememet.
- De ha nincs igaza, akkor nem állok mellé – makacskodott.
- Te is rám támadtál, emlékszel? – vetettem fel
- Az más. Az azért volt, mert haragudtam rád…ez más eset volt – magyarázta ki magát. Én csak a fejemet ráztam.
- Mi lesz így veletek? Mindig csak veszekedtek… - motyogtam
- Tudom – sóhajtott fel – De hagyjuk ezt. Gyere – nyújtotta a kezét. Megfogtam, de amikor fel akart húzni, felszisszentem és a mellkasomhoz kaptam a kezemmel, mert belehasított a fájdalom.
- Még hogy jól vagy – motyorogta Jake inkább csak magának, és óvatosan lehajolt hozzám.
- Kapaszkodj belém – mondta. Értetlenül néztem rá.
- De miért… - olyan hirtelen kapott fel hogy a mondatot sem tudtam befejezni. Gyorsan átfontam a kezeimmel a nyakát.
- Vóó – hördültem fel, mire csak kuncogást hallottam.
- Nyugi, nem ejtelek el, nem kell megfojtanod – vigyorgott, mire lazítottam a szorításon.
- Umm… bocsi – motyogtam. – De tudtam volna a saját lábamon is menni – morgolódtam.
- Na persze, aztán meg itt összeesel nekem. – mondta,mire csak a szememet forgattam. Jake egy kis világos szobába vitt, és letett az egyik ágyra.
- Hol vagyunk? – kérdeztem összeszűkített szemmel. Ebben a szobában még nem jártam eddig. Olyan volt mint egy orvosi rendelő.
- Maradj itt! Szólok Carlislenak – figyelmeztetett és el is húzott,mielőtt még megszólalhattam volna.
- Oké - morogtam a bajszom alatt, és közben jobban körbenéztem. Az ágy amin ültem fehér volt, mint minden más a szobában. Tisztára mint egy kórházi szoba. Ezek csak nem valamilyen gyilkosok, akik itt szedik szét a gyanútlan áldozatokat… - gondolkodtam el, mire félni kezdtem. Mi van ha igaz, és én vagyok a következő? Ekkor kintről kacagást hallottam. Az ajtó felé fordítottam a fejemet. Egy magas fiú lépett be rajta. Olyan 17 nek nézett ki. Bronzszínű haja, és úgy mint minden Cullenek neki is aranybarna szeme volt. Sportos alakja volt, de mégsem olyan mint Emmettnek. Amikor rám nézett, meglepődött.
- Tényleg nagyon hasonlítasz Nessiere – mondta és kedvesen elmosolyodott. Értetlenül bámultam rá. Lehet hogy ő a gyilkos? Most jött kinyírni? – elmélkedtem mire megint felnevetett.
- Nyugodj meg, nem fog senki sem megölni. Viszont a te barátod minket biztos, ha megtudja hogy bajod esett – mosolygott. – Edward Cullen vagyok – nyújtott kezet.
- Stella Burns – fogadtam el. Neki is ugyan olyan hideg érintése volt mint eddig minden Cullenek.
- Bocsánatot kérek Nessie miatt. Nem tudhatta hogy ki vagy és megrémült – mondta komolyabban.
- Öhm… semmi baj. Megértem – válaszoltam, de ekkor beugrott hogy tudta mire gondoltam az előbb… és most is.
- Igen, hallom mire gondolsz – vigyorodott el. – Alec biztosan mesélt rólunk.
- Igen, mesélt. Alice a jövőbe lát, te gondolatot olvasol, Jasper az érzéseket manipulálja, Bellának valamilyen pajzsa van, Renesmee meg érintéssel közli a gondolatokat. Öhm… asszem ennyi. Teljes a lista? – kérdeztem. Megint elvigyorodott.
- Ja, teljes. És mesélt neked a vérf…-
- Igen arról is mesélt – vágtam közbe, mire csak vigyorgott. – Nem szeretem kimondani azt hogy Vérfarkas… ez olyan ijesztő – vallottam be. De egy kérdés nagyon fúrta az oldalamat. Akkor ő most Nessie…
- Apja vagyok – fejezte be helyettem a fejben feltett kérdésemet. Borzongáshullám futott végig rajtam. Ez annyira fura volt, hiszen annyi idősnek néz ki mint én…uh…
- Tudom, de igazából kicsit több vagyok már 17 nél – magyarázta derűsen. Ekkor ismét nyílott az ajtó és Jacob lépett be rajta Carlisle kíséretében.
- Edward? Te mit csinálsz itt? – kérdezte Jake.
- Csak üdvözöltem Stellát, de már megyek is. Bella Nessievel van – miközben ezt mondta küldött Jakenek egy szúrós pillantást – Megyek megkeresem őket – mire befejezte már ott sem volt. Ezután Carlisle kiküldte Jacobot, és megvizsgált. Két bordám megrepedt, ezért jó erősen átkötözte, és így már nem is éreztem annyira. Adott fájdalomcsillapítót is, amiből azonnal bevettem kettőt. Most Jake-kel éppen a vendégszoba felé sétálunk, ugyanis ragaszkodott hozzá hogy visszakísérjen.
- Most a vérszívó barátod biztos ránk küld valami hókusz pókuszt amiért megsérültél – viccelődött.
- Hallgass! – kacagtam fel és játékosan a karjába bokszoltam.
- Héj! – nevetett, és arrébb ugrott. - De most komolyan. Hogy jöttetek ti össze? Te voltál az aznapi vacsi, csak megsajnáltak? – kérdezte poénkodva mire tarkón vágtam.
- Áucs! – vigyorgott tovább, a tarkóját simogatva.
- Nem. Az utcán véletlenül nekimentem. – magyaráztam,mire Jacob felnevetett.
- És nem tépte le a fejedet? – kérdezte.
- Képzeld nem! Nagyon rendes volt. Aztán találkozgattunk.
- És hogy jöttél rá hogy vérszívó? Vagy ő mondta el? – faggatózott tovább.
- Nem. Én jöttem rá, egy vámpíros könyv segítségével – vallottam be. – Aztán feliratkoztam egy városnéző túrára – itt Jake felszisszent.
- Hogy mit csináltál? Elment az eszed? Ők nem úgy szerzik a vért hogy…
- De – vágtam közbe. - De ezt nem tudhattam, és meg akartam találni Alecet. Elvegyültem a turisták között, és bementem. Igazából belőlem is vacsora lett volna ha Alec nem elég gyors. Még időben elvitt onnan. Utána meg… összejöttünk – fejeztem be.
- Hűha – bámult rám Jacob.
- Mi van? – néztem rá.
- Te aztán merész vagy. – vigyorgott.
- Kösz – válaszoltam. Megálltunk a vendégszoba ajtaja előtt. Szembefordultam Jake-kel.
- Na, akkor én megyek aludni – mondtam.
- Okés – mondta de láttam hogy valamit mondani akar.
- Tudod, ez az Alec szerencsés fickó – mosolygott rám azzal a meleg mosolyával. Ezt nem értettem.
- Jó éjszakát – mondta,majd lehajolt és megpuszilta az arcomat. Annyira közel volt hozzám, hogy éreztem a testéből eredő forróságot. Kellemes illata volt, olyan ami a természetre és a szabadságra emlékeztet. Ahol ajka az arcomhoz ért még forróbb lett. Nem tudtam mit csináljak, ez annyira …gyors volt. Mire feleszméltem már a folyosó végén járt.
- Neked is – suttogtam magam elé,majd bementem a szobába. Miután bezártam magam mögött az ajtót, nekidőltem és lecsúsztam rajta. Ez meg mi volt? Mit csinált Jacob? Neki Renesmee a barátnője és őt szereti. Csak azért viselkedett így, mert úgy nézek ki mint ő – mondogattam magamnak,miközben felálltam, és az ágyhoz sétáltam. Lehuppantam rá. Az arcomhoz nyúltam,oda ahol Jake megpuszilta,és azon gondolkodtam, mit nem adtam volna érte ha Alec tette volna meg most ugyanezt. Az ő érintésére vágytam minden pillanatban. Az ő csókjáért sóvárogtam. Eszembe jutott az elutazásom napja előtti éjszaka, amikor annyira közel kerültünk egymáshoz. Szinte újra éreztem magamon édes csókjai helyét. Annyira hiányzott, minden pillanatban,mint a levegő. És miért nem hívott már három napja? Mi lehet vele? Gondolatomból a telefon éles hangja ébresztett. A kijelzőn Alec neve villogott. Na végre…
- Alec? – szóltam bele vágyakozóan, de a vonal másik végén egy teljesen más hang szólalt meg…

Hali :D

Most nem új fejivel jöttem :D de azt is hozom nemsokára :D Hanem új fejlécet csináltam, ami remélem tetszik :)) Amúgy a frisset péntekre vagy lehet hogy már csütörtökre hozom :D Attól függ mikor érek a végére. Na, puszillak titeket : Nica

Halii!!!

Sziasztok :D Ismét hamarabb hoztam a fejit, de ez annak is köszönhető hogy kaptam három komit, aminek nagyon örülök, és köszönöm! :) Jól esik hogy leírjátok a véleményeteket. Örülnék ha ennél a fejinél is összegyülne legalább három komi :D Bocsi a végéért de kell a motiváció :DD Kicsit ez is hosszabb lett, de gondolom ez nem baj :P Jó olvasást,..Ja, és KOMIKAT!!! puszi: Nica

18.fejezet

Gonosz tréfa

(Stella szemszöge)

A Cullen ház második emeletének az erkélyén ültem és néztem a hóesést. Ugyanis elkezdett havazni. Most Júliusban. Ez számomra felfoghatatlan, hiszen eddig havat csak a tv-be láttam. Nekem aki egész életében a melegben élt, ez fura és ismeretlen. Hogy Júliusban havazzon…Csak kíváncsiságból kinyújtottam a kezemet és néztem ahogy a hópelyhek ráesnek, majd egyből elolvadnak. Mosoly terült szét az arcomon. Mint egy kisgyerek kijjebb mentem és felnéztem az égre. Behunytam a szememet, és vigyorogva élveztem ahogy a hó az arcomra esik. Eddig ilyet még nem tapasztaltam, de határozottan tetszett. Már úgy egy órája itt vagyok. Alice elment Jasperrel a városba. Csak Rosalie Emmett és én maradtunk a házban. Rosalie és Emmett a szobájukban voltak és úgy döntöttem inkább nem akarok tudni róla mit csinálnak. Én pedig elvonultam az egyik szobába. Nem tudom kié volt, de remélem nem haragszik meg. Amúgy is csak azért jöttem ide, mert csak itt volt erkély. Mivel csak egy pulcsi volt rajtam kezdtem fázni, és a hajamat is ellepték a fehér hópihék. Érdekes volt mert sötét hajamtól elütött a rikító fehér szín. Lassan ez a harmadik napja annak hogy itt vagyok. Akarva, akaratlanul is eszembe jutott Alec. Annyira hiányzott, hogy szinte már fizikai fájdalmat okozott. Annyira szerettem volna már látni a mosolyát, vagy folyékonyarany szemeit, ami megtelik szeretettel akárhányszor rám néz. Az utolsó beszélgetésünk óta nem jelentkezet, és nagyon aggódtam érte. Mi van ha bántották? Miattam…Könnyek gyűltek a szemembe. Hagytam hogy végig folyjanak az arcomon, és végül ráfagyjanak.
- Stella? – jött be a szobába Rosalie. Gyorsan letöröltem a könnyiemet, és felpattantam, mintha semmi baj nem lenne, majd elmosolyodtam.
- Igen? – kérdeztem derűsen.
- A segítségedet kérem valamiben – folytatta. Várakozón néztem rá.
- Mivel elegem van már a Blökiből, lenne egy tervem hogy verjük át. Biztos nagyot nézne – vigyorgott gonoszan.
- Folytasd – simogattam az államat mint egy cselszövő, miközben elvigyorodtam. Ez jó ötletnek tűnt ahhoz hogy egy időre elvonja a figyelmemet Alecről. Rosalie leült mellém és részletesen elmagyarázta a tervét. Mivel Jacob állandóan kötekedett,és ellenségeskedett, ezért úgy gondoltam megérdemli. A terv úgy kezdődött hogy Rose egy törülközőt tekert a hajamra, hogy ne látszódjon a színe, és egy köntöst adott rám, mintha most zuhanyoztam volna.
- Oké, ez így jó lesz – csiripelte boldogan – Ne feledd, Renesmee vagy – figyelmeztetett szigorúan.
- Igenis főnök – szalutáltam, mire mind a ketten elnevettük magunkat.
- Hát, tudod csajszi, én kedvellek – mondta vigyorogva.
- Az érzés kölcsönös – vigyorogtam én is. Ekkor hallottuk hogy kivágódik a bejárati ajtó.
- Itt van. Csak ügyesen – mondta Rose és már ott sem volt. Én gyorsan úgy tettem mintha a ruháimat pakolnám, vagyis Renesmee ruháit, mert az ő szobájában voltam.
- Szevasz szöszi – hallottam Jacob hangját a földszintről, majd Rosalie morgását.
- Szevasz Bolhás – köszönt flegmán.
- Nessie-ék hazaértek már? – kérdezte Jake.
- A szobájában van. Bella és Edward meg Charlie-nál – felelte Rose kurtán. Ez is a tervünk része volt. Már mindent kifundáltunk előre.
- Kösz – horkantott fel,és hallottam a lépcsőn a lábdobogását ahogy felszalad. Gyorsan megeresztettem egy kárörvendő vigyort, de utána komoly maszkba rejtettem az arcomat, és megint pakolászni kezdtem.
- Nessie? – hallottam meg a hangját a közvetlen a hátam mögül. Megfordultam.
- Szia Jake – köszöntem fagyosan és újra elfordultam. Szinte érezni lehetett a levegőbe a meglepődését.
- És milyen volt L. A.-be?- kérdezte vidáman, de hallottam a hangjában a megbántást. Kezdtem megsajnálni, és a terv egyre jobban nem tetszett. Most tényleg meg akarom bántani?
- Jó – folytattam hidegen és megint pakolni kezdtem.
- És megjött már az a Stella? – kérdeztem háttal neki. Hallottam ahogy felhorkant. Ettől dühös lettem.
- Ja. Tökre idegesítő a csaj, komolyan. De tudnod kell hogy ő nagyon has… - itt félbeszakítottam. Nagyon felhúzott amit mondott. Még hogy én idegesítő? Na várj csak te korcs! Most már biztos voltam benne hogy befejezem a tervünket.
- Jacob beszélnünk kell – vágtam közbe komoly képel.
- Miről? – kérdezte lassan.
- Rólunk – halálos komolysággal ejtettem ki a szavakat. Teljesen elhitte hogy én vagyok Renesmee.
- Figyelj, ez így nem fog működni. Mármint kettőnk között. – kezdtem. Teljesen elsápadt bronzszínű bőre alatt.
- Én ezt nem bírom. Nekem tér kell, és idő – magyaráztam. Ijedten nézett rám. Most olyan volt mint egy kisgyerek. Az arcáról eltűnt minden harag és ellenségesség. Így eddig még nem láttam. Eddig mindig gonosz maszkba burkolózott. De most ez valahogy eltűnt. De az ösztökélt a folytatásra amit az előbb mondott rólam. „Idegesítő a csaj!” – visszhangzott a fejemben, így folytattam, a szöveget mit Rose-zal találtunk ki.
- Tudod, L.A-ben megismertem valakit. Jeremy annyira édes és aranyos meg kedves – soroltam. Minden szavamnál egyre jobban elsápadt, de végül összeszedte magát.
- Figyelj, biztos kitalálunk valamit. Jó? – kérdezte olyan képel hogy már majd nem elnevettem magamat. Elfordultam hogy ne lássa a vigyoromat.
- Nessie – fogta meg a kezemet, így kénytelen voltam megfordulni. Gyorsan rendeztem a vonásaimat. – Tudod hogy én… én jaj, miért csinálod ezt? – a hangja kétségbeesett volt. De az arcát látni kellett volna. Olyan mártír képel állt előttem hogy nem bírtam tovább. Kirobbant belőlem a nevetés.
- Nessie? – kérdezte és rám nézett. Én csak nevettem. Hallottam hogy a földszinten Rosalie majd’ megszakad a nevetéstől. Levettem a fejemről a törölközőt.
- Szóval „Tökre idegesítő a csaj” mi? – kérdeztem gúnyosan és megint elnevettem magamat.
- Te? – sziszegte és láttam hogy a keze remeg a dühtől.
- Ez nagyon rossz vicc volt – morgott, és közelebb lépett. Ezután Rose rohant be és pacsira emelte a kezét. Jacob visszahátrált.
- Szép alakítás – nevetett és összepacsiztunk.
- Ezt még nagyon megbánjátok – sziszegte Jake és az ajtót maga után úgy bevágta hogy majdnem kiszakadt.
- Hát ez haláli volt – lelkendezett Rose. – Te igazi színésznő vagy.
- Nem is tudom. Nem volt ez egy kicsit sok? Nagyon ideges volt – mondtam és hirtelen bűntudatom támadt. Amikor Jake elment az arca, a düh maszkja alatt, megbántottságot tükrözött.
- Hidd el, kiheveri – legyintett, de engem csak mardosott a bűntudat, hogy rossz dolgot tettem…


¤¤¤


Már vagy egy fél órája sétálok az erdőben. Annyira szép volt. A hó vastag rétegben befedte a fákat, és amikor a napsugarak rásütöttek vakítóan ragyogott. Egyszerűen csodálatos volt, mivel én még ilyet eddig csak a tv-be láttam. Alice volt olyan kedves és kölcsön adta az egyik meleg kasmírkabátját, egy meleg sállal és egy jó kis csizmával. Nagyon tetszettek a cuccok, de most a táj jobban lefoglalt. Azon kívül még mindig bűntudatom volt Jacob miatt. Nem is az zavart hogy átvertük, mert megérdemelte, csak az arca zavart. Ha gúnyos vagy csak simán dühös lett volna, nem zavart volna, de annyira… megbántott volt. Ez zavart annyira nagyon. Általában nem csinálok ilyen dolgokat. Az emberek átverése nem az én asztalom. Utána mindig bűntudatom lesz. Ezért haragudtam magamra. Miért nem tudok egyszer, csak egyszer gonosz lenni? Komolyan, miért kell nekem ennyire lelkiismeretesnek lennem? Lehet hogy meg kellene változnom? Dühösen rúgtam bele az egyik hókupacba. A hó szanaszét repült. Lehuppantam a kupac maradványira és a gondolataimba merülve néztem a nap sugaraiba. Egyszer csak ágak recsegését hallottam a hátam mögül és amikor megfordultam, szinte hátraestem ijedtemben. Egy óriási rozsdabarna farkas áll közvetlenül előttem, és vicsorgott, amitől nagyon megijedtem. Elkezdtem hátrafelé kúszni, de egy ugrással elállta az utamat. Vicsorogva egészen közel jött hozzám. Megpróbáltam felállni,és amikor sikerült, hátrálni kezdtem, de megbotlottam egy faágban és a hátamra estem. Amikor fel akartam állni, hirtelen felém ugrott,és a következő dolog amit észrevettem,az hogy felettem áll. Sötétbarna, ismerős szemeivel dühösen nézett rám. Ismertem ezt a tekintetet.
- Jacob? – ziháltam ijedten. Ő volt az. Biztos voltam benne. Megint vicsorogni kezdett,és felemelte az egyik mancsát, mintha le akarna csapni. Behunytam a szememet, és félrefordítottam, a fejemet, hogy nem lássam ahogy lecsap rám. De nem történt semmi. Amikor kinyitottam a szememet már nem volt ott. Olyan hirtelen ültem fel hogy beleszédültem, és ijedten néztem körbe, de sehol senki. Felálltam és lesöpörtem magamról a havat. Lehajoltam hogy a csizmát is lepucoljam, de amikor felálltam majd egy métert ugrottam ijedtemben. Jacob állt előttem, emberi alakban. Egy póló és egy rövid nadrág volt rajta. Az arcáról semmit sem lehetett leolvasni. Hátrébb léptem.
- Te voltál az? – kérdeztem suttogva. Gúnyosan elvigyorodott.
- Csak nem megijesztettelek? – horkant fel, és közelebb jött. Nem válaszoltam.
- Ez igent jelent – folytatta idegesítően.
- Most azért ne szállj el magadtól – néztem vele farkasszemet. Hirtelen támadt bátorságom engem is meglepett. A keze remegni kezdett, és a következő pillanatban egy morgás kíséretében, egy nagy fának nyomott. A fejem nagyot koppant a hideg, fatörzsön. Láttam a szemén hogy vívódik.
- Nem tudlak bántani – suttogta. – Tegnap annyira szerettelek volna,…megütni… de nem tudtalak… - folytatta. Én megszólalni sem tudtam. Még mindig a sokk hatása alatt voltam,és a fejem is kóválygott az ütéstől. – Miért nem? – nézett rám és a tekintete most már lágyabb lett.
- Mert úgy nézek ki mint Renesmee – válaszoltam neki halkan. Egyre jobban szédültem,és fájt a fejem.
- Lehet… de akkor nem őt láttam benned…csak téged láttalak. Most is annyira rémült voltál… - és eddig bírtam. A térdem megroggyant.
- Héj, Stella! – kapott utánam ijedten. – Jól vagy? – kérdezte miközben leültetett egy fa tövébe. Valahogy a hangjában már egy csepp harag sem volt.
- Öhm… azt hiszem… csak a fejem – motyogtam és a fejemhez nyúltam.
- Ne haragudj, nem akartam – mentegetőzött.
- Nem, te ne haragudj. Rossz tréfa volt ez a mai. Én… nem akartam, csak annyira haragudtam rád, mert állandóan lekezelő vagy velem… és akkor Rose felajánlotta… én elfogadtam. Sajnálom – mondtam őszintén. Elmosolyodott, és ez most nem gúnyos vigyor volt. Ez olyan, meleg, kedves mosoly volt. És így Jacob egész helyesnek tűnt… Jesszus! Miket nem gondolok?
- Kvittek vagyunk. Én majdnem betörtem a fejedet, te meg csúnyán átvertél. – vigyorgott és felpattant majd a kezét nyújtotta. Megfogtam,ő meg felhúzott a földről.
- Azta, te aztán meleg vagy – mondtam, de meg is bántam. Felvont szemöldökkel nézett rám.
- Tényleg? Én eddig abba a hitben éltem hogy a lányokat szeretem… – mondta elgondolkodva.
- Jaj, nem úgy… bocsi.. én csak… nem akartam…nem úgy értettem… - makogtam. Felnevetett.
- Héj, Stella nyugi. Tudom hogy értetted. – nevetett. Valahogy ez a barátságos Jacob jobban tetszett.
- Béke? – nyújtott kezet vigyorogva.
- Béke – fogadtam el, és elmosolyodtam.

Előrehozott friss! :D

Mivel többen is kérték, és mert olyan rendes vagyok, meghoztam a frisset :P Ezt a fejit Alec szemszögből írtam, remélem nem baj :D Gondoltam tudni akarjátok mi történik eközben Volterrában. De nem is húzom az időt, itt a feji. Jó olvasást, és ne felejtsetek el a végén KOMIT írni. Puszi: Nica

17. fejezet

Csak ezt ne!

(Alec szemszöge)

- Hagyj már Jane – nyögtem fel, amikor újra kopogtak az ajtómon. Ma egész nap itt ülök bent mint egy begubózott remete és várom hogy teljenek a napok. Már lassan három napja annak hogy Stella elutazott. Már beszéltem Carlisle Cullennel, és azt mondta minden rendben van,és hogy már találkoztak vele. Többre nem is futotta a beszélgetésből, mert megjelent Jane. Pedig a doki akart még valamit mondani. Éppen elkezdte mondani hogy Stella most… És itt vége is szakad a csevelynek. Négy napja nem voltam vadászni, de valahogy nem is vagyok szomjas. Egyre jobban megy ez az állati véres dolog…
- Nem Jane vagyok, hanem Demetri – szólt egy komor hang a túloldalról.
- Mit akarsz? – nyitottam ki az ajtót. Dem komoly képpel állt előttem. Pedig ő nem szokott ilyen lenni.
- Aro látni akar. – mondta de szinte alig hallottam mert az egészet elmotyogta. És egyszer se nézett a szemembe. Összeszűkített szemmel néztem rá.
- Dem, mi folyik itt? – kérdeztem gyanúsan méregetve.
- Semmi, csak gyere már – mondta és el is húzott. Lassan elindultam a trónterem felé. Amikor odaértem, az első dolog ami feltűnt az az, hogy az ajtó előtt nem állt senki sem. Nem foglalkoztam vele, bementem. A második fura dolog az volt hogy mindenki a helyén állt. Még Jane is bár rajta látszott hogy semmit sem ért, éppen úgy ahogy én. Demetri felém se nézett, ami furcsa volt és zavart is. A harmadik dolog hogy Aro komoly volt. Ritkán látni ilyen komolynak, és az általában nem vezet jóra.
- Alexander… - kezdte komolyan, lehajtott fejjel. Összerezzentem a név hallatán. Még sosem szólított a teljes nevemen. Gyűlöltem a teljes nevemet, ezért nevezett mindenki Alecnek. Még Jane ragasztotta rám régen. Láttam hogy most ő is megfeszül. Tudta hogy nem szeretem ha így hívnak.
- Hallottam valamit, ami remélem nem igaz – folytatta hidegen. Megfagytam, és Jennára néztem, de ő nem nézett rám. Lehajtott fejjel állt. Felix viszont vigyorgott.
- Valakik azt mondták nekem, hogy elkövettél egy hatalmas hibát – miközben beszélt lassan felállt és közelebb sétált. Én meg se bírtam szólalni. Csak álltam ott ledermedve.
- Azt mondák, hogy… - időközben odaért hozzám, és megállt előttem – Összeszűrted a levet egy halandóval. Egy emberi lénnyel – suttogta szinte már csak nekem. A szemembe nézett miközben ezt mondta. Még mindig nem tudtam mozogni.
- Kérlek, mond hogy ez nem igaz! Mond hogy hazudnak! Mond hogy rosszul hiszik! - kérlelt mártír képpel.
- Sajnos nem tehetem – leheltem alig halhatóan. – Mert akkor az nem lenne igaz. – Aro összerándult és hátrébb húzódott. A teremben halálos csönd uralkodott. Csak Jane szapora légzése hallatszott. Felé néztem. A levegőt kapkodta miközben ijedten nézett rám.
- Miért? – kérdezte Aro – Miért vagy vele?
- Mert szeretem – válaszoltam csöndesen.
- Szereted? – a szavak úgy hagyták el a száját mintha káromkodás lenne.
- Ő egy ember! Egy halandó! Semmi más!– kiabált kikelve magából – Ő AZ ÉTEL! – sziszegte. Még sosem láttam ennyire dühösnek. De bennem is felment a pumpa.
- Stella nem étel! – kiabáltam vissza. Meglepve pillantott rám.
- Stella? Szóval így hívják? – kérdezte hitetlenkedve, és én máris megbántam hogy kinyitottam a számat.
- Hmm… milyen érdekes – mondta, és alig láthatóan biccentet a fejével. Ekkor valaki durván gyomorszájon vágott. Felnyögtem és térdre rogytam. Hiába az állatvér az nem ember vér. Köhögni kezdtem, pedig tudtam hogy úgyse használ, de valahogy ösztönös volt.
- Alexander, Alexander… - rázta a fejét kuncogva.
- Ne nevezz így! – nyögtem négykézláb.
- Miért ne? Ez a neved – folytatta nyugodtan, és megint biccentett. Ezúttal képen találtak, így most a hátamra estem.
- Aro, hagyd békén! – kiáltott Jane, de nem tudott odajönni hozzám, mert Felix lefogta.
- Mégis mit képzeltél? – hajolt fölém Aro, mit sem törődve Jane kiabálásával. – Megszegted a szabályokat. Vagy talán nem emlékszel, hogy mivolt hétéve? Edward Cullennel? És mi lett belőle? Bella vámpír lett. Vagy talán te is ezt tervezed a kis barátnőddel? Vagy csak jól akarsz lakni belőle?– kérdezte gúnyosan vigyorogva. Olyan hirtelen álltam fel hogy még Aro is meglepődött.
- Nem! Soha! – kiáltottam és neki rohantam. Sikerült a falnak nyomnom, de az ajtón már nem tudtam kilógni. Valaki elkapott és a nyakamnál fogva visszadobott. Nekiütköztem az egyik falnak, és a földre csapódtam, törmelékek hadát húzva magam után. A tüdőmből kipréselődött a levegő. A mellkasom felől fémes recsegő hang hallatszott.
- Na de Alexander - morgott, de próbált higgadt maradni.
- Mondtam már hogy ne nevezz így! – sziszegtem, bár úgy éreztem magam mint akin átment egy teherautó. Ütést éreztem a tarkómon. Valami ismét reccsent, és hallottam ahogy Jane lélegzete elakad.
- Nem érdekel! Úgy hívlak ahogy akarlak! Én hoztalak létre, én is ölhetlek meg! – acsargott, és felrántott a földről.
- De, még jóvá teheted – váltott kedvesebb hangnemre – Ha megölöd a lányt, vagy elhozod hozzánk és mi tesszük meg, akkor életben maradsz. De csak ha végignézed ahogyan meghal! – magamra sem ismertem ahogy nekirontottam Aronak. Hirtelen olyan méretű harag öntött el, hogy már nem éreztem a mellkasomban lüktető erős fájdalmat. Ütöttem ahogy és ahol csak tudtam. Annyit éreztem hogy valaki leránt róla és megint a falhoz ken. A karom a hátam mögé tűrődött, és akkorát reccsent hogy fájdalmamban felkiáltottam. Jane magán kívül kiabált,és a következő pillanatban Felix térdre rogyott, a többi Volturi taggal együtt, és a fejüket szorították. Jane hozzám szaladt, és letérdelt mellém.
- Alec! Alec hallasz engem? – fogta meg a fejemet. Láttam az ijedséget sötétvörös szemeiben. Még sose használta a képességét a Volturin, kivétel Aro, aki megkérte rá egyszer.
- Azt hiszem – motyogtam, és ülő helyzetbe tornáztam magamat. Sosem éreztem még ennyire gyengének, és szerencsétlennek magamat. A többiek még mindig a fejüket fogva kiabáltak.
- Gyere, mert nem tudom sokáig feltartani őket. El kell tűnnünk innen – húzott fel, de alig álltam a lábamon. Majdnem össze is csuklottam.
- Kérlek Alec! Ne csináld ezt –könyörgött Jane. Rendesen meg volt ijedve. Kivonszolt a kapun, le a lépcsőn, át a sötét folyosón.
- Hogy csinálod hogy még mindig feltartod őket? – sóhajtottam, mert már a légzés is nehezemre esett. Fájt a mellkasom, a karom, és a tarkóm. Nem is tudtam hogy egy vámpír érezhet fizikai fájdalmat.
- Koncentrálok. Ameddig figyelni tudok, fel tudom őket tartani. Akár egy mérföldes távban is. Addig csak eltudunk innen húzni – mondta miközben az óratoronytól elfelé támogatott. Kint úgy hajnal tájt lehetett, mert csak egy-két ember járkált az utcán.
- Szuper – motyogtam, és megpróbáltam mosolyogni.
- Gyere, vérre van szükséged – mondta és húzott tovább. Végül elértük az erdő szélét.
- Maradj itt, mindjárt jövök – mondta, de láttam hogy még mindig valahova a távolba koncentrál. Még mindig feltartja őket – állapítottam meg. Lerogytam egy fa tövébe és lehunytam a szememet. Mintha ez segített volna. Ellazultam, és megpróbáltam nem gondolni a mellkasomban lüktető fájdalomra. De amikor már nagyon elviselhetetlenné vált széthúztam az ingemet, hogy megnézzem. Még én is elborzadtam a látványtól. A mellkasomon végig, a nyakamtól, teljesen a hasam aljáig, repedések futottak. Mintha porcelánból lennék, és pont most ejtettek volna le valahonnan. Zihálva vettem a levegőt, de akkor csak jobban fájt. Fájdalmasan nyögtem fel. Ez tényleg borzasztó. Ekkor Jane visszatért. A kezében egy műanyag pohár volt, olyan amibe a kávét adják a McDonald’s-ba. Amikor észrevette a mellkasomat elállt a lélegzete, és ijedten nézett rám.
- Jézusom… - suttogta, és letérdelt mellém. Még a kezében szorongatott poharat is majdnem lejtette. – Tessék – nyújtotta felém a poharat. Friss vér szaga terjengett a levegőben. Összeszorítottam a fogamat, és elfordítottam a fejemet.
- Én nem… - kezdtem de félbeszakított.
- Nyugi, ez nem emberi. Százszázalékos Bambi vér – vigyorgott. Furcsa volt Janet nem gúnyosan vigyorogva látni. Inkább törődőnek tűnt. Régen nem láttam már ilyennek. Elvettem tőle a kis poharat, és mohón belekortyoltam. Nem érdekelt hogy honnan szerezte ilyen gyorsan, sem az hogy nézhetek most ki, csak az hogy enyhül tőle a fájdalom. Ahogy végigfolyt a torkomon, le a mellkasomon át a gyomromba a repedések eltűntek és mintha visszatért volna az erőm. Mire megittam, már fel tudtam ülni, de ugyan olyan gyengének éreztem magamat.
- Jobb? – kérdezte Jane. Bólintottam.
- És most lennél szíves elmagyarázni hogy mi a francról van szó? – kérdezte és komolyan nézett rám.
- Szerintem jobb lesz ha majd a repülőn mesélem el. El kell innen tűnünk minél gyorsabban. – válaszoltam, és felálltam.
- És mégis hova megyünk? – horkant fel gúnyosan.
- Cullenékhez – válaszoltam. Jane először elsápadt majd dühbe gurult.
- Hogy mi? – sziszegte.
- Jól hallottad húgom – mondtam neki kimérten és elindultam a reptér fel. Hallottam hogy káromkodva feláll, de azért követni kezdett. Nem mentünk túl messzire, de olyan érzésem támadt hogy követnek. A következő pillanatban Jane odafagyott ahol volt.
- Jane? – szólítottam meg, de nem mozdult, csak nézett rám ijedten. – Mi van veled? Gyere már! – siettettem de csak nem mozdult.
- Jane… - kezdtem volna de félbeszakítottak.
- Nem fog megmozdulni – csiripelte egy hang a hátam mögül. Megpördültem a tengelyem körül. Jenna állt velem szemben karba tett kézzel és gonoszan vigyorgott. Abban a percben leesett. Megbénította, az erejével és én meg hiába próbáltam nem tudtam használni az enyémet. Túl gyenge voltam, és még mindig fájt a mellkasom. Nem gyógyult be teljesen. Jenna is észrevehette, mert aggodalmasan ráncolta a homlokát.
- Nem nézel ki valami jól, édes – mondta mézes mázosan és egészen közel jött hozzám, de én sziszegve elhúzódtam.
- Na mi van? És Arot hol hagytad? – kérdeztem flegmán, de a hangom még számomra is szánalmasan gyengén csengett.
- Nem szóltam neki csak eljöttem. Úgyse veszi észre. Vagy ha igen, nem érdekel. – felelte nemtörődömen.
- Mit akarsz itt? – tettem fel az újabb kérdésemet. Rám emelte a tekintetét, és én már azelőtt tudtam a választ hogy kimondta volna.
- Téged – suttogta. De én csak undort éreztem. Nem érdekelt.
- Hagyj minket békén. Megszegted a szavadat! Áruló vagy semmi más – morogtam, és elfordultam tőle.
- Alec,én… - de nem tudta befejezni, mert hirtelen valaki elkapta hátulról. Felix volt.
- Bocs, Jenna. De tudod Aro a főnök – mondta vigyorogva. A következő pillanatban, valaki elkapta Janet is. Csodálkoztam miért nem használja a képességét, de kérdő tekintetemre egy ijedttel válaszolt. Ekkor már tudtam hogy valami nincs rendben, de nem volt időm kigondolni, hogy mi, mert valaki engem is megragadott.
- Ez rossz húzás volt – sziszegte a fülembe Aro.
- Én a fiamként tekintettem rád, de te elárultál. Csúnya dolog azok után amit értetek tettünk. Még te is, drága Jane – nézett egy pillanatra a húgom felé, de aztán megint visszatért a tekintete hozzám. - De sebaj… - váltott kedvesebb hangnemre. – Tudok egy jó büntetést – folytatta és kivette a telefonomat a zsebemből, minden tiltakozásom ellenére. – Felhívjuk a kis barátnődet, és akárhol is van, biztosan el fog jönni – kacagott fel.
- És akkor végignézed ahogyan meghal – fejezte be zord hangon.
- Ne merészeld! – ordítottam és megpróbáltam kiszabadulni, de csak rángatóztam. Aro idősebb és tapasztaltabb volt nálam. Esélyem sem volt. Megpróbáltam a képességemet használni de az sem sikerült. Valami itt nem stimmel. Mintha valaki lefedné a képességeinket.
- Nyugalom Alexander. Nem fog neki fájni… annyira – kacagott fel, miközben én azért vergődtem hogy kiszabaduljak.
- Vigyétek mind a hármat az alagsori cellába. – mondta majd Felix megragadott, de olyan erősen hogy hallottam a karom reccsenését. Még mindig nem hevertem ki az előbbieket, és ez már csak olaj volt a tűzre.
- Ááá, te állat ez fáj! – kiáltottam fel, de Felix csak nevetett. Csodálkozva vettem észre hogy Demetri nincs itt. De nem tudtam sokáig ere figyelni, mert Felix majdnem leszakította a karomat.
- Felix! Finomabban! Különben hogy csaljuk ide Stellát? – szólt rá Aro, mire én megint kapálózni kezdtem.
- Hagyd őt békén! Mit ártott neked? – ordibáltam kétségbeesetten.
- Semmit, csak annyi a bűne hogy találkozott veled. Nem kellett volna – felelte hidegen és elment. Nekem csak egy név zakatolt a fejemben folyamatosan, miközben Felix végigráncigált a pince alaksorán. És ez az egy név az volt hogy: Stella…

Új feji :D

Meghoztam a folytatását a törinek. Nem derül mindenre fény, de azért bővelkedik az eseménykeben. Mivel imádom Jacobot, őt is beletettem, a maga kötekedős módján, de nem mindig lesz ő ilyen. :D Köszönöm az 5 komit, nagyon jól esett. még az építő kritika is, és megpróbálom be is tartani :) A szereplőkről a képeket kicsit felfrissítettem, így láthatjátok Nessiet is :D Jó olvasást, és ne felejtsetek el KOMIZNI ! Puszi: Nica

16. fejezet

Cullenék (II.)

Miután becsaptam az ajtót, nekidőltem és lecsúsztam a földre. A szívem úgy döngette a bordáimat, hogy azt hittem kiugrik a helyéről. Nagyon megijedtem. Mégis ki volt ez a srác, és miért hívott Renesmeenek? Egyáltalán ki az a Renesmee? És miért vesztem volna össze Jacobbal, vagy kivel, ha még csak nem is ismerem őt? Zihálva lélegeztem és feltápászkodtam. Fel kell jutnom a szobámba mielőtt még anyu vagy nagyi kiszúrja, hogy milyen zaklatott vagyok. Míg felfelé kullogtam azon agyaltam, hogy miért kevertek össze valakivel, aki nem én vagyok? Vagy ez valami álom, amiből mindjárt felébredek? Nem, az nem lehet, vagy mégis? Teljesen kezdek bedilizni. Amikor beértem a szobámba egyből megcsörrent a mobilom. A kijelzőn az általam annyira szeretett személy neve villant fel. Olyan hévvel nyomtam meg a gombot hogy a telefon majdnem kicsúszott a kezemből. Komolyan kezdek olyan lenni, mint egy drogos, aki ha nem kapja meg időben az adagját bekattan.
- Haló? – szinte kiáltottam annyira vágytam a hangjára.
- Szia Ness! – üdvözölt bársonyos, lágy hangján, és én pedig megkönnyebbülten sóhajtottam fel.
- Szia Alec – mondtam és éreztem, hogy mosoly terül szét az arcomon.
- Na, hogy utaztál? – kérdezte derűsen. Elgondolkoztam rajta hogy megmondjam e az előbbi incidenst azzal a furcsa sráccal, de úgy döntöttem nem terhelem még ezzel is. Van neki elég baja e nélkül is.
- Hát, nem tudom, mert szerintem végigaludtam az utat – vallottam be. Felkacagott.
- Valahogy sejtettem. A repülőn a hangod elé álmos volt. – elhúztam a számat. Nem sok mindent tudok eltitkolni előtte. Nagyon éles a hallása.
- És milyen, La Push? Láttál már vérfarkasokat rohangálni a ház körül? – viccelődött, de ha tudta volna, hogy pont beletalált a közepébe.
- Persze, vagy ötöt is egyszerre – horkantam fel. Megint felkacagott. Hangja, mint ezer kis csengettyű.
- Beszéltem Carlisle Cullen-nel, és azt mondta nemsokára elugrik érted, és bemutat a családjának. – nagyot sóhajtottam.
- Héj, nyugi Ness! Bízhatsz bennük. – nyugtatott és valahogy neki tudtam hinni.
- Ha te mondod – sóhajtottam megint.
- Nekem most mennem kell. Most is csak úgy lógtam ki. Szeretlek, szia – mondta lágy hangon.
- Én is szeretlek – suttogtam majd kinyomtam a telefont, és hanyatt dőltem az ágyon. Nem telt el sok idő és kopogtattak, mire kis morgás hagyta el a számat. Hát sosem lesz már vége ennek a napnak? Komolyan, ha megint az a srác az én elküldöm melegebb éghajlatra.
- Nyitom – kiabált fel anya a földszintről. Nyílott az ajtó és én füleltem.
- Jó napot kívánok. A nevem Alice Cullen és Stellához jöttem – hallottam meg egy csilingelő vékonyka hangot. Cullen? Akkor…
- Ness! Téged keresnek! – kiáltott fel anyu.
- Megyek már! – kiabáltam vissza. Magamra kaptam a kabátomat és a hosszúszárú csizmámat majd rohantam le a lépcsőn. Az ajtóban egy alacsony, csinos de sápadt lány állt. Az arca olyan koboldszerű. Rövid haja szanaszét meredezett a zselétől. Alapjába véve egész kedvesnek nézett ki. Ahogy meglátott engem, az arckifejezése is megváltozott. Aranyszínű szeme elkerekedett a csodálkozástól, és köpni, nyelni nem tudott. Én meg csak bambán néztem, hogy mi baja. Nem igaz. Miért csinálja ezt velem mindenki? Először az a srác, Seth, most meg Alice.
- Öhm… szia – köszöntem rá próbaképpen.
- Nessie? – kérdezte bizonytalanul. Ez nem lehet igaz!
- Hogy ki? Nem, én Stella vagyok, de hívhatsz Ness -nek is, ugyanis a második nevem a Vanessa. – nyújtottam kezet. Elfogadta, de még mindig nem volt magánál.
- Ez hogy lehetséges? – motyogta inkább magának, mint nekem. Utána mintha rájött volna, hogy én is ott vagyok elmosolyodott.
- Jaj, ne haragudj. A nevem Alice Cullen. Carlisle nem tudott eljönni, mert sürgős esetet hoztak be a kórházba. – kórházba? De Carlisle nem egy.. – úgy látszik az arcomra is kiülhetett a döbbenet, mert Alice gyorsan magyarázkodni kezdett.
- Hát, tudod Carlisle orvos, de ezt majd később elmagyarázom. Gyere, bemutatlak a többieknek. – mondta, megfogta a kezemet, és húzni kezdett. A Cullen házhoz vezető utat Alice kis sárga Porsche-jával tettük meg. Egyfolytában fecsegett, minden féléről, csak hogy oldja a feszültséget, ugyanis én eléggé feszült voltam. Tudom, hogy Alec szerint megbízhatok bennük, de én úgy érzem hogy van bennük valami gyanús. Mintha ez a felhőtlen vendégszeretet csak a látszat lenne. Láttam hogy Alice néha vet rám egy egy kérdő pillantást, mintha nem értene valamit. De ezzel nem volt egyedül .Én is olyan kényelmetlenül éreztem magamat. Legszívesebben egészen Volterráig szaladtam volna és Alec biztonságos, és erős karjaiba vetettem volna magamat. De nem tehettem, sajnos. Így csak hallgattam Alice fecsegését, ami szerintem eléggé felületes volt. Húsz percnyi autózás után megérkeztünk. A ház óriási volt, és hófehér, de ami a legfurcsább, mindenhol üvegablakok voltak. Gyönyörű szép volt.
- Hát, szóval ez lenne a házunk. – Mondta Alice, mosolyogva. Magamra erőltettem egy mosolyt. Igazából, minden érzékem tiltakozott az ellen hogy bemenjek egy vámpírokkal teli házba, de ha Alec bízik bennük, akkor én is. Így fogtam magam és elindultam Alice után.
- Megjöttünk – kiáltott, amikor beléptünk az ajtón. Egy hatalmas nappaliba vezetett, ami tágas és gyönyörűen berendezett volt. A kanapén két srác ült és baseball meccset néztek. Az egyiknek méz szőke haja volt és a tekintete komolyságot tükrözött, még akkor is amikor a meccset nézte. A másik vadabb volt. Lazán szétterült a kanapén és nagyokat röhögött amikor a játékosok eltaknyoltak. Rövid, fekete haja volt,és barátságos arca, annak ellenére hogy akkora volt mint egy medve. Első ránézésre ijesztőnek is találtam, de hogy így jobban megnéztem, egész kedves vonásai voltak. Viszont mind kettőjük arca, ugyan abban a pillanatban változott meg amikor megláttak. Először, mintha megismertek volna, majd kiült az arcukra hitetlenkedés. A nagy mackó szerű fickó meg akart szólalni, de Alice megelőzte,
- Em, Jazz, ő itt Stella – mondta és jelentőségteljesen rám nézett. A két fiú zavartan összenézett, majd a mackós srác elmosolyodott.
- Á, szóval te vagy a sötét oldal királynője – mondta, jót nevetve a saját viccén. Felhúzott szemöldökkel néztem rá. A szemem sarkából láttam hogy Alice is dühösen mered rá.
- Hát, gondolom igen - Válaszoltam vigyorogva. Kezdett nagyon szimpatikus lenni ez a nagy maci.
- Emmett vagyok – nyújtott kezet, óriási vigyorral.
- Stella – mondtam szintén vigyorogva és kezet fogtam vele.
- Szia, Jasper vagyok. – intett a szöszi, majd elmosolyodott. De mindanyiuknak volt valami különös a mosolyában. Mintha idegesek lennének vagy ilyesmi. Fura. Ekkor belépett az ajtón egy magas szőke férfi, egy alacsony nő kíséretében. A nőnek karamella színű haja volt és barátságos arca. Amikor megláttak ugyan azt láttam az arcukon mint az előbb Jasperén és Emmettén. De ők illedelmesebbek voltak és egyből kapcsoltak.
- Szia, gondolom te vagy Stella. – mosolygott kedvesen. Bólintottam. – Én Dr. Cullen vagyok, de szólíts csak Carlislenak.
- Stella – fogtam vele is kezet.
- Ő itt a feleségem Esmee – mutatott az alacsony, barátságos nőre.
- Szerbusz – köszönt lágy hangon.
- Örvendek – mosolyogtam. Ekkor kivágódott a bejárati ajtó és egy srác viharzott be rajta. Magas volt, és gyönyörű bronzbarna bőre volt, ami alatt jól kidolgozott izmok húzódtak. Be kell valljam, a tekintetem egy ideig elidőzött rajta, de hamar elfordítottam a fejemet. Ami a legzavarba ejtőbb volt, az hogy fél pucér volt, és csak egy rövidgatya volt rajta.
- Helló skacok – köszönt mindenkinek majd amikor meglátott szélesen elvigyorodott.
- Szia, szépségem – vigyorgott, majd oda jött és lazán átdobta a karját a vállamon.
- Nagyon tetszik a hajad. Befestetted? Jól áll. – bókolt, de én csak bambán pislogtam rá. Cullenék megdermedve álltak és néztek. – Nem is tudtam hogy már visszaértetek. – folytatta csevegő hangon. – Na, és mikor is jön az a kis vérszívószerető? – kérdezte még mindig lazán. Felment bennem a pumpa. Egyből leesett kiről beszél. Láttam hogy Alice és Emmett is próbál mutogatni a srácnak de ő nem vette észre.
- Képzeld már itt van – mondtam dühösen és ledobtam magamról a karját, ami tűz forró volt. – Tudod, Alec mondta hogy errefelé nagyra nőnek a palota pincsik, de azt nem hogy ennyire bunkók – fortyogtam dühösen. Emmett és Jasper hahotában törtek ki, amíg a srác értetlenül pislogott. Az emeletről csilingelő kacagás hallatszott. Tehát volt itt még valaki.
- Jacob, ő itt Stella. – mutatott rám Alice. Alig bírta visszatartani a nevetését.
- Hogy…. Mi? Én… nem értem – motyogott bambán. – De.. ő… na nee! Csak vicceltek ugye? – kérdezte és elvigyorodott. De amikor látta hogy mindenki komolyan néz elkomorodott.
- De.. ő teljesen úgy néz ki mint…
- Na szóval. Nem vagy éhes Stella? – vágott közbe gyorsan Esmee.
- Ümm…nem köszönöm – motyogtam. Ekkor a lépcsőről egy csinos, szőke lány jött le és megállt előttem. Furcsán nézett végig rajtam, de nem szólt egy szót se.
- Szia, Rosalie vagyok – nyújtott kezet. Elfogadtam
- Stella – mondtam szintén.
- Tudod először azt gondoltam utálni foglak – kezdte könnyedén – De azután hogy így kiosztottad a blökit, máris megkedveltelek – mosolyodott le. Jacob még mindig engem méregetett,közben gyilkos pillantást lövellt Rosalie felé.
- Hát, kösz. Ezt jó tudni – mondtam és én is elvigyorodtam. De a helyzet elég gázos volt úgyhogy úgy gondoltam ideje lépni.
- Azt hiszem, én most megyek… öhm… majd még találkozunk, sziasztok – köszöntem el gyorsan és megindultam a bejárat felé.
- Várj, csak! - kiáltott utánam Alice. – Majd én hazaviszlek.
- Nem szükséges – válaszoltam gyorsan.
- Na ne viccelj, nem kocsival jöttél. Na gyere – mondta és mellém szökkent. Amikor elsétáltam Jacob mellett hallottam hogy felhorkan. Megtorpantam, és lassan hátrafordultam. Hanyagul nekidőlt a kanapé oldalának és gúnyosan méregetett.
- Már bocs, de mi volt ez? – kérdeztem fennhangon.
- Semmi – mondta gúnyosan. Elé sétáltam és dühösen a szemébe néztem. Igaz olyan magas volt hogy nagyon fel kellet emelni a fejemet, hogy lássam az arcát.
- Mégis mi a franc bajod van? – kérdeztem élesen.
- Ó semmi, csak nincs jobb dolgunk mint egy gonosz pióca barátnőjét dédelgetni. Jaj, de édes – gúnyolódott. Borzasztó dühbe gurultam.
- Senki sem kért rá, téged, hogy pesztrálj, és amúgy is nem érdekel! Tudok én vigyázni magamra. Nem kell pont egy ilyen bolhás korcs véleménye, se a segítsége! – sziszegtem összeszorított állkapoccsal. A tekintete elsötétült és a keze vadul remegni kezdett. Álltam a pillantását.
- Na jó, gyere Stella, menjünk. Jacob ma nincs magánál. – magyarázta Alice, de engem nem érdekelt.
- Kösz Alice, de hazatalálok magamtól is – mondtam kissé nyersen, még mindig farkasszemet nézve Jacobbal.
- De kocsival is legalább 20 perc…
- - Hazatalálok – ismételtem, majd még egy lesújtó pillantást vetettem Jacobra, és kimentem az ajtón. Dühösen trappoltam kifelé az ösvényen. Hogy lehet valaki ennyire bunkó? Ez a Jacob egy paraszt. Egy bunkó kutya, és kész. Lassan kiértem a főútra. Húsz perc séta után elértem La Pusht. Nagyi házához érve megtorpantam, mert mintha egy pillanatra egy sötét bundát pillantottam volna meg a konyha ablak alatt. De mire kettőt pislogtam eltűnt. Megráztam a fejemet. Biztos csak képzelődöm – mondogattam magamnak, és bementem a házba.
- Anyu, nagyi! – kiáltottam , de nem kaptam választ. Beljebb mentem, a konyhába, a nappaliba, de sehol senki.
- Hová tűntek ezek? – motyogtam magamba. Végül az étkezőasztalon találtam egy cetlit, rajta a nevemmel. Anyu írásával volt rajta hogy „Elmentünk Medy nagyival Port Angelesbe. Puszi: Anya”
- Nagyszerű – sóhajtottam. Most ülhetek itt egyedül. Ráadásul elég rossz előérzeteim voltak. Nem foglalkoztam vele. Bementem a szobámba és bevágtam magam mögött az ajtót.

Friss :))

Először is bocsi a késésért. Kicsit elcsúsztam, de kárpótoljon az hogy ez a feji is kicsit hosszabb lett. :D Na szóval, ennek a fejinek a végén lesz egy kis zavar, de majd a következőben kiderül miért és hogyan vagy hogy mi lesz :)) Jó olvasást, és ne felejtsétek el a KOMIKAT!!!!!!!!

Puszi: Nica :)

15. fejezet

Medy nagyi és Cullenék (I. rész)

A telefonom egész nap csörgött, de nem vettem fel, mert Justin hívott. Nem érdekelt az olcsó kis mentegetőzése. Ha azt mondta nem akar barátkozni velem, akkor tessék, ne is barátkozzon. A gépe holnap indul. Korán reggel. Anya mondta. Mikor mesélte csak megrándítottam a vállamat, mint akit nem érdekel, de legbelül nagyon is fájt a szívem.

Hiszen Justin-ban igaz barátra leletem… legalábbis azt hittem. De úgy látszik nagyot tévedtem. Miután Alec kitett a házunknál, pár percre rá anyu is hazaért. Felhoztam nála ezt a nagyis témát, és nagy csodálkozásomra egyből beleegyezett. Azt mondta régen látta Medy nagyit és neki is hiányzik. Ráadásul most még betegeskedik is. Holnap indulunk is hozzá. Alecnek nagyon tetszett a dolog. Örült, hogy minél hamarabb kijutok innen. De én csak arra tudtam gondolni, hogy mi lesz vele itt. Hol fog lakni, vagy mit csinálnak vele? De erre ő csak azt mondta hogy Aro még mit sem tud az egészről. Felix és Jenna settenkednek valamiben, és amíg Aro nincs beavatva ne aggódjak. Felix és Jenna sosem mernének szembeszállni Aroval. Tegnap visszament és úgy vette észre semmi sem változott. Mindenki ugyan úgy viselkedett vele. Mintha semmi sem történne. Kivéve azt hogy a háta mögött engem keresnek hogy valószínűleg kinyírjanak. Király. Most éppen csomagolok. Este tizenegy óra van. De én persze nem tudok aludni. Már mindent összepakoltam amit vinni akarok. Nagyjából. Egy hétig leszünk ott. Legalábbis anya ezt mondta. Most itt fekszek és várom hogy a szememre jöjjön az álom, de csak nem akar. Alectől, még ma délben amikor hazahozott elbúcsúztunk egymástól. Mostantól az életem meg fog változni. Ezt valahogy érzem. Furcsa előérzetem van La Pushal és Forksal szemben. Nem tudom megmagyarázni, csak olyan furcsa. Míg ezen gondolkoztam éreztem hogy a szemhéjam elnehezül, és lassan elnyel az álom. Valami hűvöset éreztem, ezért kinyitottam a szememet. Nem láttam senkit sem, de éreztem ahogy két hűvös kar körém fonódik. A szívem nagyot dobban és kipattant a szemem.

- Ó istenem Alec, a szívbajt hoztad rám – kaptam a kezem a mellkasomhoz, amíg Alec vigyorgó arcával néztem farkasszemet.

- Sajnálom, de nem hagyhatlak csak úgy elmenni, semmi bónusz nélkül – vigyorodott el, amitől előbukkantak fehér fogai.

- Ó, értem – vigyorodtam el ravaszul és ráugrottam. Meglepődött, mert nem számított ilyesfajta támadásra, és hátrabukott. Mind a ketten leestünk az ágyról. Én Alecen landoltam. Mind a kettőnkből kitört a nevetés. Éreztem ahogy rázkódik alattam. Lenéztem az arcára. Annyira boldognak látszott, és gondtalannak. Mintha ha csak ketten lennénk minden baj elszállna. Még mindig rajta hasaltam. Lassan végigsimított az arcomon, és a tekintete megtelt szeretettel.

- Annyira szeretlek téged – suttogta gyengéden.

- Én is nagyon szeretlek – válaszoltam mosolyogva és megcsókoltam. Viszonozta a csókot, sőt olyan szenvedéllyel, hogy azt is lefelejtettem hogy hívnak. Szinte nem is ismertem magamra ahogy még jobban hozzá simultam és a hajába túrtam. Csak most vettem észre milyen lazán van felöltözve. Egy póló, és egy farmer volt rajta. Benyúltam a póló alá,és végigsimítottam izmos, jéghideg hasán, és mellkasán. Játékosan felmordult, és egy gyors mozdulattal felém került. A kezeimet összefogta,és a fejem fellett az ágyhoz szorította,miközben ajkai a nyakamon kalandoztak el. Jólesően sóhajtottam fel, mire Alec megint morgott egyet, és a fülemhez hajolt.

- Megőrjítesz – morogta,és belecsókolt a fülembe. Beleremegtem.

- Az jó – suttogtam lázasan,és a lábamat a dereka köré kulcsoltam.

- Nem szabad… - próbált ellenkezni, de egy csókkal belefojtottam a szót. Kiszabadítottam a kezemet,és lehúztam a pólóját, majd félre dobtam. A haja összekócolódott, amitől még szexibb lett. Ismét magamhoz húztam.

- Ne, Ness… el fogom veszíteni a fejemet… - suttogta elgyötörten, de a szeme feketén csillogott a vágytól. Fordultam egyet,és így felé kerültem. Lehajoltam és megint megcsókoltam. Hallottam hogy a légzése felgyorsul,és egyre mohóbban csókolt. Megint fordult a kocka. Felém kerekedett,és elkapta a két csuklómat,majd az oldalamhoz szorította. Ismét a fülemhez hajolt, közben a teste az enyémnek nyomódott, amitől ismeretlen érzések hada rohant meg.

- Stella, tényleg nem szabad – mondta komolyabban,és legördült rólam. Mellém feküdt, és hallgatta az egyre lassuló szívverésemet. Amikor kicsit lenyugodtam, felé fordultam. Kaján vigyorral a képén nézett rám.

- Most mit vigyorogsz? – kérdeztem kicsit durcásan.

- Azt, hogy ilyen hatással vagyok rád – vigyorgott pimaszul, amitől elakadt a szavam. Annyira ellenállhatatlan volt ez a vigyora.

- Látod? – kuncogott megint.

- Ez… ez nem is miattad van.. csak úgy van.. – hadováltam össze-vissza. Összeszűkítette a szemét és közelebb hajolt. Ajkát lassan, és gyengéden végighúzta az arccsontomon, a nyakamon, az államon, és végül leheletfinoman, az enyéimhez érintette. A szívem ismételten a bordáimat döngette, és a lélegzetem felgyorsult, ahogy éreztem selymes hajának csiklandozását az arcomon. Alec megint kuncogott.

- Még mindig ez a véleményed? – lehelte a nyakamba.

- Hm? – motyogtam, mert nem tudtam koncentrálni, sőt azt se tudom tudnék e összefüggően beszélni.

- Szóval azt akarod mondani, hogy nem vagyok rád hatással? – kérdezte miközben ajkai a kulcscsontomnál kutakodtak.

- Ne.. nem – dadogtam suttogva. Kuncogva visszahúzódott, és folyékonyarany szemeivel engem vizslatott.

- Na jó tévedtem. Óriási hatással vagy rám – ismertem be, mire büszkén elvigyorodott,és kőkemény mellkasára vont, amin még mindig nem volt póló. De mivel úgyis annyira meleg volt,még jól is esett. Ő volt az én légkondim.

- Aludj, szerelmem. Holnap hosszú út vár rád – mondta lágy dallamos hangján amitől máris elálmosodtam. Mint egy altatódal.

- Alec? – kérdeztem félálmomban.

- Igen, angyalom? – susogta.

- Szeretlek – motyogtam. Éreztem ahogy arcát a hajamba fúrja.

- Én is szeretlek. Az életemnél is jobban – mondta de mintha énekelte volna. A hangja annyira dallamos volt. Ezután hamar elnyomott az álom. Reggel anya keltegetésére ébredtem.

- Ness, szívem a gép mindjárt indul és te még az ágyban vagy. Gyere már! – nyaggatott amikor a fejemre húztam a takarót.

- Jó, jó, csak még egy percet – motyogtam.

- Nem, nem ifjú hölgy! Kifelé! – utasított és lehúzta rólam a jó meleg takarómat, így kénytelen voltam feladni a harcot.

- Jól van, megyek már! – morogtam, és kimásztam az ágyból.

- Reggeli az asztalon! – kiáltott vissza anyu a folyosóról. Nagyot sóhajtottam és elkezdtem felöltözni. De amikor beugrottak a tegnap este képei hirtelen felugrottam és köbe néztem. Alec nem volt sehol, csak egy kis papír hevert az éjjeli szekrényemen. Drága Ness! Mivel nem akartalak felkelteni, mert annyira édesen aludtál, ezért köszönés nélkül kellett eljönnöm. Tudnod kell, hogy nagyon szeretlek, és arra szeretnélek kérni, hogy nagyon vigyázz magadra. Az én szívem csak a tiéd és senki másé. Ha valami bajod esik, nincs miért élnem. Ezt tartsd észben! Jó utat a repülőn, és ne feledd, bízhatsz Cullenékbe, ők jó emberek. Szeretlek, Alec A végére könnybe lábadt a szemem. Már most annyira hiányzott. Előhalásztam a melegebb cuccaimat, és azokat tettem be még tegnap a bőröndbe. Ugyanis La Pushba még csak álmodni sem lehet ilyen hőségről ami itt van. Felvettem egy farmer hosszúnadrágot, és egy meleg kötött pulcsit. Majd meggyulladtam olyan meleg volt. Na jó túlzásba sem kell esni – gondoltam és inkább levettem. Helyette egy hosszú ujjú de kevésbé meleg pulcsit vettem fel. Alec levelét a zsebembe dugtam. Szinte előre tudtam hogy ma még vagy ezerszer el fogom olvasni. Amikor elkészültem megfésülködtem, és a bőröndömet magam után húzva kimentem anyuhoz aki a nappaliban volt.

- Na végre Ness! Gyorsan reggelizz meg és indulás – mondta és felpattant. Elvette tőlem a bőröndömet és vitte is a Taxihoz ami már kint várt. Csodálkozva néztem utána. Most meg mitől van így bepörögve? Odacsoszogtam az asztalhoz, leültem és bemajszoltam a szalámis szendvicsemet., bár se kedvem se étvágyam nem nagyon volt. Alig végeztem vele anyu máris ott termett.

- Kész vagy? - kérdezte. Bólintottam. – Akkor indulás! – mondta izgatottan és felhúzott az asztaltól. Még mindig nem értettem mi ez a nagy izgalom, de inkább nem szólaltam meg. A reptérre vezető úton folyton csak beszélt és beszélt. Arról hogy milyen régen volt a nagyinál és arról hogy ő ott nőtt fel. Én életemben nem jártam még ott. Mindig nagyi jött hozzánk. De nem is nagyon vágytam egy olyan helyre ahol mindig csak hideg van. Amikor megérkeztünk, és felpakoltunk a csomagokat is, végre felültünk a gépre. Mivel tudtam hogy az út hosszú lesz, elhoztam az Ipodomat. Anyu hozott magával újságokat, és azt kezdte el böngészi, így én elmerülhettem a saját kis világomban. Nem éreztem mikor aludtam el, csak arra ébredtem hogy csöng a telefonom.

- Haló – szóltam bele álmos hangon és a szememet dörzsöltem.

- Ó, csak nem aludt valaki – szólt bele egy mézédes hang kacarászva. A szemem egyből felpattant és a szívem őrült tempóban dübörögni kezdett.

- Alec – leheltem boldogan.

- Bizony ám. Na, milyen az út? – kérdezte könnyedén.

- Pff… unalmas – morogtam, mire ezüstösen felkacagott. Én pedig csak hallgattam. Annyira hiányzott már most. – Bárcsak itt lennél – sóhajtottam.

- Ness, ha tudnád mennyire hiányzol. De tudod hogy nekem…

- Tudom, tudom, neked ott kellett. maradnod – folytattam morgolódva. Megint felkacagott.

- Okos kislány – helyeselt és hallottam a hangján hogy mosolyog. – Bocs, hogy úgy ott hagytalak reggel, de anyukád már kora reggel ott járkált és nem akartam hogy meglásson.

- Hát… nem is tudom megbocsájtsak e – gondolkodtam el.

- Ó, hát így állunk… akkor muszáj lesz valahogy kiengeszteljelek – hallottam a hangján hogy mosolyog.

- Készséggel várom – vigyorogtam el én is.

- Figyelj Ness! -a hangja komolyabb lett. Figyelmesen hallgattam. – Nagyon vigyázz magadra, kérlek! Te vagy az életem! – suttogta lázasan és nekem könnyek szöktek a szemembe.

- Annyira szeretlek – susogtam és kicsordultak a könnyeim. Az ablak felé fordultam hogy anya nehogy meglássa.

- Én is nagyon szeretlek! Ezért kérlek hogy nagyon vigyázz magadra! Hidd el minden rendben lesz! – nyugtatott, de valahogy nem tudtam lenyugodni.

- Alec, ha valami bajod esik és esküszöm hogy…

- Nem lesz semmi bajom! – szakított félbe. – Nehogy emiatt idegeskedj, oké? Anyukádnak ne szabad tudnia semmiről sem. Higgy nekem, minden rendben lesz. – ismételte.

- Alec! Aro hív! Gyere már! – hallottam meg Jane hangját a háttérből.

- Most mennem kell.... Stella?

- Igen?

- Szeretlek! –a szemem megint megtelt könnyel e szó hallatán.

- Én is szeretlek – suttogtam sírós hangon. A vonal megszakadt én pedig üres tekintettel bámultam a kezemben lévő mobilt.

- Ness? – rázogatta meg a vállamat anyu. – Megérkeztünk…. Héj minden rendben? Miért sírsz? – nézett rám aggodalmasan.

- Á semmi, csak valami belement a szemembe – hazudtam könnyedén és megeresztettem egy mosolyt. Láttam rajta hogy gyanakszik ezért gyorsan eltereltem a figyelmét.

- Na? És most merre? – kérdeztem mosolyogva. Még mindig gyanakodva méregetett, de azért válaszolt.

- Hát, azt hiszem fogunk egy taxit. – mosolygott. Miután megtaláltunk a csomagjainkat, és taxit is sikerült fognunk elindultunk nagyi felé. Az út nem tartott sokáig, és már messziről kiszúrtam nagyit aki a kapuban várt ránk. Szinte semmit sem változott azóta mióta utoljára láttam. Azt hiszem tavaly velünk karácsonyozott.

- Szia nagyi! – köszöntöttem miután kiszálltam a taxiból.

- Jaj, Ness, szívem! Annyira hiányoztál – mondta és megölelt. Mint anyuék, ő is rászokott a becenevemre, sőt kiskoromban ő ragasztotta rám. Medy nagyi betessékelt minket a házba és miután tizenöt perc alatt kipakoltam, sütött nekem palacsintát.

- És meddig maradtok itt drágám? –kérdezte miközben lerakott elém egy adagot.

- Anyu azt mondta hogy úgy egy hétig. Talán baj? – kérdetem. Majdnem elejtette a palacsinta vasat, úgy meglepődött.

- Mi? Dehogy is! Annyira örülök hogy eljöttetek. Olyan üres ez a ház amióta nagyapád meghalt – szomorodott el. Nem tudtam mit felelni. Nem igazán ismertem a nagyapámat. Sosem jött el nagyival hozzánk. Mindig egyedül utazott.

- Na, de hagyjuk ezt a témát! – mondta és felállt a székről ahova időközben leült. – Megyek és segítek Rachelnek kipakolni a holmiját. Jó étvágyat szívem! – mondta mosolyogva és el is vonult.

- Köszi, nagyi – motyogtam magamnak és elkezdtem enni a palacsintámat. Miközben majszolgattam kibámultam az ablakon. Ha úgy vesszük La Push egész szép hely. Körbe van véve fákkal, és ha jól tudom van egy nagyon szép kis strandja a First Beach. Még javában elemeztem az erdőt amikor hirtelen valami elszaladt az ablak előtt. Elsőre valamiféle kutyának tűnt, de ahhoz én túl kíváncsi voltam hogy ennyiben hagyjam a dogot. Felálltam az asztaltól és kimentem a teraszra. Körbenéztem de nem láttam semmit sem. Így hát elindultam az erdő felé. Olyan csönd volt, hogy amikor valaki hirtelen felkiáltott a hátam mögött nagyot ugrottam.

- Hé, Renesmee! – de mivel nem nekem szólt így nem fordultam meg. Mentem tovább.

- Hahó! Ness, állj már meg! – megdermedtem. Ez hozzám beszél? Lassan megfordultam és egy magas velem egyidősnek tűnő sráccal találtam szembe magamat. Gyönyörű rozsdabarna bőrszíne volt, amit még én is megirigyeltem, és izmos volt. Nagyon izmos.

- Na végre! Héj mit csináltál a hajaddal? Befestetted? És hogy hogy itt vagy? Nem úgy volt hogy elmész Edwarddal és Bellával két napra L. A.-be a panzióba amit Esmee bérelt ki nektek? – kérdezte felhúzott szemöldökkel én meg a hajamra néztem. Sosem festettem be és egyáltalán nem ismertem ezt a srácot. És életemben nem jártam még L. A-be.

- Na mi van? Úgy nézel mint aki szörnyet látott. – nem szóltam semmit sem csak megfordultam és elindultam vissza nagyi házához. Gondoltam úgy teszek mint aki meg sem hallotta hogy hozzá beszél.

- Héj! Mi van veled? – rántott vissza a karomnál fogva. Összerezzentem mert hirtelen a támadóm képei peregtek a szemem előtt. Az az éjszaka amikor megtámadtak.

- Esküszöm, ha nem eresztesz el sikítok! – sziszegtem, mire a srác nagy szemeket meresztve elengedte a karomat.

- Nagyon fura vagy Renesmee! Megint összevesztél Jacobbal? Mostanában elég gyakran teszitek. – Jacob? Ez a név ismerős. Nem ő az a vérfarkas aki… Ó hát persze. Ezek szerint ő is egy farkas.

- Nem tudom ki az a Renesmee de biztos hogy nem én vagyok az – mondtam komolyan. – Sőt azt se tudom hogy te ki vagy. – egy pillanatig komolyan méricskélt utána meghökkent.

- Hogy hogy nem ismersz? Én vagyok az Seth! – mutatott magára.

- Bocs, de tényleg nem ismerlek, szia! – mondtam és beszaladtam a házba mielőtt még kérdezhetett volna még valamit.

- De Nessie! – kiabált utánnam de én csak becsaptam az ajtót.