Halii!!!

Sziasztok :D Ismét hamarabb hoztam a fejit, de ez annak is köszönhető hogy kaptam három komit, aminek nagyon örülök, és köszönöm! :) Jól esik hogy leírjátok a véleményeteket. Örülnék ha ennél a fejinél is összegyülne legalább három komi :D Bocsi a végéért de kell a motiváció :DD Kicsit ez is hosszabb lett, de gondolom ez nem baj :P Jó olvasást,..Ja, és KOMIKAT!!! puszi: Nica

18.fejezet

Gonosz tréfa

(Stella szemszöge)

A Cullen ház második emeletének az erkélyén ültem és néztem a hóesést. Ugyanis elkezdett havazni. Most Júliusban. Ez számomra felfoghatatlan, hiszen eddig havat csak a tv-be láttam. Nekem aki egész életében a melegben élt, ez fura és ismeretlen. Hogy Júliusban havazzon…Csak kíváncsiságból kinyújtottam a kezemet és néztem ahogy a hópelyhek ráesnek, majd egyből elolvadnak. Mosoly terült szét az arcomon. Mint egy kisgyerek kijjebb mentem és felnéztem az égre. Behunytam a szememet, és vigyorogva élveztem ahogy a hó az arcomra esik. Eddig ilyet még nem tapasztaltam, de határozottan tetszett. Már úgy egy órája itt vagyok. Alice elment Jasperrel a városba. Csak Rosalie Emmett és én maradtunk a házban. Rosalie és Emmett a szobájukban voltak és úgy döntöttem inkább nem akarok tudni róla mit csinálnak. Én pedig elvonultam az egyik szobába. Nem tudom kié volt, de remélem nem haragszik meg. Amúgy is csak azért jöttem ide, mert csak itt volt erkély. Mivel csak egy pulcsi volt rajtam kezdtem fázni, és a hajamat is ellepték a fehér hópihék. Érdekes volt mert sötét hajamtól elütött a rikító fehér szín. Lassan ez a harmadik napja annak hogy itt vagyok. Akarva, akaratlanul is eszembe jutott Alec. Annyira hiányzott, hogy szinte már fizikai fájdalmat okozott. Annyira szerettem volna már látni a mosolyát, vagy folyékonyarany szemeit, ami megtelik szeretettel akárhányszor rám néz. Az utolsó beszélgetésünk óta nem jelentkezet, és nagyon aggódtam érte. Mi van ha bántották? Miattam…Könnyek gyűltek a szemembe. Hagytam hogy végig folyjanak az arcomon, és végül ráfagyjanak.
- Stella? – jött be a szobába Rosalie. Gyorsan letöröltem a könnyiemet, és felpattantam, mintha semmi baj nem lenne, majd elmosolyodtam.
- Igen? – kérdeztem derűsen.
- A segítségedet kérem valamiben – folytatta. Várakozón néztem rá.
- Mivel elegem van már a Blökiből, lenne egy tervem hogy verjük át. Biztos nagyot nézne – vigyorgott gonoszan.
- Folytasd – simogattam az államat mint egy cselszövő, miközben elvigyorodtam. Ez jó ötletnek tűnt ahhoz hogy egy időre elvonja a figyelmemet Alecről. Rosalie leült mellém és részletesen elmagyarázta a tervét. Mivel Jacob állandóan kötekedett,és ellenségeskedett, ezért úgy gondoltam megérdemli. A terv úgy kezdődött hogy Rose egy törülközőt tekert a hajamra, hogy ne látszódjon a színe, és egy köntöst adott rám, mintha most zuhanyoztam volna.
- Oké, ez így jó lesz – csiripelte boldogan – Ne feledd, Renesmee vagy – figyelmeztetett szigorúan.
- Igenis főnök – szalutáltam, mire mind a ketten elnevettük magunkat.
- Hát, tudod csajszi, én kedvellek – mondta vigyorogva.
- Az érzés kölcsönös – vigyorogtam én is. Ekkor hallottuk hogy kivágódik a bejárati ajtó.
- Itt van. Csak ügyesen – mondta Rose és már ott sem volt. Én gyorsan úgy tettem mintha a ruháimat pakolnám, vagyis Renesmee ruháit, mert az ő szobájában voltam.
- Szevasz szöszi – hallottam Jacob hangját a földszintről, majd Rosalie morgását.
- Szevasz Bolhás – köszönt flegmán.
- Nessie-ék hazaértek már? – kérdezte Jake.
- A szobájában van. Bella és Edward meg Charlie-nál – felelte Rose kurtán. Ez is a tervünk része volt. Már mindent kifundáltunk előre.
- Kösz – horkantott fel,és hallottam a lépcsőn a lábdobogását ahogy felszalad. Gyorsan megeresztettem egy kárörvendő vigyort, de utána komoly maszkba rejtettem az arcomat, és megint pakolászni kezdtem.
- Nessie? – hallottam meg a hangját a közvetlen a hátam mögül. Megfordultam.
- Szia Jake – köszöntem fagyosan és újra elfordultam. Szinte érezni lehetett a levegőbe a meglepődését.
- És milyen volt L. A.-be?- kérdezte vidáman, de hallottam a hangjában a megbántást. Kezdtem megsajnálni, és a terv egyre jobban nem tetszett. Most tényleg meg akarom bántani?
- Jó – folytattam hidegen és megint pakolni kezdtem.
- És megjött már az a Stella? – kérdeztem háttal neki. Hallottam ahogy felhorkant. Ettől dühös lettem.
- Ja. Tökre idegesítő a csaj, komolyan. De tudnod kell hogy ő nagyon has… - itt félbeszakítottam. Nagyon felhúzott amit mondott. Még hogy én idegesítő? Na várj csak te korcs! Most már biztos voltam benne hogy befejezem a tervünket.
- Jacob beszélnünk kell – vágtam közbe komoly képel.
- Miről? – kérdezte lassan.
- Rólunk – halálos komolysággal ejtettem ki a szavakat. Teljesen elhitte hogy én vagyok Renesmee.
- Figyelj, ez így nem fog működni. Mármint kettőnk között. – kezdtem. Teljesen elsápadt bronzszínű bőre alatt.
- Én ezt nem bírom. Nekem tér kell, és idő – magyaráztam. Ijedten nézett rám. Most olyan volt mint egy kisgyerek. Az arcáról eltűnt minden harag és ellenségesség. Így eddig még nem láttam. Eddig mindig gonosz maszkba burkolózott. De most ez valahogy eltűnt. De az ösztökélt a folytatásra amit az előbb mondott rólam. „Idegesítő a csaj!” – visszhangzott a fejemben, így folytattam, a szöveget mit Rose-zal találtunk ki.
- Tudod, L.A-ben megismertem valakit. Jeremy annyira édes és aranyos meg kedves – soroltam. Minden szavamnál egyre jobban elsápadt, de végül összeszedte magát.
- Figyelj, biztos kitalálunk valamit. Jó? – kérdezte olyan képel hogy már majd nem elnevettem magamat. Elfordultam hogy ne lássa a vigyoromat.
- Nessie – fogta meg a kezemet, így kénytelen voltam megfordulni. Gyorsan rendeztem a vonásaimat. – Tudod hogy én… én jaj, miért csinálod ezt? – a hangja kétségbeesett volt. De az arcát látni kellett volna. Olyan mártír képel állt előttem hogy nem bírtam tovább. Kirobbant belőlem a nevetés.
- Nessie? – kérdezte és rám nézett. Én csak nevettem. Hallottam hogy a földszinten Rosalie majd’ megszakad a nevetéstől. Levettem a fejemről a törölközőt.
- Szóval „Tökre idegesítő a csaj” mi? – kérdeztem gúnyosan és megint elnevettem magamat.
- Te? – sziszegte és láttam hogy a keze remeg a dühtől.
- Ez nagyon rossz vicc volt – morgott, és közelebb lépett. Ezután Rose rohant be és pacsira emelte a kezét. Jacob visszahátrált.
- Szép alakítás – nevetett és összepacsiztunk.
- Ezt még nagyon megbánjátok – sziszegte Jake és az ajtót maga után úgy bevágta hogy majdnem kiszakadt.
- Hát ez haláli volt – lelkendezett Rose. – Te igazi színésznő vagy.
- Nem is tudom. Nem volt ez egy kicsit sok? Nagyon ideges volt – mondtam és hirtelen bűntudatom támadt. Amikor Jake elment az arca, a düh maszkja alatt, megbántottságot tükrözött.
- Hidd el, kiheveri – legyintett, de engem csak mardosott a bűntudat, hogy rossz dolgot tettem…


¤¤¤


Már vagy egy fél órája sétálok az erdőben. Annyira szép volt. A hó vastag rétegben befedte a fákat, és amikor a napsugarak rásütöttek vakítóan ragyogott. Egyszerűen csodálatos volt, mivel én még ilyet eddig csak a tv-be láttam. Alice volt olyan kedves és kölcsön adta az egyik meleg kasmírkabátját, egy meleg sállal és egy jó kis csizmával. Nagyon tetszettek a cuccok, de most a táj jobban lefoglalt. Azon kívül még mindig bűntudatom volt Jacob miatt. Nem is az zavart hogy átvertük, mert megérdemelte, csak az arca zavart. Ha gúnyos vagy csak simán dühös lett volna, nem zavart volna, de annyira… megbántott volt. Ez zavart annyira nagyon. Általában nem csinálok ilyen dolgokat. Az emberek átverése nem az én asztalom. Utána mindig bűntudatom lesz. Ezért haragudtam magamra. Miért nem tudok egyszer, csak egyszer gonosz lenni? Komolyan, miért kell nekem ennyire lelkiismeretesnek lennem? Lehet hogy meg kellene változnom? Dühösen rúgtam bele az egyik hókupacba. A hó szanaszét repült. Lehuppantam a kupac maradványira és a gondolataimba merülve néztem a nap sugaraiba. Egyszer csak ágak recsegését hallottam a hátam mögül és amikor megfordultam, szinte hátraestem ijedtemben. Egy óriási rozsdabarna farkas áll közvetlenül előttem, és vicsorgott, amitől nagyon megijedtem. Elkezdtem hátrafelé kúszni, de egy ugrással elállta az utamat. Vicsorogva egészen közel jött hozzám. Megpróbáltam felállni,és amikor sikerült, hátrálni kezdtem, de megbotlottam egy faágban és a hátamra estem. Amikor fel akartam állni, hirtelen felém ugrott,és a következő dolog amit észrevettem,az hogy felettem áll. Sötétbarna, ismerős szemeivel dühösen nézett rám. Ismertem ezt a tekintetet.
- Jacob? – ziháltam ijedten. Ő volt az. Biztos voltam benne. Megint vicsorogni kezdett,és felemelte az egyik mancsát, mintha le akarna csapni. Behunytam a szememet, és félrefordítottam, a fejemet, hogy nem lássam ahogy lecsap rám. De nem történt semmi. Amikor kinyitottam a szememet már nem volt ott. Olyan hirtelen ültem fel hogy beleszédültem, és ijedten néztem körbe, de sehol senki. Felálltam és lesöpörtem magamról a havat. Lehajoltam hogy a csizmát is lepucoljam, de amikor felálltam majd egy métert ugrottam ijedtemben. Jacob állt előttem, emberi alakban. Egy póló és egy rövid nadrág volt rajta. Az arcáról semmit sem lehetett leolvasni. Hátrébb léptem.
- Te voltál az? – kérdeztem suttogva. Gúnyosan elvigyorodott.
- Csak nem megijesztettelek? – horkant fel, és közelebb jött. Nem válaszoltam.
- Ez igent jelent – folytatta idegesítően.
- Most azért ne szállj el magadtól – néztem vele farkasszemet. Hirtelen támadt bátorságom engem is meglepett. A keze remegni kezdett, és a következő pillanatban egy morgás kíséretében, egy nagy fának nyomott. A fejem nagyot koppant a hideg, fatörzsön. Láttam a szemén hogy vívódik.
- Nem tudlak bántani – suttogta. – Tegnap annyira szerettelek volna,…megütni… de nem tudtalak… - folytatta. Én megszólalni sem tudtam. Még mindig a sokk hatása alatt voltam,és a fejem is kóválygott az ütéstől. – Miért nem? – nézett rám és a tekintete most már lágyabb lett.
- Mert úgy nézek ki mint Renesmee – válaszoltam neki halkan. Egyre jobban szédültem,és fájt a fejem.
- Lehet… de akkor nem őt láttam benned…csak téged láttalak. Most is annyira rémült voltál… - és eddig bírtam. A térdem megroggyant.
- Héj, Stella! – kapott utánam ijedten. – Jól vagy? – kérdezte miközben leültetett egy fa tövébe. Valahogy a hangjában már egy csepp harag sem volt.
- Öhm… azt hiszem… csak a fejem – motyogtam és a fejemhez nyúltam.
- Ne haragudj, nem akartam – mentegetőzött.
- Nem, te ne haragudj. Rossz tréfa volt ez a mai. Én… nem akartam, csak annyira haragudtam rád, mert állandóan lekezelő vagy velem… és akkor Rose felajánlotta… én elfogadtam. Sajnálom – mondtam őszintén. Elmosolyodott, és ez most nem gúnyos vigyor volt. Ez olyan, meleg, kedves mosoly volt. És így Jacob egész helyesnek tűnt… Jesszus! Miket nem gondolok?
- Kvittek vagyunk. Én majdnem betörtem a fejedet, te meg csúnyán átvertél. – vigyorgott és felpattant majd a kezét nyújtotta. Megfogtam,ő meg felhúzott a földről.
- Azta, te aztán meleg vagy – mondtam, de meg is bántam. Felvont szemöldökkel nézett rám.
- Tényleg? Én eddig abba a hitben éltem hogy a lányokat szeretem… – mondta elgondolkodva.
- Jaj, nem úgy… bocsi.. én csak… nem akartam…nem úgy értettem… - makogtam. Felnevetett.
- Héj, Stella nyugi. Tudom hogy értetted. – nevetett. Valahogy ez a barátságos Jacob jobban tetszett.
- Béke? – nyújtott kezet vigyorogva.
- Béke – fogadtam el, és elmosolyodtam.