Ilyen nincs :D

Megint kaptam két díjat, amin nagyon szépen köszönök Trixinek, ismét :DDD (L)

5 dolog rólam:

Hmm...hát

- Imádok írni

- Legújabb kedvencem Adam Lambert, imádom (L)

- Utálom a matekot, és a hozzá kapcsolódó tantárgyakat vagy dolgokat...-_-"

- Imádom a barátaimat :)

- És végül, zeneőrült vagyok :)

Akiknek küldöm:

Fanta_light: http://hannasstory.blogspot.com/

Ariel: http://by-ariel.blogspot.com/

KiraGlambert: http://itsaloadedsmileadam.blogspot.com/

Egyenlőre csak ennyi:D

Puszi :Nica

Friss :)

Na, végre összegyűlt a 10 komi, és így itt is a feji :D Lassan az első könyv végére érek,és még nem tudom lesz-e második. Ez a feji extra hosszú lett, mivel volt időm dolgozni rajta :) De nem is húzom az időt, jó olvasást,és bocsi a végéért ;)
Puszi: Nica

29.fejezet
Baleset

Reggel arra ébredtem, hogy a fejem szétrobban. Összeszorítottam a szememet, és úgy próbáltam a hasogató fejfájás ellen küzdeni, persze sikertelenül, mert az természetesen kínzott. Túl sokat ittam tegnap éjjel, és csak foszlányokra emlékszem a tegnap estémből. Még az rémlik hogy Jake haza hozott, de hogy mit mondtam neki az már kész homály. De annyit észrevettem, hogy már nincs itt. Nyöszörögve fordultam a másik oldalamra, de ezzel a lendülettel le is fordultam az ágyamról, és egy csattanás kíséretében a földön landoltam.
- Áu – morogtam és négykézláb elkezdtem a fürdő felé kúszni, mert féltem ha felállok, akkor el is esek. Muszáj lennie itt valahol egy fájdalom csillapítónak – imádkoztam magamban. Már majdnem elértem a fürdőt, amikor kivágódott az ajtóm , és megpillantottam nagyit, amint egy serpenyővel a kezében áll az ajtómban.
- Az isten szerelmére, Ness! Már majdnem kihívtam a rendőrséget. – sóhajtott fel.
- Bocsi, nagyi – motyogtam és felálltam, hogy ne fessek ennyire borzalmasan.
- Mikor jöttél haza? Nem is hallottalak – mondta miközben leeresztette a kezében tartott serpenyőt. – Jól érzed magadat? Szörnyen festesz – nézett rám homlokráncolva.
- Á, semmi komoly, csak tegnap este volt Seth szülinapja és tartott egy bulit….ami kicsit sokáig tartott,…és hát nem aludtam eleget… - magyaráztam, de a piáról egy szót se szóltam.
- Jaj, tényleg Sue mondta hogy a fia szülinapi partit csap. Szóval ott voltál…de szívem hol a Ford? Csak mert nem látom itt sehol – baszikulí, csaptam a homlokomra.
- Ugh…az Aliceéknél maradt, de hidd el jó kezekben van, és ma elhozom, ígérem – magyarázkodtam gyorsan de nagyi csak mosolygott rám.
- Jól van szívem, hiszek neked. Kérsz reggelit? – kérdezte majd az ajtó felé fordult.
- Ühm…nem köszönöm – mondtam mert éreztem hogy a maradék kaja is mindjárt távozik belőlem.
- Jó, te tudod, de ha meggondolod magadat, sütöttem egy kis almást. Lent van a konyhába. – mondta majd ki is ment.
- Köszi nagyi! – kiáltottam utána majd a vécéhez rohantam és kiadtam magamból a tegnapi kaját. A fejem még mindig szét akart szakadni, így bevettem egy szem algo-pirint. Míg a hatására vártam megpróbáltam visszapörgetni a tegnap esti eseményeket. Táncoltam,énekeltem…jézusom énekeltem!Basszus! Tényleg be lehettem lőve. Összevesztem Alecel…jaj istenem összevesztem vele! De min is…ja igen Nessiet védte, és nem tetszett neki hogy Jakel vagyok…utána kikapcsoltam vagy lecsaptam a telefont. Aztán táncoltam Jakel, meg Embryvel aztán megint Jakel,és aztán jött a fájdalom…igen erre emlékszem. És elmondtam Jacobnak hogy beteg vagyok. Aztán hazahozott, és…na gyerünk Stella gondolkozz! – dörzsöltem meg a homlokomat. Megkértem hogy maradjon, igen ez történt,és itt maradt velem. Tényleg itt maradt vagy azt már csak hallucináltam? – elmélkedtem fejben. Nem, itt maradt, ez biztos…aztán beszélgettünk, de azt már nem tudom miről, és elaludtam. Azt hiszem ennyi. Felnyögtem és ledobtam magamat az ágyra. A fejfájás csak nem akart megszűnni. Lent csengettek és hallottam ahogy nagyi kinyitja az ajtót. Pár másodperccel később nagyi felkiáltott.
- Ness, drágám,látogatód van! – kiáltott. Felsóhajtottam és lassan felálltam. Ki a franc lehet az. Alec? Nem,ő nem az ajtón jönne és amúgy is biztos duzzog, ahogy én is. Jake? Nem, ő sem az ajtón jönne. Ezen elmélkedtem amíg a lépcsőn lefelé ballagtam. Amikor az ajtóhoz értem nagyi elment onnan és meg odaálltam a helyére. De azt hittem olyan lendülettel amivel jöttem rá is zárom az illetőre.
- Te meg mi a francot keresel itt? – kérdeztem flegmán, de erre ő csak pimaszul vigyorgott.
- Én is örülök neked Stelli! – mondta hatalmas letörölhetetlen vigyorral a képén.
- Ne nevezz így! Utálom – mondtam mérgesen.
- Tényleg? – emelte fel meglepetten a szemöldökét – Régen szeretted ha így hívlak. – mérgesen fújtam egyet.
- Az akkor volt,most meg most van! Viszlát – mondtam és be akartam zárni az ajtót.
- Kérlek Stella – váltott gyengébb hangra és most komolyan nézett rám. Vissza kinyitottam az ajtót.
- Mit akarsz Chase? – sóhajtottam.
- Nem akarsz behívni? – kérdezte. – Akkor beszélhetnénk.
- Nem is tudom…most nem érek rá – hazudtam.
- Na, kérlek, csak egy percre. Ne kelljen már itt kint álldogálnom – nézett rám kölyökkutyaszemekkel. Ez volt régen a gyengém, de most nem hatott rám. Ennek ellenére átgondoltam a dolgot, és úgy döntöttem hagyom hogy beszéljen.
- Na jó gyere… - kezdtem de nagyi közbeszólt.
- Stella! Telefon! – kiáltott ki a konyhából .Chasere néztem akinek az arca a düh és a csalódottság között ingadozott.
- Bocs, majd máskor! Szia – mondtam és rácsuktam az ajtót. Nem volt kedvem továbbnézni a képét. Egyáltalán mit akar tőlem, vagy mit keres itt? Közben a telefonhoz értem, és elvettem nagyitól.
- Haló – szóltam bele.
- Szia kincsem – szólt bele egy általam ismert férfihang.
- Apu? – kérdeztem bizonytalanul.
- Igen én vagyok az – nevetett fel.
- Miért hívtál? – lepődtem meg. Mióta Volterrába költöztem alig beszéltem vele. Max kétszer.
- Csak hallani akartam a hangodat. Régen láttalak – magyarázta.
- Öhm…úgy egy másfél hónapja? – kérdetem zavartan. Nem tudtam mi ez a nagy hirtelen szeretet.
- Nem baj, gondoltam felhívlak. Hogy vagy? – kérdezte. Úgy gondoltam miért ne? Talán tényleg csak emiatt hívott.
- Hát, megvagyok. Anya említette hogy mostantól La Pushba lakom nagyinál? – kérdeztem.
- Igen, említette. Ezért is hívtalak fel. Hogy érzed ott magadat?
- Tök jól – mondtam bár elhúztam a számat. Mostanság nem igazán jól – tettem hozzá magamban.
- Akkor jó. Na de szívem én megyek is. Amúgy képzeld előléptettek, úgyhogy most gőzerővel dolgozom – mondta büszkén.
- Gratulálok, szia apu – köszöntem el.
- Szia Ness – köszönt el, és úgy látom anya ráragasztotta ezt a Nessezést. Miután letettem a telefont nagyi jelent meg mellettem.
- Na, mit mondott apád? – kérdezte. Ő és apu nem igazán csípték egymást. Igazából itt kezdődött az egész elválós dolog. Legalábbis anyu ezt mondta.
- Semmi érdekeset, csak tudni akarta hogy érzem itt magamat – mondtam.
- Értem – mondta nagyi homlokráncolva.
- Figyelj nagyi, azt hiszem elmegyek a kocsidért jó? - kérdeztem.
- Jaj, kincsem csak azért ne menj oda. Majd elhozod – legyintett.
- De semmi baj. Úgyis beszélni akarok Alicel – mondtam.
- És mi újság a barátoddal? Alecel? – kérdezte sejtelmesen mosolyogva. Görcsbe rándult a gyomrom, és összeszorult a szívem, de kívülről csak mosolyogtam.
- Semmi,megvagyunk – mondtam.
- Akkor jó. Na de én megyek mert odaég az ebéd – mondta és már ott sem volt. Magamra vettem a kabátomat, és kimentem az ajtón. Sajnos kénytelen leszek gyalog megtenni az utat a Cullen villához. Nagy sóhajjal útnak indultam. Úgy éreztem hogy figyelnek, de nem akartam bepánikolni, így inkább a fülembe dugtam az Iphod-om fülhallgatóját, és bekapcsoltam a kedvenc számomat. Nagyon bírtam Adam Lambertet. Magát a személyt is de a számait egyszerűen imádtam. Valahogy megnyugtatott a hangja. Annyira dallamos és tiszta volt. Mellesleg nem rossz pasi, csak kár hogy meleg. Miért van az hogy a jó pasik mind melegek? Persze tisztelet a kivételnek. Vele énekeltem a szöveget, és a végén azt vettem észre hogy nagyon jól elvagyok. Még táncoltam is, ahogy énekeltem dalt.
- But if I had you, that would be the only thing I’d ever need
Yeah if I had you, then money fame and fortune never could compete – énekeltem miközben csukott szemmel ugráltam. Élveztem a zenét. Nem érdekelt ki lát vagy ki nem, élveztem az életemet amíg megtehettem. Amikor vége lett a számnak, elnevettem magamat.
- Ez aztán nem volt semmi. Talán neked is jelentkeznek kéne az American Idol-ba – nevetett egy kellemesen ismerős hang a háttérből. Megpördültem a tengelyem körül, és Jacob vigyorgó fejével találtam szembe magamat.
- Te mióta állsz itt? – kérdeztem ijedtséget tettetve, de azért vigyorogva.
- Elég régóta ahhoz hogy halljam az egész számot „If i had you” – idézte a hangomat, és elnevette magát.
- Ha-ha, nagyon vicces – vágtam egy pofát. – Ne viccelődj, mert odamegyek – fenyegettem meg. Erre felvonta a szemöldökét és folytatta.
- „That would be the only thing I’d ever need” – utánozta tovább a hangomat, mire én futva megindultam felé. Nevetve ugrott arrébb amikor elértem.
- Várjunk csak! – álltam meg és sunyin vigyorogva néztem rá.
- Honnan tudod te a szövegét ennek a számnak? – láttam rajta hogy nagyon gondolkozik.
- Hát…ööö – gondolkodott.
- ÁHÁ! Te szereted Adam Lambertet! Tudtam én hogy a másik nemhez vonzódsz!– kiáltottam vigyorogva.
- Mi? Nem! Fúj! – grimaszolt – És amúgy is, csöndben maradnál? Itt sokan ismernek! És nem, nem szeretem csak ezt az egy számát, és ezt is azért mert folyton megy a tv-be – magyarázkodott, de én csak nevettem.
- Figyelem emberek! Jacob Black szereti Adam Lamb… - kiáltottam, de a végét már nem tudtam elmondani mert Jacob keze a számra tapadt és a derekamnál fogva felemelt.
- Sss!! – csitított, mire én csak röhögtem.
- Ó, de vicces valaki! – morogta Jake – De most visszakapod – vigyorgott gonoszul és beledobott a hóba,ami valószínűleg az éjszaka eshetett.
- Ááá! – sikítottam, de közben megállíthatatlanul röhögtem, még akkor is amikor már benne feküdtem a hideg hókupacban. Amíg Jake nem figyelt jól fejbe dobtam egy hógolyóval, majd felpattantam és futásnak eredtem.
- Na várj csak! – kiáltott utánam és sec perc alatt utolért, és egy jókora adag havat nyomott a fejembe.
- Vááá, ez hideg! – kezdtem el ugrálni, ahogy a hó becsúszott a pólóm alá. Most Jacob tört ki nevetésben. Biztos hülyén nézhettem ki, ahogy ott ugrálok mint egy dilis.
- Oké, most már kvittek vagyunk – nevetett Jake.
- Tiszta víz vagyok! Ez is a te hibád! – fújtattam, amin megint csak jót nevetett.
- Amúgy hova indultál ilyen jókedvűen? - kérdezte miközben mellém sétált.
- Öhm…a Cullen villához. El kell hoznom nagyi kocsiját, ugyanis otthagytam – magyaráztam.
- Jé, tényleg emlékszem – mosolyodott el.
- És ez is a te hibád! Te mondtad hogy menjünk a te kocsiddal – böktem a mellkasára vádlón.
- Héj, az én kocsim gyorsabb – mondta miközben megdörzsölte a mellkasát.
- Nem mernék rá fogadni – néztem a szemébe ravaszul.
- Ú, tényleg? – gúnyolódott.
- Több van abban a kocsiban mint te azt hiszed – vettem védelmembe a Fordot, és elindultam.
- Nincs egy kicsit messze gyalogosan a Cullen villa? – kérdezte, miközben beért.
- Nem árt egy kis séta. Amúgyis kezdek ellustulni – motyorogtam,mire Jake csak felkacagott.
- Akkor veled megyek. Beszélnem kell Nessievel – mondta komolyan. Ekkor eszembe jutott hogy tegnap este mit mondtam.
- Jaj, Jake, nehogy miattam vesszetek össze megint. Lehet hogy Alec nem úgy értette… - kezdtem a magyarázkodást de Jake félbeszakított.
- Stella, nekünk ezt már egy ideje meg kellene beszélnünk dolgokat – mondta komolyan, és én inkább nem kérdeztem vissza. Némán sétáltunk egymás mellett a gondolatainkba merülve a Cullen ház felé. Úgy éreztem, hogy most ebben a helyzetben és pillanatban, hogy Jacob a legjobb barátom, és reméltem ez így is marad. De ekkor még nem tudhattam, hogy mit rejt számomra a jövő…




(Alec szemszöge)

Nem hiszem el hogy csak úgy elment egy rakás vérfarkassal bulizni, úgy hogy még csak nem is szólt. Most meg még jól össze is vesztem vele. Gratulálok Alec, ügyes vagy! – szidtam magamat gondoltban. Ráadásul részeg volt! Ness! Őt még sosem láttam berúgva. De akkor is, azok után amit értem tett, nem kellett volna így viselkednem vele, de Nessie rám hozta a frászt. Azt mondta Emily, a falkavezér barátnője, is úgy sérült meg, hogy Sam nem tudta türtőztetni magát és engedett a vadállatnak. Emily pedig a közelében volt. Én is ettől féltem. Mi van ha Jacob, vagy valamelyik vérfarkas elveszíti a fejét amikor Ness a közelében van? A Volterrai incidens óta szoros barátság fűzi a vérfarkasokhoz, főleg ehhez a Jacobhoz, aki nem mellesleg Renesmee barátja vagy mije. Nessie tegnap elmagyarázta ezt a bevésődéses dolgot, de nem sok minden maradt meg belőle. Az egész bonyolult dolog. Stella után akartam menni de Renesmee nem engedte. Azt mondta adjak neki időt hogy lenyugodjon. Nem tudom Stellának mi baja volt Renesmeevel, én nagyon jól kijöttem vele. Mikor legutóbb láttam még nagyon kicsi volt, de azóta felnőtt. Érdekes képessége van. Érintéssel képes közölni a gondolatait. Tegnap megmutatta az ő szemszögéből azt az estét amikor még a Volturi tagjaként megtámadtuk őket. És tényleg, az ő emlékein keresztül másnak láttam magamat. Annyira hideg volt a tekintetem és a szemeim valami borzalmasak. Vörösek és ott ült bennük a gyilkolási vágy. Renesmee szerint nagyon megváltoztam és ezért is nem ismert rám. Megkérdeztem mi baja Stellával, de erre ő csak azt felelte hogy semmi különös, és hogy szerinte Stella az aki nem kedveli őt. Nem tudtam higgyek e neki vagy sem. Most az ideiglenes szobámnak az ablakából bámulok az erdőre. Tudom, nem valami férfias dolog, de most valahogy semmihez sincs kedvem. Egy meleg kéz befogta a szememet, és egy pillanatra megörültem. Csak nem haragszik akkor már rám – gondoltam, de amikor megfordultam,nem Stella állt ott hanem Renesmee.
- Ó, szia Nessie – köszöntem meghökkenve.
- Szia Alec – köszönt csicsergő hangján, aminek a hanglejtése is kísértetiesen hasonlított a Stelláéra. – Látom másvalakire számítottál – szomorodott el. Úristen, tényleg nagyon hasonlít Stellára. Amikor szomorú, olyan mintha Stella lenne az.
- Hát…igen, de ez…semmi – mosolyodtam el. Ő is elmosolyodott.
- Akkor jó. Sajnálom hogy összevesztél Stellával, de én is összevesztem Jakel. Majd kibékülünk, ahogy ti is – bíztatott, de volt valami ravaszság a szemében amit nem tudtam megérteni.
- Persze, biztos – mondtam. A következő percben felharsant Stella gyöngyöző kacagása, nekem meg felcsillant a szemem.
- Bocs – hagytam ott Nessiet, aki mintha mérges lett volna, és elindultam lefelé. Még nem nyitottam ki a bejárati ajtót, csak az üvegen keresztül kilestem. Stella megint nevetett, és meg is pillantottam ahogy a Fordnál áll, és mintha elbújt volna. Lassan felállt és kikukucskált,majd amikor nem látott senkit sem kilépett. De akkor valaki elkapta hátulról és felemelte. Sikítva nevetett fel, és én már indulni akartam hogy segítsek neki, de akkor észrevettem hogy aki felemelte az nem más mint Jacob, aki szintén nevetett.
- Héé, ez nem ér! Akkor is tudom hogy a fiúkat szereted! – nevetett Ness.
- Úgy gondolod? – kérdezte Jacob nevetve és egy jó adag hóval betakarta Stellát, aki ezen csak nevetett. Nem akartam többet látni. A vörös köd ellepte az agyamat, és éreztem ahogy a kezem ökölbe szorul. Rohadtul szerettem volna behúzni egyet annak a korcsnak, vagy csak a képességemet használni rajta, de tudtam ha megtenném egy életre elásnám magamat Ness előtt. A fogamat csikorgattam, miközben megfordultam.
- Valami baj van? – kérdezte Renesmee aki már előttem állt.
- Nem…csak én most…megyek. Majd visszajövök, csak elmegyek vadászni –mondtam, majd amilyen gyorsan csak tudtam, kiugrottam az ablakon, és berohantam az erdőbe. Nem tudom elhinni hogy Stellát elvették tőlem.



(Stella szemszöge)

- Most komolyan Jacob!- néztem rá komolyan. A Ford takarása mögött, törökülésben éppen azt beszéltük meg hogy menjek e fel az emeletre, ahol valószínűleg ott van Alec, és béküljek e ki vele vagy várjam meg amíg ő lép. De Jake az csak Jake és így folyton elhülyéskedte a dolgot.
- Őszintén? – kérdezte.
- Igen, őszintén – forgattam a szememet. Gondolkodó fejet vágott, majd megszólalt.
- Szerintem, és ezt most komolyan mondom, fel kéne menned az emeletre és…jól seggberúgni a vérszívó haverodat, amiért duzzog ahelyett hogy veled lenne – mondta és a végén elhúzódott mert látta hogy már le akarom csapni. Nevetve hajolt el.
- Hülye – durcogtam nevetve.
- Most komolyan Ness! Menj már! Mire vársz? – nyújtotta a kezét hogy segítsen felállni. Elfogadtam és vigyorogva felhúztam magamat.
- Igazad van! Megyek is! – mondtam és megindultam az ajtó felé.
- Hajrá! – kiáltott utánam, ő meg elindult a hátsóudvar felé.
- Várj csak, te hova mész? – néztem utána.
- Lehet hogy te nem hallottad, de Sam hívott – nevetett, majd eltűnt a fák között. Mosolyogva néztem utána, majd beléptem a házba. Szokatlanul csend volt, még a tv sem ment.
- Hahó, van itthol valaki? – kiáltottam, de semmi. A szívbaj jött rám, amikor meghallottam Em dörmögő hangját a hátam mögül.
- Mizujs Stell? – nevetett. A szívemhez kaptam ijedtemben.
- A francba Emmett - lihegtem, mire ő elnevette magát.
- Alecítót keresed? – kérdezte somolyogva.
- Aha, itthol van?
- Az emeleten, balra az első szoba. És aztán nem huncutkodni – vigyorgott kajánul, mire csak a szememet fogattam, és elindultam fel az emeletre. Egyből megtaláltam a szobát, de Alec nem volt bent. Közben kint kezdett sötétedni, de én ennek ellenére meg akartam találni Alecet, mert még ma ki akartam vele békülni. De amikor megfordultam valakibe beleütköztem,és ennek hatására elterültem a szőnyegen.
- Bocsá… - kezdtem, de amikor észrevettem ki az meggondoltam magamat.
- Inkább mégsem – morogtam és feltápászkodtam.
- Semmi baj, neked elnézem – nézett rám leereszkedően.
- Pff… - fújtam egyet majd el akartam menni mellette.
- Alec nincs itt – szólalt meg mire én megláttam.
- Miért? – fordultam meg és szembenéztem vele. Még mindig furcsa volt a saját arcomat látni az övében.
- Elment…és nem jön vissza. – mondta gúnyosan vigyorogva.
- Hogy? – még mindig nem értettem mire akar kilyukadni.
- Látott téged az előbb Jacobbal, és elment. Azt mondta nem biztos hogy visszajön – látszólag élvezte hogy én szenvedek. A mellkasomban kezdett nőni a fájdalom, csak most nem a betegségemtől.
- De…de mi nem is…Jake csak a barátom…ő – makogtam és lerogytam az ágy szélére.
- Brühühü…jaj szegénykém. – gúnyolódott Renesmee – Sajnálom Alecet, hogy ilyen barátnője van. Jobbat érdemel nálad – mondta lekezelően és fölém magasodott. – Nézz magadra! – köpte a szavakat. – Te csak egy ember vagy, ő meg vámpír. Ő tökéletes, te meg…a legkevésbé sem. Szánalmasnak tart téged, csak azért van veled mert bűntudata van. Nem akart megbántani, ezért lépett le. – duruzsolta. Én köpni nyelni nem tudtam, csak ültem ott mint egy rakás szerencsétlenség, és bámultam magam elé.
- De ő… - kezdtem volna de mérgesen közbevágott.
- Értsd már meg te szerencsétlen! Nem szeret már téged! És egy jó tanács. Hagyd békén Jaket! Ő az enyém, és csak az enyém! Szállj le róla, és Alecről is! Hagyd békén a családomat! – sziszegte és torkon ragadott. Megpróbáltam lefejteni a kezét a nyakamról, mert úgy éreztem menten megfulladok, de persze sikertelenül.
- Megértetted? – morogta – Menj haza, és vissza se gyere! Húzz vissza Volterrába, amilyen gyorsan csak tudsz! – lökött el, én meg a falnak estem, majd le a földre. A kezem felhorzsolódott, és éreztem ahogy egy kis vér kiszivárog belőle. Zihálva kaptam a torkomhoz.
- Tűnj innen! – mondta a válla fölött, majd kiment a szobából. Könnyes szemekkel ültem még a földön egy darabig, majd felpattantam, lerohantam az emeletről, ki az ajtón, és bevágtam magamat a Fordba. A könnyeimen keresztül alig láttam, de gyújtást adtam és elindultam. Száztízzel sepertem végig az úton, és közben az eső is rákezdett. Már alig láttam az utat, de én hajtottam. Tudtam, vagyis sejtettem hogy Renesmee hazudik, de mégis volt valami abban amit mondott. Alec jobbat érdemel nálam, hiszen mellettem nem lehet önmaga, és ki akarna egy olyan lány mellett lenni aki már nem sokáig lesz ezen a világon. Nem hiszem el hogy voltam olyan hülye és tényleg azt gondoltam hogy mi ketten együtt lehetünk és szerethetjük egymást. Nem, ez nem lehet, hiszen ő vámpír én meg ember vagyok. Zokogva vettem be a kanyart, és még jobban a gázra tapostam. Fel kell hívnom, és el kell neki mondanom miért megyek el…meg kell neki mondanom mit érzek – gondolkodtam miközben elővettem a telefonomat,és Alec számát tárcsáztam. Csak a rögzítő kapcsolt be, így a sípszó után beszélni kezdtem.
- Figyelj Alec, én tudom hogy borzalmas vagyok, és hogy te…mind egy csak azt akartam mondani hogy mindent nagyon sajnálok… - hüppögtem – Tudom hogy te jobbat érdemelsz nálam, ahogy Renesmee is megmondta. Nyugodtan visszamehetsz a Cullen házba,mert én elmegyek innen…nem tudom hová csak el – a hangom el-el csuklott miközben beszéltem. - Úgyse húzom már sokáig, és neked pedig olyasvalakire van szükséged aki egyenrangú veled …csak annyit kell tudnod hogy én szeretlek,és mindig is szeretni foglak…és van még valami amit nem mondtam el, de valószínűleg, legalábbis Renesmee szavaiból ítélve nem is érdekel…de tudnod kell hogy én…- A következő pillanatban azt vettem észre, hogy valaki ott áll az út közepén, fekete kapucnival a fején. Sikítva tapostam a fékre. A kocsi nem állt meg, csak csúszott tovább, és nekiment az embernek, majd pörgött kettőt és a feje tetejére állt. A telefon kiesett a kezemből, de már nem is tudtam ráfigyelni. A fejem majd szétrobban,és éreztem hogy valami nedves csordogál le a homlokomon. Ijedten néztem ki az ablakon, minden fejjel lefelé volt. Az alak akit elütöttem, kicsavarodott végtagokkal feküdt mozdulatlanul. Úristen, elütöttem valakit – pánikoltam be. Megpróbáltam kiszállni , de beszorul az övem. Közben ismét az alakra pillantottam. Mintha megmozdult volna. Jobban figyeltem rá, és tényleg megmozdult. Tágra nyílt szemekkel figyeltem ahogy visszacsavarja a karját, majd felegyenesedik és felém sétál. Amikor a kocsimhoz ért lehajolt, és meg felsikítottam. Tudtam hogy ez a valaki akárki is, nem ember. Aztán minden elsötétült…

Díj :)

Nagyon szépen köszönöm a díjat Trixinek :) Nagyon jólesik hogy gondolt rám :)
Akiknek küldöm:

Alice Carror: http://csillampor-alice.blogspot.com/ , mert egyszerűen imádom a sztorit, és Adamet meg főleg :)

Liz: http://brianna-hope.blogspot.com/, mert nagyon jóóó, és remélem minnél hamarabb hozza már a frisset, mert tűkön ülök már!!! :)

wonderworld: http://storywithhe.blogspot.com/2011/01/17resz-surprise-visitor.html , mert egyszerűen imádom benne Taylort :)

KiraGlambert: http://itsaloadedsmileadam.blogspot.com/ , mert imádom ahogy leírja a történetet, egy másik időben, és Adam egyszerűen imádnivaló benne :)

És még sorolhatnámm...de akkor nem érnénk a végére :P
Puszi : Nica

U.I:. ja és a feji kész van, már csak a komik kellenek :)))

Friss :)

Sziasztok! :) Először is szeretném megköszönni, a tanácsokat és jókívánságokat, nagyon jól estek, főleg ahogy a helyzet alakult....na de hagyjuk ezt a témát, mert bőgni fogok :( Mint ahogy megígértem 10 komi után itt a friss :) Remélem tetszeni fog. Stella és Jake kicsit közelebb kerülnek egymáshoz, Renesmee meg szokásához híven bekavar egy kicsit, és így a szálak csak tovább bonyolódnak majd...A folytatást már most elkezdtem megírni, mert ihletrohamot kaptam :) Na de nem is húzom az időt, itt a feji és jó olvasást, na és persze komikat !

Puszi: Nica

28. fejezet

Party in La Push (part II)

Amikor megérkeztünk, már messziről kiszúrtam Sethet. Vigyorogva állt egy barna ház mellett.
- Na végre, már azt hittem Stella elküldött a francba – mondta Jakenek címezve, majd hozzám fordult.
- Örülök hogy itt vagy!– mondta majd megölelt.
- Én is hogy meghívtál. Boldog szülinapot! Bocs, de valaki későn szólt, így az ajándék elmaradt - mondtam és közben sunyin Jakere pillantottam.
- Jól van na – morgolódott az említett, mire mind a ketten felkacagtunk.
- Semmi baj és köszi Stella – mosolygott Seth.
- Hagyjuk ezt a Stellát, oké? Inkább csak Ness – mind ketten értetlenül néztek rám.
- Ness? – kérdezte Jake.
- Aha, Ness, mint Vanessa. Ez a második nevem – magyaráztam, mire mind a ketten elvigyorodtak.
- Hát, legalább rövidebb, és jobban is hangzik – mondta Seth, majd betessékelt az ajtón. Jake ott jött szorosan mögöttem. Bent egy tőlem úgy két évvel idősebbnek tűnő lány tevékenykedett egy idősebb nővel. Valamit süthettek, mert kellemes illat terjengett az egész házban. A nappaliban ott volt Embry, Quil, és még egy pár srác, akik szinte mind ugyan úgy néztek ki. Rövidre nyírt haj, bronz barna bőr, és persze hatalmas izmok. Quil ahogy kiszúrt odakiáltott.
- Héj, Stella! Szia – köszönt, mire többen is felém fordultak és meglepetten mértek végig. Aztán Embry odaszaladt.
- Helló, Stella – mondta és megölelt.
- Szia Embry – öleltem vissza– Szia Quil! – kiáltottam vissza Quilnek aki éppen valamilyen hifi szerűséget szerelt. Ezután többen is odajöttek és bemutatkoztak, és mint kiderült az a lány akit a konyhában láttam, nem más volt mint Leah, Seth nővére. Az idősebb nő pedig Mrs.Clearwater, Seth és Leah mamája. Megismertem még egy Paul nevű srácot is aki Jake nővérével jár, meg még sok más embert. Egészen jól kijöttem az itteniekkel. Nagyon kedvesek voltak, pedig tudták ki vagyok. Még Leah is beszélgetett velem, amin Jake nagyon meglepődött. Azt mondta Leah nem nagyon beszélget olyanokkal akiknek valami köze van a vámpírokhoz,kivéve őt, meg az öccsét Sethet. A hangulat egyre jobb lett, és én egyre jobban kezdtem feloldódni. Még alkoholt is ittam, pedig az nem szokásom. De Embry a kezembe nyomta, és azt mondta most tehetek kivételt, és én meg úgy döntöttem, miért is ne? Nincs mit veszítenem. Később kimentünk az udvarra, ahol már égett a tábortűz. Jakel letelepedtünk egy farönkre, és onnan néztük ahogy a többiek bohóckodnak egymással. Annyira felszabadultak és vidámak voltak. Valahogy amikor a Cullen villában vagyok nem érzem ilyen felszabadultan magamat. Kivéve Alecel. Vele mindig önmagam tudok lenni. De ezt leszámítva, Cullenék valahogy olyan feszültek, vagy inkább hidegek. Ellenétben az itteniekkel, akiről csak úgy árad hogy mennyire jól mulatnak a másik hülyeségén. Bár lehet az is egy szempont, hogy Cullenék több ideje vannak már ezen a világon mint a mi életünk háromszorosa. Kivétel persze Bella és Renesmee. Paul éppen valamilyen sztorit mesélt amikor megszólalt a mobilom.
- Bocs – mondtam,majd felálltam és arrébb vonultam. Paul folytatta a mesélést.
- Haló – szóltam bele vigyorogva,mert a kedvem az már az első üveg sör után a magasba szökött.
- Ness? Ó hála az égnek! – hallottam meg Alec megkönnyebbült hangját. – Hol a francba vagy? – szólt bele kissé csípősen.
- Bulizok – feleltem még mindig vigyorogva.
- És mégis hogy képzelted hogy csakúgy lelépsz? – kérdezte és a hangja elég mérgesen csengett.
- Most mit izélsz? Szóltam Bellának hogy szóljon hogy elmentem – mondtam és kezdtem én is felhúzni magamat.
- Hát ő nem mondott semmit, csak Renesmee mondta, hogy elhúztál egy rakás vérfarkashoz bulizni,és hogy szerinte ennek nem lesz jó vége, mert akármikor baj történhet – magyarázta hevesen.
- Ó, már mindent értek. Nessieke drága megint bekavart – mondtam szándékosan nyávogósra fogva a hangomat.
- Ness, te részeg vagy? – kérdezte mérgesen.
- Ki? Én? Dehogy! – vigyorogtam.
- Nessie megmondta hogy ebből csak a baj lesz – mormolta.
- Úhúú, szóval most már lelki társ is nem csak szent angyal – gúnyolódtam mérgesen. Kezdett nagyon elegem lenni ebből a Renesmeeből.
- Ne őt hibáztasd, ő csak jót akar!– vette a védelmébe, amitől még jobban kiakadtam. Elég volt ennyi.
- Huhú, csak nem elcsavarta a fejedet? Hát, áldásom rátok! – mondtam és kinyomtam, majd kikapcsoltam a telefont, választ sem várva. Most ha józan lennék sírva fakadnék, és azon elmélkednék milyen szánalmas az életem, de így hogy elég mennyiségű alkohol van a szervezetemben, nem éreztem semmit csak jókedvet. Úgy döntöttem innom kell még hogy még véletlenül se törjön rám a fájdalom. Visszafelé menet, lenyúltam az asztalról még egy sört, majd visszaültem Jacob mellé a farönkre.
- Ki volt az? – kérdezte vigyorogva, Ő sem kevés mennyiségű sört ivott meg, de nem látszott rajta annyira.
- Senki, csak Alec…akart valamit…de nem fontos – válaszoltam és nagyot kortyoltam a sörömből.
- Á, nem tetszik neki hogy itt vagy mi? – komorodott el. Nekidőltem, az oldalának.
- Nem nagyon érdekel – mondtam mosolyogva. Kedvesen nézett le rám.
- Héj skacok! – kiáltott fel hirtelen Seth, mire kicsit megugrottam. – Karaoke! – rikkantotta, és a ház felé intett.
- Ugh! – nyögött fel Jake.
- Mi van? - néztem rá kíváncsian.
- Ne akarj hallani engem énekelni – mondta mire elnevettem magamat.
- Hú, de vicces, na várj csak! – mondta gonoszan és elkezdett csikizni.
- Ááá, hagyd abba! – nevettem.
- Menjünk! – ugrottam fel gyorsan, és a házhoz futottam.
- Héj, nem ér itt hagyni! – kiáltott utánam nevetve. A házban már nagyban ment a Karaoke, amikor beléptem. Éppen Paul énekelt valami lassú számot, a többiek meg rajta röhögtek.
- Na jó, Paul hagyd abba mielőtt mindenki kibukik – röhögött Quil. Paul nagy morogva továbbállt. Ekkor Embry kiszúrt engem.
- Ness! – kiáltott. Az itteniek hamar rászoktak erre a becenévre. – Te jössz! – mondta és felém nyújtotta a mikrofont. Jake ekkor ért be az ajtón.
- Na, gyerünk. Gonoszul kinevettél, akkor most menj – vigyorgott és a mikrofonhoz taszigált. Izgultam,mert már nagyon régen énekeltem közönség előtt, és kicsit ideges voltam.
- Gyerünk – mondta Quil és elindított egy számot. A plazmatévén ment a szöveg, és ahogy felharsant a zene, énekelni kezdtem. Nem kellett a szöveget néznem mert ismertem ezt a dalt. Többeknek leesett az álla. Jacobra néztem aki tátott szájjal nézett, kikerekedett szemekkel. A képébe vigyorogtam, miközben énekeltem, és lassan felé lépkedtem. A pia megtette a hatását, mert nem éreztem mást csak boldogságot,és azt hogy remekül érzem magamat. Jakehez érve kézen ragadtam és magammal húztam, miközben még mindig énekeltem. Táncolni kezdtünk, és a végén azt vettem észre hogy már mindenki táncolt, és énekelt. Amikor a szám véget ért, mindenki tapsban meg rikkangatásban tört ki, én meg vigyorogva meghajoltam.
- Ness, fantasztikus hangod van! – kapott fel Jake és körbeforgott velem.
- Hát, tudod, régen szerepeltem egy mu…musicalben – mondtam összeakadó nyelvel. Kicsit sokat ittam, de az agyam nem állított le, inkább azt mondta hogy igyak még és oldódjak fel. Mintha tudná hogy már nem sokáig lesz ideje működni.
- Hű, ez aztán tuti – vigyorgott. Ez után még rengeteget táncoltam, főként Jacobbal. De táncoltam Sethel, Quilel, Embryvel, Paullal, és úgy szinte mindenkivel. Pörgős számok mentek, így mindig mozgásban voltunk. Leah-val még az asztal tetején is táncoltunk, a fiúk meg kiáltoztak, meg füttyentgettek. Nagyon jól éreztem magamat. Egyszer csak egy lassú szám indult el és mindenki keresett egy párt akivel táncolhatott. Persze Jake engem kért fel, én meg elfogadtam. Átfontam a kezemmel a nyakát, ő pedig a derekamra tette az övéit. Az érintése szokatlanul forró volt, de mégis kellemes. A tekintete az arcomon kalandozott. A következő pillanatban a mellkasomba belenyilallt a fájdalom, ezért a karommal odakaptam, és összekuporodtam.
- Ness! – kapott utánam Jake és kivitt a tömegből. Csak azt vettem észre hogy már a szabadban vagyok, és egy padon ülök. A kezeim még mindig a mellkasomat szorították, miközben nagy levegőket vettem.
- Stella, kérlek mondj már valamit!Megrémisztesz! – kérlelt.
- Egy perc és vége – nyöszörögtem két levegővétel között.
- De, mi ez? Ness, hallod? – kérdezte és megérintette a karomat. Éreztem hogy fájdalom csillapodik, így lassan elvettem a karomat a mellkasomról, és Jakere néztem.
- Semmi baj, már vége – mondtam halkan és felálltam.
- Stella – fogta meg a karomat és maga felé fordított. – Valami itt nincs rendben látom, mond el.
- Nem, tényleg semmi bajom, látod? – mutattam magamra,és tovább akartam menni, de megint visszarántott.
- Nem, semmi sincs rendben. Az ember nem esik csak úgy össze. Láttam hogy fájdalmaid vannak…Ez nem normális…ez… - hadarta. – El kell mondanod, vagy el kellene menned egy orvoshoz…
- Jake, én meg fogok halni – szakítottam félbe, mire értetlenül meredt rám.
- Mi?
- Meg fogok halni. Beteg vagyok – mondtam komolyan. Elsápadt bronz színű bőre alatt.
- Mi? De…hogy…mi? – dadogta.
- Jake, én rákos vagyok. Tüdőrákom van,és már olyan stádiumban amit nem lehet meggyógyítani – mondtam egészen halkan. Láttam hogy megroggyan a térde, és lehuppan a padra. Leültem mellé.
- És mióta..
- Mióta tudom? – kérdeztem. Csak bólintott.
- Carlisle három napja mondta el. Eddig én sem tudtam róla.
- És Alec, tudja már? – suttogta.
- Nem, de nem is akarom hogy tudja. Most kezd beilleszkedni, és összebarátkozni Cullenékkel, nem akarom ezt elrontani – mondtam halkan.
- De Stella, tudnia kell…hiszen ez…felfoghatatlan – rázta meg a fejét.
- Istenem, még csak most ismertelek meg,és máris elveszítelek – temette a kezébe az arcát. Tétován megérintettem a vállát.
- És mennyi … - lehelte alig hallhatóan.
- Úgy fél év, vagy kevesebb – suttogtam magam elé a kimondatlan kérdésre a választ.
- Jézus… - még jobban elsápadt.
- Héj, srácok! Hova lettetek? – kiáltott Leah, és odarohant hozzánk – Héj Jake, mi a baj? – nézett rá komolyan.
- Jacob kicsit sokat ivott, és nincs valami jól – magyaráztam.
- Á, értem – nevetett fel Leah. – Na gyere, Ness! Énekelj még egy számot! – mondta vigyorogva és megragadta a karomat. Amikor bementünk a házba még láttam hogy Jacob, immáron farkasként beszalad az erdőbe.


¤¤¤

Miután Leah-val bementünk, Quil egyből a kezembe nyomott egy üveg piát, amit le is húztam. Jake nem is jelent meg ezután. Még vagy három számot végigénekeltem, a többiek kérésére. Nem tudom mennyit ittam, és hogy mit, de a végére már azt éreztem, hogy nem zavar senki sem, és hogy teljesen ellazultam. Hirtelen nem éreztem nyomást a betegségem miatt, vagy az Alecel való vitánk miatt sem. Nem is tudom kikkel táncoltam, csak azt tudom hogy már annyira kivoltam bukva hogy az egyik széken ültem és a kezemben egy poharat szorongattam, amiben ismételten valamilyen alkohol tartalmú ital volt. Azt se vettem észre mikor lett vége a bulinak, csak arra emlékszem hogy Leah lehuppan mellém.
- Tudod…Stella – kezdte vigyorogva. Ő sem keveset ivott és ez meg is látszott. – Azt hiszem, hogy hiába has…hasonlítasz Nessiere, te totál…más vagy – mondta nehezen forgó nyelvel, és megölelt. Visszaöleltem és felnevettem.
- Köszi,Leah. Tudod, te meg tök j..jó fej vagy – vigyorogtam.
- Hogy fogsz hazamenni? – kérdezte félig lehunyt szemmel.
- Azt… már nem tudom…
- Majd én hazaviszlek – szólalt meg egy kellemes hang a hátam mögül. Megfordultam, és észrevettem ki is az.
- Jakeííí – nevettem és megindultam felé, de megbotlottam a saját lábamban, és ha Jake nem elég ügyes akkor el is esek.
- Mennyit ittál Stella? – kérdezte komolyan miközben olyan könnyen kapott fel mintha csak két kiló lennék.
- Nem, tudom…de képzeld a…a tequila annyira ütős tud lenni – kuncogtam. Hallottam ahogy felsóhajt. A szememet lehunytam. Éreztem mikor értünk ki,mert a friss hideg levegő csípte az arcomat, de fázni nem fáztam mert Jacobból kellemes meleg áradt. Mint egy hősugárzó. Óvatosan beültetett az anyósülésre, majd ő maga is beült a vezetőülésre. A kis Rabbit pont kényelmes volt, és Jakenek köszönhetően jó meleg volt benne.
- Ne…a Cullen házba vigyél – motyorogtam félálomban, úgy félúton.
- Miért? – kérdezte meglepetten, de éreztem ahogy megfordul a kocsival.
- Nem… akarom látni most a ba…barátnőd képét – morogtam.
- Miért? – ismételte meg az előző kérdését.
- Mert egy kis szarkavaró…bocsi – tettem hozzá gyorsan.
- Miért? – kérdezte továbbra is.
- Uh…hagyd már abba ezt miértet – nyögtem fel, mire elmosolyodott.
- Azért, mert az, és kész. És Alecel is összevesztem. – válaszoltam halkan.
- Mi.. – kezdte,de félbeszakítottam.
- Ki ne mond! – figyelmeztettem.
- Jó – kuncogott – Akkor min?
- Azon hogy számon kérte hol vagyok…meg parancsolgatott, és nekem senki se par…parancso…na tudod mit akarok mondani – morgolódtam. Nem nagyon tudtam összefüggően beszélni mert az a sok üveg pia megtette a hatását.
- Értem, szóval nem tetszik neki hogy vérfarkasokkal lógsz – mondta keserűen. Annyira bántott hogy ez ennyire letöri.
- Vastagon leszarom, mit gondolnak. Én jól érzem magam veled – mosolyogtam rá – És Quil meg a többiek is annyira király arcok – folytattam, mire hatalmas vigyor terült el a képén.
- Szeretsz velem lenni? – kérdezte.
- Nagyon is – válaszoltam határozottan. Ezután hatalmasat ásítottam, és a következő amire emlékszem hogy Jake összekapar az ülésről, én meg kómásan átfonom a kezeimmel a nyakát. Félálmomban láttam, hogy nem az ajtón hanem az ablakon mászik be, nehogy nagyi észrevegye, mert szerintem ő is tudta hogy kikészülne ha így bepiálva látná a kis unokáját. Felosont velem az emeletre és bevitt a szobámba. Óvatosan lefektetett az ágyra, levette a kabátomat, és a csizmámat, sőt még be is takart. Aztán ki akart menni, de én kómásan megragadtam a karját.
- Maradj itt még egy kicsit jó? – motyogtam és kinyitottam a szememet. Láttam hogy elmosolyodik, majd letelepszik mellém az ágyra. Nem fáztam, hiszen mellette ki fázna. Jól esett a jelenléte.
- Miért ennyire elcseszett az életem? – suttogtam, mire rám nézett. – Miért történik velem mindez? Annyira szerencsétlen vagyok – szipogtam,és éreztem ahogy a könnyeim kicsordulnak.
- Sss, Ness, ne sírj – suttogta, és letörölte a könnyeimet. – Minden rendbe jön majd.
- Nem, Jake, semmi sem lesz rendben – mondtam komolyabban. – Meg fogok halni, és ezen semmi sem segít. – láttam hogy az arca megrándul.
- De, egy dolog segít. Bellának is segített – mondta de hallottam a hangján, hogy fáj neki hogy ezt mondja.
- A vámpírméreg? – nevettem fel gúnyosan – Nem már az sem. Carlisle szerint 20-25 százalék az esély rá hogy meggyógyít. – láttam rajta hogy teljesen elsápad.
- De…de, csak van rá valami mód hogy…
- Nem, nincs, sajnos – suttogtam magam elé.
- De, nem – makogta – Nem hagyhatják hogy csak úgy meghalj. Szerinted Alec engedni fogja…ez nem – rázta meg a fejét.
- Ők sem tehetnek már semmit sem. Ez egy súlyos betegség…és nincs rá gyógymód. – mondtam. A szemében mintha könnyek csillantak volna meg, de ezt a sötétben nem nagyon tudtam kivenni.
- Akkor kész? Feladod mielőtt még küzdöttél volna? – kérdezte kissé ingerülten.
- Szeretném ezt a fél évet vagy pár hónapot arra tölteni, hogy azokkal vagyok akiket szeretek, és nem azzal hogy csövek lógnak ki belőlem és mindenféle tesztet csinálnak – feleltem. Most már tisztán láttam, tényleg könnyek voltak sötét szemeiben.
- De, Jake, semmi baj. Még rengeteg időnk van. Ne szomorkodj jó? – érintettem meg forró arcát. Rám nézett. – Bulizzunk sokat, és hülyüljünk! – mosolyogtam rá. kis mosolyt láttam a szája szélén.
- Rendben – válaszolt halkan. Nagyot ásítottam.
- Azt hiszem én alszok – mondtam,majd lehunytam a szememet.
- Ness? – kérdezte még.
- Hm? – hümmögtem még kómásan.
- Pontosan mit mondott Nessie? – kérdezte.
- Nem, tudom pontosan. Valami olyat mondott Alec, hogy Renesmee szerint nem biztonságos veletek lenni, vagyis én ezt szűrtem le belőle – motyogtam.
- Értem – hallatszotta hangján hogy mérges.
- Jake.? – susogtam
- Igen?
- Köszi..
- De mit? – kuncogott.
- Mindent – sóhajtottam,majd elnyelt az álmok világa. Még annyit éreztem hogy valami meleg megérinti a homlokomat, aztán már csak a sötétség.

Thanks :)

Először is köszönöm a 10 komit! jól esik, nagyon. És mivel összegyűlt,rakom is fel a kövi fejit. Nem fűzök hozzá sok dolgot, mert már fáradt vagyok, és nem tudom mikor lesz friss, mert nagy baj történt a családban, és nem tudom mikorra szedem össze magamat...:\ Sajnálom, de ez most így rosszul jött. Azért jó olvasást a fejihez,és a komikat szívesen fogadom.

Puszi: Nica

27. fejezet

Party in La Push (part I)

A Cullen ház felé vezető úton a rádióban a kedvenc számom ment. Jó hangosan az énekessel énekeltem a dalt. Eszembe jutott, hogy régen mennyire szerettem énekelni, és hogy a régi sulimba még egy musical-be is szerepeltem. Anyuék szerint szép hangom van, és hogy művészeti suliba kellene mennem, de én inkább nem akartam. És most már amúgy sem tudnám elképzelni az életemet énekesként. Főleg hogy most már azt is tudom úgysem tartana sokáig. Nem akartam elrontani a kedvemet azzal hogy ismét a betegségemre gondolok, így ismét elkezdtem énekelni. Ez felszabadított,és egy időőre elfelejtettem,mi lesz velem később. Eldöntöttem, hogy mostantól csak a mának élek, és nem gondolok a jövőre. Minél több időt kell Alecel, és az újdonsült vérfarkas barátaimmal töltenem. Ugyanis Quilel, Embryvel, Sethel és főleg Jakel nagyon jóba lettem, igaz az utóbbival Volterra óta nem tudtam beszélni. A Cullen házhoz érve lefékeztem. Bent senkit sem találtam, még Emmettet sem, de aztán az emeletről meghallottam hogy valamin vitatkozik Rosalieval, úgyhogy úgy döntöttem inkább nem szólok közben. Aztán éreztem hogy két hűvös kar hátulról átölel és hideg ajkak érintették meg a fülemet. A szememet lecsukva mosolyogtam.
- Hol voltál? – motyogta a fülembe egy mézédes hang.
- Gondoltam elkell egy új farmer – emeltem fel a kezemben lévő szatyrot.
- Már azt hittem elraboltak – mondta, de hallottam a hangján hogy mosolyog. Szembefordultam vele.
- Majdnem. – húztam el a számat. – Találkoztam Chasel – mondtam. A tekintete elsötétült.
- Héj, ne húzd fel magadat. Elküldtem a francba – vigyorogtam rá, mire elnevette magát. Inkább nem említettem hogy váltunk el egymástól.
- Tényleg? – kérdezte ellenállhatatlan vigyorral.
- Aha – mondtam és átkaroltam a derekát, arcomat pedig a mellkasába fúrtam. Annyira imádtam az illatát.
- Héj, Alecító! – kiáltott le Emmett az emeletről.
- Alecító? – kérdeztem nevetve Alectől, aki csak elhúzta a száját.
- Mániája hogy beceneveket ad – morogta az orra alatt, amin megint csak nevettem.
- Mi az Emmett? – kérdezett vissza.
- Ha befejeztétek az enyelgést, eljöhetnél velünk egy Baseball meccsre. Seattle-ben lesz. Minden hímnemű megy – nevetett fel a saját viccén. Alec rám nézett, majd fel.
- Nem hiszem hogy… - kezdte.
- Elmegy – válaszoltam helyette gyorsan.
- Király! Tíz perc múlva indulunk – mondta Em, és megint eltűnt. Alec szemrehányóan nézett rám.
- De én szívesen maradtam volna veled – motyorogta.
- Leszünk még eleget együtt. Inkább haverkodj össze Em-ékkel – simítottam végig az arcán mosolyogva. Nagyot sóhajtott.
- Rendben, de holnap elmegyünk valahova, csak ketten. – mondta majd megcsókolt.
- Oké – vigyorogtam. Tíz perccel később Emmett hatalmas telepjárójával elmentek. Időközben megjött Bella és Renesmee, akik eddig valami Charlie-nál voltak. Bella mosolyogva köszönt, Renesmee viszont csak dühösen nézett rám. Viszonoztam ezt a nézést, és elmentem mellette, ki az ajtón. Útközben felvettem a kabátomat, és kimentem a szabadba. Nagy levegőt vettem, teleszívva a tüdőmet friss levegővel. Ma is szép idő volt, és a hó is kezdett elolvadni. A nap lassan előbújt a felhők mögül, megvilágítva így mindent. Elindultam, lassan sétálgatva és nézelődve a fák között. Gyönyörködtem a környezetben. Annyira szép volt, és nyugtató. Kigomboltam a kabátomat, mert melegem lett. A nap erősebben sütött mint gondoltam volna. Leültem arra a farönkre, amire korábban is, és lehunyt szemekkel élveztem a napsütést.
- Ma szép idő van – szólalt meg egy kellemesen rekedtes hang a hátam mögül. A szívemhez kaptam a kezemet, ijedtemben, de legbelül mégis örültem mert tudtam hogy ez a hang kihez tartozik.
- Jacob – mondtam, és éreztem hogy mosoly kúszik az arcomra.
- Helló – köszönt és leült mellém. – Figyelj, tudom hogy nem kellett volna olyan hülyén viselkednem, de …
- Nem, nem a te hibád, nekem csak nem kellett volna olyan durvának lennem. Sajnálom, de nagyon meg voltam ijedve – magyaráztam.
- Azt el is hiszem – sóhajtott fel. – Csak tudod, nem tudtam volna végignézni hogy ha véletlenül nem tud megállni, vagy ha…
- Css! – tettem a kezemet a szájára – Hanyagoljuk a témát – mondtam mosolyogva. Éreztem hogy mosolyra húzódik a szája a tenyerem alatt.
- Oké – motyogta, mire levettem a kezem a szájáról. Annyira átható tekintettel nézett rám, hogy el kellett fordítanom a fejemet. Zavarba ejtően nézett rám, és ez zavart.
- Van kedved eljönni egy buliba? – kérdezte hirtelen. Felé fordultam. Izgatottan nézett rám.
- Milyen buliba? – kérdeztem.
- Igazából szülinapi. Seth ma lesz húsz éves. – mondta mire nekem a magasba szaladt a szemöldököm.
- Seth már húsz éves? – kérdeztem hitetlenkedve. Jake elnevette magát.
- Elméletben igen, bár testileg hat éve nem öregszik – mondta vigyorogva.
- Azta, akkor te most, mennyi is vagy pontosan? – kérdeztem.
- Hát igazából, huszonkettő, de tizenhatnak nézek ki – látszólag jól mulatott az arckifejezésemen.
- Hűha! – esett le az állam. – Akkor te idősebb vagy nálam, persze elméletileg – tettem hozzá.
- Pontosan – vigyorgott büszkén. – Akkor jössz vagy a vérszívó barátod nem engedi? – kérdezte gúnyosan. Egy gyors mozdulattal tarkón vágtam.
- Áucs – fogta meg a fejét nevetve.
- Nem szoktam senkitől sem engedélyt kérni semmire, amúgy is Alec baseball meccsen van Emmettel, Jasperrel, Carlisle-al, és Edwarddal. – válaszoltam szintén vigyorogva.
- Ó, akkor engem megint kihagytak a buliból – tettetett sértődöttséget.
- Tényleg, te miért nem mentél velük? – kérdeztem homlokráncolva.
- Nem szeretem a baseballt – válaszolt nyugodtan.
- Á, az más – mondtam – Hát, akkor elmegyek a buliba. Amúgy sem hagynám ki Seth szülinapját – mosolyodtam el.
- Amúgy ő akart meghívni, de megelőztem, mert amúgy is ki akartam veled békülni – vallotta be.
- Hát ez sikerült – mosolyogtam rá. – És mikor kezdődik a buli? – kérdeztem.
- Most – vigyorgott. Felháborodottan néztem rá.
- És csak most szólsz? – löktem meg a karját, mire elnevette magát.
- Bocsi, de eddig nem találtalak, mert őnagysága elment vásárolgatni – mondta gúnyosan, mire megint kapott egyet.
- Komolyan, még a végén péppé versz – nevetett.
- Ha nem kötekszel, nem kapsz – válaszoltam nemes nyugalommal.
- Rendben, de gyere – állt fel és a kezét nyújtotta. Elfogadtam, mire felhúzott. A keze kellemesen meleg volt, és puha. Még mindig nem eresztette el, ezért én húztam ki az övéből.
- Azt sem tudom mit vegyek fel – motyorogtam, mire csak kuncogás volt a válasz.
- Te meg ne röhögj – fenyegettem meg, mire látványosan becipzárazta a száját, de nem bírta sokáig szótlanul.
- Amúgy nem kell nagyon kicsípni magadat, mert tábortüzes buli lesz. – vigyorgott. Csak a szememet forgattam, majd belépem a házba. Alice ugyanis, berendezett itt nekem egy saját szobát,mivel a legtöbb időmet itt töltöm.
- Én itt megvárlak – mondta Jake komolyan és megállt a bejáratnál.
- Azt nem mond hogy még mindig nem békültél ki Renesmeevel? – kérdeztem, mire csak megvonta a vállát.
- Azt hiszem, jobb ha egy kicsit külön vagyunk. – mondta halkan.
- Jake, ez így nem lesz jó – mondtam.
- Hagyjuk ezt a témát jó? – kérdezte szinte könyörögve.
- Oké – sóhajtottam – Öt perc és itt vagyok – mondtam és felszaladtam az emeletre. Csak egy laza pulcsit kaptam magamra, meg azt a farmert amit ma vettem és mentem is vissza le. A lépcső felénél Bellába ütköztem.
- Ó, szia Stella – köszönt mosolyogva.
- Szia – válaszoltam.
- Hova mész? – kérdezte barátságosan.
- Seth szülinapjára. Ha Alecék hamarabb érnek vissza megmondanád neki hol vagyok? – kérdeztem.
- Persze – válaszolta – És tudod hol lakik Seth vagy…?
- Öhm, Jake gondolom tudja, ugyanis vele megyek – magyaráztam,mire láttam hogy az arcán meglepettség suhan át.
- Jake? Itt van? – kérdezte meglepetten.
- Ja, de miért? – kérdeztem homlokráncolva.
- Á, semmi, semmi, csak rég nem láttam – magyarázta, de láttam hogy valamin agyal.
- Hát, jó – mondtam - Akkor szia – köszöntem el, és elmentem mellette. Éreztem a tekintetét a hátamon, de nem érdekelt különösképpen. Jacob kint a falnak támaszkodva állt.
- Hát ez tényleg gyors volt – mondta vigyorogva – Hallottam beszéltél Bellával – komolyodott el.
- Aha, de kicsit fura volt. Csak nem vele is összevesztél? – kérdeztem.
- Mondjuk hogy nem örül annak hogy Nessie miattam szomorú, és mérges, meg ilyenek – válaszolta.
- Oké, na jó. Én nem akarok belekeveredni ebbe a családi vitába úgyhogy menjünk – mondtam és elindultam a Ford felé.
- Mégis hová mész? – kérdezte őszinte meglepettséggel Jacob.
- Hát, gondoltam nem gyalog akarunk menni – válaszoltam, de csak elvigyorodott, és a másik irányba mutatott ahol ott állt a VW Rabbit-e.
- Inkább menjünk az enyémmel – mondta, mire elmosolyodtam.
- Nekem nyolc – mondtam és a kis kocsihoz mentem. Jake kinyitotta nekem az anyós ülés felőli ajtót én meg beültem. Miután ő is beült, elindultunk La Push felé.

Hali :)

Na jó, mivel elkészültem a fejivel és mert annyira kis rendes vagyok, felrakom a friss fejit :D Igaz hogy csak9 komi van, de most kivételesen beleszámítom a chates-t is :D Na szóval, ebben a fejiben kis időre, de ismét feltünik Justin és hát Chase is elkezd kavarni. Ennek tetejébe kiderül egy szörnyű dolog.... na de itt a feji, és jó

olvasást.

Puszi: Nica

U.I: ez egy kicsit hosszabb lesz.

26.fejezet

Why me?

Útközben elmeséltem Alecnek az egész Chases dolgot, az elejétől kezdve, a végéig. Akkortól amikor a régi sulinkban megismertem. Ő érdeklődve hallgatta végig, bár láttam hogy egyes részeknél elkomorodik.

- És tényleg szeretted ezt a Chaset? – kérdezte amikor már a végére értem.

- Nem hiszem hogy az szerelem volt – mondtam és közben komolyan ránéztem. A következő pillanatba köhögési rohamtört rám, de olyan erős hogy félre kellett állnom.

- Stella, minden rendben? – kérdezte Alec aggódva, de nem tudtam válaszolni csak köhögtem. A szám elé tettem a kezemet, és amikor abbamaradt a köhögés elvettem onnan. A látványtól megijedtem. A kezem, ott ahol a szám elé tettem véres volt. Alecre néztem, aki rémülten meredt a kezemre.

- Stella ez… - kezdte, de én fejeztem be.

- Vér – suttogtam.

- Mostantól én vezetek, és ahogy odaértünk Carlisle megvizsgál – mondta ellenkezést nem tűrően és már ült is át a helyemre.

- Biztos semmi komoly, láttam már ilyet a tv-be – nyugtattam, de ezt még én sem hittem el. Valami komoly baj lehetett. Már korábban is éreztem magamat rosszul, és általában a mellkasom is fájt, de nem vettem róla tudomást. Alec egész úton szótlan volt és látszólag a gondolataiba merült. Én sem szólaltam meg csak bámultam kifelé az ablakon. Ez Alecnek is feltűnt.

- Stella, jól vagy? – kérdezte és aggodalmasan érintette meg az arcomat.

- Persze, semmi bajom – mosolyogtam rá kedvesen. A mellkasom kicsit sajgott, de tényleg nem volt semmi bajom. Persze Alec nem hitt nekem, ezért még jobban a gázra taposott. Amikor megérkeztünk, Alice várt minket. Mosolygott amikor köszönt, de volt valami megfejthetetlen az arcán.

- Alice, Carlisle itthol van? – kérdezte Alec egy gyors köszönés után.

- Hű, de jól nézel ki. Úgy látszik Stellának van ízlése. – nézett végig Alecen, akinek halvány kis mosoly jelent meg a szája szélén. – Amúgy Carlisle a dolgozószobájában van. – Alec meg sem várta hogy Alice végigmondja már húzott is arrafelé.

- Alec, nyugi! Már semmi bajom, nem kell ennyire rohanni – lassítottam le a lépteimet. Nem szól semmit, csak húzott tovább. Az irodához érve bekopogott, és amikor halottuk hogy azt mondja szabad, bementünk. Carlisle dolgozószobája nagyon otthonos volt, bár gondolom ez Esmeenek köszönhető.

- Sziasztok – köszönt udvariasan,és elmosolyodott. – Miben segíthetek?

- Ha nem lenne nagy kérés, megvizsgálná Stellát? – kezdte Alec, de én félbeszakítottam.

- Igazából semmi komolyabb dolog nem történt, de Alec úgysem nyugszik meg addig amíg meg nem vizsgálsz – sóhajtottam fel.

- Semmi komolyabb? – nézett rám Alec hitetlenkedve – Stella, vért köhögtél fel! Ez igenis komoly! – tulajdonképpen igaza volt, de nem akartam még jobban a frászt hozni szegényre.

- Jól van,nyugalom – szólt közbe Carlisle higgadtan. – Alec, kérlek menj ki míg megvizsgálom Stellát. Amúgy is Edward beszélni szeretne veled – mondta Alecnek címezve. Ő csak aggodalmasan nézett rám, majd kiment a szobából.

- Stella,most arra kérlek légy őszinte. Jó? – kérdezte Carlisle miután Alec hallótávon kívülre ért.

- Rendben – válaszoltam és leültem az egyik karosszékbe.

- Mutatkoztak korábban is ilyen tünetek? – ő is leült velem szemben,és komolyan nézett rám.

- Konkrétan nem igazán. Úgy értem még nem köhögtem fel sosem vért, de néha fájt a mellkasom, és most is miután volt ez a roham, megint fájt. – válaszoltam őszintén. A homlokát ráncolta.

- Értem, hát akkor megvizsgálnálak, jó? – kérdezte és felállt.

- Ümm…persze, jó – álltam fel én is. Már azt hittem hogy indulunk a kórházba, de Carlisle megállt egy ajtónál amit eddig nem is láttam,és kitárta előttem.

- Ejha, doki. Neked itt is rendelőd van? – nevettem fel. Elmosolyodott.

- Tudod van ennyi előnye annak ha magas a praxisod – mondta és betessékelt. Úgy félórán keresztül vizsgált különböző gépekkel, majd elvonult egy még kisebb szobába, ahol valamilyen szerkezettel nézte a röntgenfelvételeimet. Addig én kint várakoztam és nézegettem a kis rendelőszerűséget. Pár perccel később megjelent Carlisle és az arckifejezéséből semmi jót nem lehetett kiolvasni.

- Carlisle – szólítottam meg komolyan – Mond el, látom hogy valami nincs rendben. – ismét a homlokát ráncolta majd leült velem szemben.

- Figyelj Stella, - kezdte de én közbevágtam.

- Ne köntörfalazz, Carlisle! Mond ki,mennyire súlyos? – kérdeztem de szinte már tudtam a választ az arckifejezéséből.

- Stella, te rákos vagy – mondta és én meg lesápadtam.

- Hogy? – suttogtam.

- Tüdőrákod van, és elég veszélyes stádiumban vagy – szinte fel sem tudtam fogni a szavait.

- De, hogy… és… mi…hiszen én sohasem cigarettáztam, vagy ittam vagy akármi…én nem.. – ráztam a fejemet.

- Ez attól független hogy cigarettázol e vagy sem, bár ha igen akkor gyorsabban terjed. Ez attól kötetlen. Ez a betegség akármitől kialakulhat. – a kezembe temettem az arcomat.

- És mennyi időm van még? – kérdeztem szinte már csak suttogva, de tudtam hogy meghallja.

- Ahogy láttam a felvételeken, úgy egy félév, vagy lehet még kevesebb. Sajnos olyan helyen van a fertőzés, hogy emberi szemmel nem is lehetne észrevenni. Ezért nem láthatták az orvosok amikor a kórházban voltál. – magyarázta és éreztem ahogy hideg keze a vállamra nehezedik.

- Stella tudom hogy most ez sok így neked egyszerre,és felfoghatatlan, de vannak kezelési módok amik nem biztos hogy segítenek de meglehet próbálni ők…

- Ne, Carlisle nem! Nem akarom a maradék időmet azzal tölteni, hogy csövek lógnak ki belőlem, nem ezt nem! Sőt, arra szeretnélek megkérni, hogy ezt senkinek se mond el, jó? – néztem rá könyörögve.

- De Alec...

- Nem akarom hogy emiatt eméssze magát. Kezdi itt jól érezni magát, és látom rajta hogy boldog. Nem akarom ezt elvenni tőle. Azt akarom, hogy senki se tudjon erről, csak te és én. Még Edward sem,úgyhogy kérlek próbáld meg legalább pár hónapig titokban tartani, utána már úgyis mind egy – mondtam szinte suttogva.

- Rendben, ha te ezt akarod akkor én tiszteletben tartom – mondta és láttam rajta hogy komolyan gondolja, bízhatok benne.

- Köszönöm – öleltem meg. Ezután lementünk a nappaliba ahol Alec és Emmett valamilyen meccset néztek. Ahogy kiszúrtak engem, Alec már előttem is termett és megcsókolt.

- Na, mi volt a bajod? – kérdezte és arany szemében aggodalom csillogott. Piszok jól nézett ki ebben a sapkában, plusz az új cuccokban amit vettem neki. Olyan volt mint egy félisten, vagy még jobb.

- Semmi, én megmondtam – mosolyogtam rá, de legbelül borzalmasan éreztem magamat, hogy hazudok neki.

- Tényleg doki? – kérdezte most Carlisletól.

- Tényleg, csak egy kisebb bordasérülés miatt volt az egész – mosolygott Alecre, majd gyors pillantást váltottunk és már ott sem volt.

- Hú, de meg könnyebbültem – sóhajtott fel mosolyogva és magához ölelt. Erősen a mellkasában fúrtam az arcomat, hogy ne lássa az arcomon végiggördülő könnyeket.





¤¤¤



- Menj már Alec! Én elleszek. Alice vásárolni akar és nekem is kéne egy pár új cucc – lökdöstem az ajtó felé.

- De én..

- Gyerünk! – mondtam és nevetve kilöktem az ajtón.

- Oké – mondta végül megadva magát. – Szeretlek – nyomott gyors csókot a számra.

- Én is – válaszoltam, mosolyogva. Ezután elment Edwarddal, aki elhívta magával egy nagyobb vadászatra. Igazából Alice nem akart menni vásárolni, ugyanis már elment, csak én azt mondtam hogy nem akarok menni. De ezt Alecnek nem mondtam, mert örülök hogy végre kezd jól kijönni Cullenékkel. Úgy döntöttem sétálok egyet az erdőben, mert gyönyörűen süt a nap. A kabátot ami most rajtam volt, ismét Alicetől kaptam. Szeret ellátni cuccokkal, arra hivatkozva, hogy neki rengeteg van. Tegnap találkoztam Bellával. Igazából rendesebb volt mint reméltem. Persze ő is megjegyezte mennyire hasonlítok Renesmeere, de ezt már megszoktam. Nem tudom, nekem annyira nem volt szimpatikus. Nem tudnám elképzelni ilyen legjobb barátnő féleségnek. Már inkább Alicet. Egyre beljebb haladtam a fák sűrű lombjai között, amin átszűrődött a fény. Gyönyörű látvány volt, csak az zavarta meg az összképet, hogy szörnyű fájdalom hasított a mellkasomba. Gyorsan leültem egy farönkre és összekuporodtam. Kezemet a mellkasomra szorítottam és mélyeket lélegeztem. Ez segített. A fájdalom kezdett csökkenni, és egy perc elteltével már nem is fájt annyira, csak sajgott. Két nap telt el azóta, hogy Carlisle közölte velem hogy halálos beteg vagyok. Ezalatt a két nap alatt egyre többször fájt a mellkasom, de vért csak egyszer köhögtem fel. Alec előtt sosem mutatok ki fájdalmat. Ha úgy érzem baj van, akkor bemegyek a fürdőbe, emberi dolgokra hivatkozva, és megvárom amíg elmúlik. Jaket azóta nem láttam, mióta összeveszet Renesmeevel. Bántott , hogy nem tudtam beszélni vele. Többször is kerestem, de az apja azt mondta mostanában sokat van a falkával. Még mindig a rönkön ültem és a karommal átfontam a mellkasomat. Azon gondolkodtam, hogy mi lesz anyáékkal ha én meghalok. Még nem gondoltam bele. Carlisle szerint annak az esélye hogy a vámpírméreg meggyógyít huszonöt százalék. Nem biztos hogy ilyen mértékű fertőzést helyre tud hozni. De azt tudom, hogy Alecnek nem szabad róla tudni. Nem akarom látni az arcán a fájdalmat, a gyötrődést. Végre boldog lehet és én ezt nem akarom elvenni tőle. Ekkor a telefonom csörögni kezdett, amitől kicsit megugrottam. Elővettem, és meglepődve figyeltem a kijelzőn villogó nevet. Az hittem már régen elfelejtett és éli tovább a tökéletes kis életét. Megfordult a fejemben hogy nem veszem fel a telefont, de utána belegondoltam, hogy már nincs sok időm, és senkivel sem akarok haragban lenni.

- Haló – szóltam bele.

- Ness? – miért örültem hogy hallom a hangját, ha egyszer haragszom rá? Csodálkoztam hogy ezen a becenéven hív.

- Igen, ki más lenne – szóltam bele kissé csípősen.

- Oké, ezt megérdemeltem. Végre hogy felvetted. Annyiszor hívtalak…figyelj én annyira sajnálom! Én nem akartalak megbántani én…

- Ahhoz képest sikerült – jegyeztem meg cinikusan, de tudtam hogy nem fogok rá tudni sokáig haragudni, mert hiányzott.

- Tudom, és hidd el, te lennél az utolsó ember akit megbántanék. Egy címeres ökör voltam, de annyira hiányzol – a hangja már könyörgővé vált.

- Na jó, megbocsájtok, de Justin.. - kezdtem komolyan – Soha, többet!

- Megértettem, és megígérem, hogy soha többé nem foglak megbántani,mert fontos vagy nekem – mondta lágyan és nekem megolvadt a szívem.

- Na ez már jól lesett – mondtam mosolyogva. Hallottam hogy felkacag. Kedves kis hang volt.

- Amúgy minden rendben? – kérdezte és én elkomolyodtam.

- Persze. Mi bajom lenne? – kérdeztem mintha csak természetes lenne, de közben tudtam hogy ez nem igaz.

- Akkor jó.

- És veled mi a helyzet? Megjelent már az új lemezed? – kérdeztem poénkodva.

- Hát… igazából…tv közelben vagy most? – kérdezte hírtelen.

- Miért? – kérdeztem homlokráncolva.

- Igen vagy nem?

- Öhm… egy perc és igen, de miért? – kérdeztem miközben a Cullen ház felé trappoltam.

- Gondolom ez választ ad a kérdésedre. Mindig ez megy a tv be, már elegem van – sóhajtott szomorúan. Közben beértem a házba, ahol a tv előtt Emmett és Jasper ültek szokás szerint. Egy gyors mozdulattal lenyúltam a távirányítót az asztalról.

- Héj – eszmélt fel hirtelen a két fiú, de én csak vigyorogtam.

- Oké, most már tv közelben vagyok. Hova kapcsoljak? – kérdeztem Jusst.

- Az MTV-re vagy a CNN-re - kezdte sorolni, én meg gyorsan odakapcsoltam.

- Kivel beszélsz? És miért kapcsolod el a meccsről? – morgolódott Emmett, de én csak leintettem.

- Majd visszahívlak – mondtam és letettem a telefont. Az MTV-re kapcsoltam ahol az első dolog amit kiszúrtam Justin képe volt. Feljebb húztam a hangot.

- Amerika legújabb üdvöskéje Justin McConner úgy látszik nem sokáig bírta a sztárvilágban,ugyanis tegnap este eltűnt – mondta egy fiatal tőlem úgy öt évvel idősebb lány. – Azt nem tudni hol van csak annyit, hogy a tegnap esti fellépése után nem ment haza. Azt sem tudni miért döntött úgy hogy egy időre kiszáll, de reméljük hamarosan erre is fény derül – mondta és én meg kinyomtam a tv-t.

- Ez most mire volt jó? – kérdezte Jasper zavaros tekintettel.

- Arra hogy megbizonyosodjak róla hogy tényleg egy hülye – mondtam de közben elmosolyodtam, és már tárcsáztam is Justin számát. Emmetten látszott hogy semmit sem ért.

- Te megbolondultál – szóltam bele egyből ahogy felvette. – Miért tűntél el? És egyáltalán hol vagy most? – kérdeztem homlokráncolva. Éreztem magamon Em és Jazz pillantását, de nem foglalkoztam vele.

- Besokalltam, komolyan. Mindenki csak azt mondogatta hogy” Justin gyere ide, Justin gyere oda!” Justin ide gyere fellépni, Justin oda menjél fellépni” Elegem lett – magyarázta hevesen. – Amúgy itt vagyok Seattle-be az egyik haverommal. Anyu tud róla hogy itt vagyok, sőt ő küldött ide. Gondolom látta rajtam hogy kész vagyok – hallottam a hangján hogy mosolyog.

- Seattle? – kérdeztem kíváncsian.

- Aha, miért?

- Á, csak mert én meg La Pushba lakom, most éppenséggel – mondtam csak úgy, de közben vigyorogtam.

- Ez most komoly? Itt vagy nem messze? Viccelsz? – kérdezte döbbenten.

- Nem, csak úgy mondtam. Mégis mit gondolsz? – nevettem el magamat.

- Hú, ez szuper… meglátogatlak – mondta hirtelen.

- Öhm…oké, te tudod, de nem fognak felismerni? – kérdeztem kételkedően.

- Igaz - sóhajtott – De majd megtalálom a módját nyugi – mondta.

- Jó, de most én megyek oké? Majd még beszélünk – mondtam hirtelen mert éreztem, hogy a mellkasomban megint nő a fájdalom.

- Rendben, szia Ness – mondta.

- Szia – tettem le a telefon és a fürdő felé vettem az irányt. Éreztem ahogy a fájdalom kezd szétterjedni.

- Mond csak, Stell, te ismered ezt a sztárocskát? – állt elém Emmett. A Stell becenevet is ő adta nekem.

- Öhm…aha, ez hosszú, de most ha nem haragszol – mondtam és sietve benyitottam a fürdőbe majd bezártam magam mögött az ajtót. Nekidőltem, a karommal átfontam a mellkasomat és behunytam a szememet. Mélyeket lélegeztem és vártam hogy elmúljon a fájdalom. Addig vártam amíg jobb nem lett, majd kimentem. Láttam hogy Jasper kételkedően méreget, de nem foglalkoztam vele, felkaptam a kabátomat, és kimentem az ajtón. Úgy döntöttem bemegyek a városba egy kicsi mármint Port Angelesbe, mert Forks az túl lapos. Nagyi azt mondta addig használom a kocsiját amíg akarom. Anya pedig arról akart beszélni velem, hogy áthelyezték Los Angelesbe, és ezért el kell költöznünk Volterrából. Én mondtam hogy nem bánom, csak én nem akarok L. A.-be menni. Azt mondtam itt maradok a nagyinál,és majd járok a La Pushi gimibe. Vonakodva igaz de belement,úgyhogy itt maradok. Két napja miután Carlisle közölte hogy meg fogok halni, minél jobban megpróbáltam eltitkolni Alec elől hogy mi a helyzet. Úgy teszek mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Az öreg Ford gyorsabban ment mint ahogy elképzeltem. Azt hinné az ember hogy egy ilyen régi autó mint ez, már alig bír menni, ehhez képes most is százzal megyek, és szerintem bírna még többel is, csak nem kockáztatok. Amikor elértem Port Angeles határát, lassítottam. Egy ruhabolt előtt álltam meg, ugyanis tényleg szükségem lett volna egy új farmerra, meg egy melegebb pulcsira, mert itt eléggé hűvös a levegő. Bent egy középkorú nő ült a pultnál, és fel sem nézett az újságból amikor beléptem. A farmerokhoz mentem és kiválasztottam egy nekem valót, ami még tetszett is. Éppen a pulcsikat válogattam amikor egy kéz a vállamra nehezedett.

- Szia, Stella – Chase vigyorgó fejével találtam szembe magamat.

- Chase – biccentettem és elmentem mellette. Lehet mégsem kell az a pulcsi. – döntöttem el magamban és a kassza felé vettem az irányt.

- Héj, ne légy már ilyen elutasító – mondta és követett, miközben az a bosszantó vigyor még mindig ott volt a képén.

- Ó, elutasító vagyok? Bocsi – mondtam gúnyosan – Na szia – mondtam és a kasszához léptem. Kifizettem a nadrágot, és kimentem a boltból. De Chase követett.

- Most komolyan Stella, ne csináld már. Tudod hogy megbántam. Be voltam rúgva, és Leoni meg rám mászott – magyarázkodott, de én megint csak elmentem mellette.

- Nem érdekel Chase – motyogtam a bajszom alatt, és kinyitottam a kocsi ajtaját.

- Na, héj, tudom hogy még mindig kedvelsz – mondta miközben a kocsi ajtajának támaszkodott.

- Képzeld, nem – mondtam és beültem.

- Stelli – szólított meg az általa adott becenéven. – Kérlek, adj még egy esélyt – nézett rám könyörgően. Szinte fekete szemei elütöttek szőke hajáról. Belegondoltam, hogy régen mennyire odavoltam érte,és akkor mekkorát csalódtam benne.

- Chase, nekem már van barátom, és már régen elfelejtettelek – mondtam és gyújtást adtam.

- Az az Alec? – kérdezte flegmán és a tekintete elsötétült.

- Igen képzeld, és ezerszer jobb ember mint te valaha voltál – sziszegtem dühösen. A szemében harag villant meg, és a következő pillanatban az arca mintha elváltozott volna. Mintha eltűnt volna a szeme fehérje és csak fekete lett volna,alatta pedig mintha kis aláfutások jelentek volna meg.

- Az arcod… - suttogtam, mire észbe kapott és elfordult.

- Ez…semmi, mennem kell szia – mondta,majd sietősen elment. Úgy döntöttem, nem érdekel Chase, ezért gázt adtam és elindultam vissza a Cullen házba. Hátha Alec visszatért már.

:O :)

Na jó, ez tényleg komoly :D Máris összegyült a 7 komi sőt ár nyolc is van :D Ez annyira jól esik hogy el sem tudjátok hinni :D Nem hittem hogy ilyen sikere lesz ennek a blognak, úgyhogy köszönöm (L) :) Csak egy baj van, méghozzá az hogy nem tudok ilyen gyorsan írni, így ismét feljebb vittem a komihatárt. Mostantól 10 lesz. Remélem azért nem utáltok meg érte... :\, de kell egy kis idő, hogy izgalmas és jó fejiket tudjak alkotni :DD Ezt is tegnap este sokáig írtam, de kész lettem vele, mert betartom a szavamat :D Jó olvasást, és még egyszer bocsi.

Puszi: Nica

26.fejezet

Oh, shit!!!

(Stella szemszöge)

Nagyi persze hogy kölcsönadta a kocsiját. Szegénykém már nagyon öreg, legalább 30 éves, régi Ford, de még mindig bírja a gyűrődést. Csak a lelkemre kötötte, hogy nagyon vigyázzak rá. Alec nem nézte jó szemmel ahogy a volánhoz ültem,de nem szólt egy szót sem.
- Most mit nézel? – kérdeztem vigyorogva, mert éreztem hogy egész úton engem bámul.
- Téged – válaszolta, szintén nagy vigyorral.
- Hát, azt vettem észre. Mi olyan érdekes rajtam? – fordultam felé egy pillanatra, de tényleg csak annyira mert utána megint az utat néztem.
- Minden – válaszolt még mindig engem nézve. Erre a kijelentésére csak a szememet forgattam.
- Túlzol, Alec – motyorogtam. Hallottam hogy kuncog, és éreztem ahogy ujjai végigsimítanak az arcomon.
- Higgy nekem – duruzsolta, ellenállhatatlan hangon – Túl sokáig nem láttam az arcodat, ahhoz hogy most ne nézzem.
- De ez így nem fair – nyafogtam – Én sem láttalak jó sokáig, de én most nem tudlak nézni mert akkor tuti hogy baleset lesz. – hallottam, ahogy halkan kuncog, aztán elhallgatott, és komolyan meredt maga elé.
- Héj, mitől lettél ilyen komoly? – kérdeztem mosolyogva.
- Miért jöttél el? – kérdezte halkan.
- Mi? – kérdeztem homlokráncolva. Nem értettem ezt a kérdését.
- Miért jöttél vissza Volterrába? – kérdezte hangosabban. Nagyot sóhajtottam, és leálltam az egyik áruház parkolójában, ugyanis időközben beértünk Port Angelesbe.
- Ugye ezt most nem gondoltad komolyan? – néztem rá összeszűkített szemekkel.
- De, halálosan komolyan gondoltam. Miért jöttél vissza? – a hangja közben komoly lett – Miért tetted kockára az életedet, csak miattam? Az én életem nem ér annyit mint a tiéd….Stella, én nem vagyok ember…én… - az ujjamat a szájára tettem.
- Csss! Számomra te vagy a legfontosabb, és ha te meghalsz, nekem sincs miért élnem, így kockáztattam. És megérte, mert itt vagy velem, és csak ez számít! Alec én szeretlek! Érted? – két kezem közé fogtam az arcát – Téged, és csak is ez számít – mondtam majd megcsókoltam. Amire nem számítottam, az a reakciója volt. Hevesen magához húzott és keményen csókolt. Nekem sem kellett több. A karjaimat köré fontam és az ölébe ültem. Hideg keze a pólóm alá csúszott, amitől felforrósodtam. Még sosem éreztem ilyet ezelőtt. Volt már barátom, de valahogy az más volt. Az nem volt ennyire szenvedélyes. Hallottam ahogy Alec felmordul, ahogy a kezeim a pólója alá vándorolnak. Még jobban magához ölelt, és éreztem ahogy az ajkai a nyakamon kalandoznak. Beletúrtam a hajába és közelebb húztam az arcát, hogy meg tudjam csókolni. Arany szemei most feketék voltak, mint az éjszaka. Nem időztem el sokáig a szemeinél, újra az ajkaira tapadtam.
- Stella… - morogta, de még ez is dallamos volt.
- Csss – tapasztottam be a száját a sajátommal. Éreztem hogy gyengül az ellenállása. Még azt is elfelejtettem, hogy egy áruház parkolójában vagyunk egy ősrégi Fordban.
- Stella…ne itt! – tolt el finoman magától. Nagyot sóhajtottam, majd elmosolyodtam, és még adtam egy puszit a szájára, majd átgördültem a vezető ülésre.
- Hát ez…kemény volt – szólalt meg végül Alec és hallatszott hogy a légzése még mindig gyors.
- Ja az – nevettem fel.
- És most hova?
- Hát…gondoltam ha már ennyire jól öltözködsz, vehetnénk neked pár cuccot – vigyorogtam rá. Felhúzta a szemöldökét.
- És honnan van neked erre pénzed? – kérdezte
- Ó, tudod nagyon jó ha az embernek van egy nagymamája –válaszoltam mosolyogva, mire felkacagott.
- Oké, menjünk, mert itt bent, ebben a kis szűk térben elég nagy a kísértés – mondta és ravaszul elvigyorodott.
- Milyen értelemben? – húztam fel a szemöldökömet kihívóan.
- Mindkét értelemben, természetesen, bár meg kell mondjam ez a ruha nagyon szexin áll rajtad – ismerte be és látványosan végigmért. Elpirultam és lehajtottam a fejemet.
- Na jó, menjünk – mondtam sietősen és kiszálltam. Kuncogva követett. Miután bezártam a kocsit, kézen fogott, és elindultunk. Úgy két óráig jártunk boltról boltra. Alec már nem nagyon bírta, igaz már a harmadik bolt után kijelentette hogy ez lesz az utolsó, de valahogy mindig megtudtam győzni hogy menjünk tovább. Vettem neki egy jó kis sapkát, amibe szívdöglesztően festett, bár ő mindenhogy úgy fest. Narancssárga volt, és valahogy illet rá. Ő egyből beleszeretett,és le sem akarta venni. Ám amikor az egyik boltból kijöttünk, Alec válla felett véletlenül hátrapillantottam és ledermedtem. Gyorsan magam elé húztam Alecet és a mellkasa mögé bújtam, miközben az újonnan vett pólóját markoltam.
- Takarj el! – suttogtam rémülten. Alec egyből megdermedt, és a szeme elfeketedett. Védelmezően vont magához, mintha így akarna megvédeni a bajtól.
- Mi a baj Stella? Itt vannak? Hol? – kérdezte és hátrapillantott, de én gyorsan visszafordítottam.
- Css! Ne nézz hátra az gyanús lenne! – sziszegtem. Összeszűkített szemekkel nézett rám.
- Stella, mond el! – kérlelt komolyan.
- A hátad mögött van a volt barátom, Chase Dalton. Nem akarok vele találkozni mert nem éppen szép szavakkal váltunk el egymástól – magyaráztam. Láttam hogy kíváncsi.
- Miért hogy váltatok el? – kérdezte de mintha tudta volna a választ, az állkapcsa megfeszült.
- A képébe vágtam hogy egy mocskos szemétláda,és azt hiszem elküldtem egy melegebb éghajlatra. Ugyanis rajtakaptam, miközben az egyik osztálytársam Leoni szájában matat – számoltam be röviden. Láttam Alecen hogy pokoli mérges, ezért nyugtatólag megszorítottam a kezét és a másik kezemmel végigsimítottam az arcán.
- Hogy volt képes… - kezdte mérgesen de én a szájára tettem a kezemet.
- Nem érdekes, egy kretén volt és kész, de menjünk innen mielőtt… - még be se fejeztem, amikor valaki megszólított.
- Stella? – kérdezte egy ismerős hang a hátam mögül. Hogy került ez mögém? Kelletlenül fordultam meg, és magamra vettem egy művigyort.
- Chase? Micsoda kellemes meglepetés – szűrtem ki a fogaim között még mindig vigyorogva.
- Nahát, Stella, te aztán nem sokat változtál – mondta hatalmas vigyorral a képén,amit legszívesebben letöröltem volna.
- Hát te sem – mondtam kissé cinikusan. Éreztem ahogy Alec erősebben szorítja a kezemet.
- Öhm…Chase, ő itt a barátom Alec – mondtam kihangsúlyozva a barátom szót. Chase Alec felé fordult és még mindig mosolyogva kezet fogott vele, bár mindkettőjükön látszott hogy legszívesebben megölnék egymást. Legalábbis Alecen biztos.
- Örvendek. Alec mint Alexander? – kérdezte Chase és láttam ahogy Alec összerezzen a név hallatán.
- Igen – válaszolt keményen. Chase látszólag élvezte a dolgot, így úgy gondoltam hogy ideje lenne visszavágni.
- És mond csak Chase, hogy van Leoni? Biztosan együtt vagytok még. Ahogy láttam igen jól… megértettétek egymást – vigyorogtam a képébe gonoszul. Az arca hirtelen elsötétedett.
- Mi már nem vagyunk együtt. – válaszolta hűvösen. Most visszakapta az előbbit.
- Ó, de kár – mondtam gúnyosan. – Na de mi megyünk is. Nagyon örülök hogy találkoztunk – mondtam és választ sem várva sarkon fordultam és ujjaimat az Alecébe kulcsolva elindultam.
- Én is örültem. Stella Burns – mondta és hallottam a hangján hogy vigyorog. Régebben is szívesen szólított a vezeték nevemen, amit mindig gyűlöltem. Alec láthatólag azon gondolkodott mennyi időbe telik amíg visszafordul és leszedi a fejét, vagy hogy ki látná ezt.
- Meg se forduljon a fejedbe – mondtam. Rám nézett, és még mindig fekete szemeiben vad dühöt láttam.
- Annyira szeretném… leszedni a fejét, vagy csak simán megvakítani, vagy…
- Alec! Nyugi – mondtam és elmosolyodtam. Mivel láttam,hogy csak nem akar lenyugodni,megálltam, szembefordultam vele és megcsókoltam. Éreztem hogy a dühe csillapodik és máris átcsap vágyakozásba. Éreztem hideg kezét a derekamon, de tudtam hogy itt sokan látnak és nem szabad hogy elveszítsük a fejünket így most kivételesen én húzódtam el.
- Ne legyél mohó – suttogtam és elvigyorodtam. Láttam hogy az arcára óriási vigyor kúszik.
- Tudom de annyira ellenállhatatlan vagy – mondta és én éreztem hogy elolvadok.
- Imádlak! – mondtam és megöleltem. Szorosan magához vont.
- Én még jobban, szerelmem – suttogta a fülembe. Ezután együtt indultunk vissza a Cullen villába, és reménykedtem benne hogy beszélhetek majd Jacobbal. Szerettem volna tisztázni a dolgokat. Amióta Alec itt van nyomát se láttam és ez nagyon zavart.

na itt is vagyok :D

Na már itt is vagyok :D Most fejeztem be és rakom is fel:D remélem ez is elnyeri a tetszéseteket, és ebben a fejiben fény derül Alec múltjának egy darabjára is:D Ja és ezeket csak én találtam ki, az én képzeletem szüleményei :D Puszi: Nica

25.fejezet

Alexander

(Stella szemszöge)

- Nem is akartál köszönni anyának mi? – szegeztem a kérdést Alecnek miközben már átléptük La Push határát.
- Öhm…nem igazán hiszem hogy repesne az örömtől hogy lát – vallotta be vonakodva.
- Jaj, kérlek! Anya csíp téged – mondtam szem forgatva.
- Ezt meg honnan tudod? – kérdezte.
- Akkor mondta amikor a kórházban voltam. Nagyon szimpi voltál neki. – vigyorogtam.
- Tényleg?
- Aham. Mikor hazudtam én neked? – kérdeztem ártatlanul.
- Oké hiszek neked – mondta kuncogva.
- Meg is jöttünk – fékezett le hirtelen. A nagyi háza mögötti erdőben voltunk. Alec megindult a ház felé de én visszarántottam.
- Van valami ami nagyon foglalkoztat azóta amióta meghallottam – mondtam és közben a szám szélét rágcsáltam.
- És mi lenne az? – kérdezte óvatosan.
- Szóval, még Volterrában az a vámpír, az az öreg…
- Marcus – vágott közbe.
- Igen Marcus, szóval ő úgy, vagyis azt mondta neked hogy ... Alexander – mondtam, és láttam hogy összerezzen.
- Igen, ez a nevem, mármint a keresztnevem. – mondta halkan.
- Elárulod valaha is hogy mi a teljes neved? – kérdeztem szinte suttogva. Nagyot sóhajtott.
- De nem kell ha nem akarod, mármint…hagyjuk, gyere! – mondtam és megfogtam a kezét, de nem akart mozdulni.

- Alec! Gyere...-húztam a kezét, de csak nem mozdult, inkább szembefordított magával.
- Alexander Christopher Moniarti – mondta miközben a szemembe nézett. – 1895-ben születtem San Marino-ban. Az apám olasz volt, az anyám amerikai. Ezért lett a második nevem Christopher. Három évesek voltunk amikor anyámék beadtak a Volterrai árvaházba Janenel. Nem is ismertem őket, hiszen nagyon kicsi voltam. Azért tudom hogy kik voltak mert egyszer bele lestem az aktáimba. Az árvaházban nőttünk fel, és azért utálom az Alexander nevet, mert akárhányszor rosszat csináltam, vagy más csinált rosszat, és rám kente, büntetést kaptam. És olyankor mindig úgy hívtak hogy Alexander. Tudtam ha ezt a nevet hallom akkor fájdalom következik, így megutáltam. - az arca miközben mesélt, távolba meredő volt. Mintha ű

újra leperegnének a képek a szemei előtt. - Az Alec becenevet Jane adta nekem. Az Alexander és a Christopher keveréke. Senki sem tudta, még Jane sem hogy esténként sokszor sírtam. Rettegtem a sötétségtől – nézett üveges szemekkel maga elé – Nappal azt mutattam hogy erős vagyok, hogy semmitől sem félek. Muszáj volt ezt mutatnom, hogy Jane ne féljen, de este egyedül maradtam. Volt amikor bezártak egy szobába, egyedül, és ott kellett maradnom két napig. Este nagyon sötét volt és senki nem volt velem. Azért zártak be mert megvédtem a húgomat, mert megütöttem valakit. Ezt eddig senkinek sem mondtam el. Még Jane-nek sem - fejezte be végül. A hangja a végére egészen lehalkul. Észre sem vettem hogy folyik a könnyem közben. Magam elé képzeltem Alecet kiskorában hogy félve próbál elbújni ha meghallja a rettegett nevet,és ott kuporog egy sötét kis szobában.
- Jézusom – suttogtam magam elé.
- Ne sajnálj. Ami megtörtént az megtörtént, nem lehet semmissé tenni. De most csak a jelen számít és az te vagy nekem. – mondta kedvesen és letörölte a könnyeket az arcomról.
- Most már mindent tudsz rólam. – mondta és a kezét nyújtotta. Elfogadtam és ujjaimat az övéi közé kulcsolva,magamhoz húztam. Olyan erősen szorítottam magamhoz ahogy csak tudtam.
- Sose hagyj el – suttogtam a mellkasába, miközben a könnyek az arcomat áztatták.
- Sss, Ness, ne sírj! – suttogta a fülembe és védelmezően fonta körém karjait. – Sosem hagylak el – ez volt az a szó amitől végre le tudtam nyugodni. Lazítottam a szorításon, és éreztem hogy lassan lenyugszom. Alec arca a fejem tetején nyugodott. Csak most vettem észre hogy új ruhákban van. Egy koptatott farmer, szürke póló és fekete bőrdzseki.
- Ez aztán szexi – mondtam és elismerően néztem rá. Elvigyorodott, és lehajolt hogy megcsókoljon.
- Gondoltam ha egy ilyen csinos, és gyönyörű barátnője van az embernek, pardon vámpírnak, akkor nem nézhet úgy ki mellette mint valami ágrólszakadt – magyarázta.
- Te? Ágrólszakadt? Fogadni mernék hogy még egy kukászsákban is úgy néznél ki mint egy férfimodell – kacagtam. A szemét forgatva nevetett.
- Na jó, gyerünk – mondta,és elindult nagyi háza felé. Olyan magabiztosan trappolt előttem hogy nem bírtam megállni, hogy ne próbáljam meg elgáncsolni. Annyira szerettem volna kipróbálni hogy mennyire élesek a reflexei, így a lába elé tettem a sajátomat.
- A-a, ez nem szép – mondta és hirtelen felkapott, megfogta a csípőmet és a magasba emelt.
- Á, tegyél le – kiáltottam nevetve.
- Nem, nem. Először kérj bocsánatot. Bírtad volna ha elterülök mi? – kérdezte és gonoszan úgy tett mintha elengedne, de csak lejjebb csúsztatott. Nevetve sikítottam.
- Őszintén szólva nagyon is bírtam volna – nevettem, mire körbeforgott velem, és végül az ölébe vett. Átkaroltam a nyakát.
- Milyen kis gonosz vagy – vigyorgott, majd ajkait az enyémekhez érintette. Belemosolyogtam a csókba. Valaki hangosan megköszörülte a torkát, én meg ijedten ugrottam ki Alec karjaiból, aki ezen jót kuncogott.
- Ness, drágám,bemutatnád nekem a barátodat? – kérdezte Medy nagyi nagyra nyílt szemekkel. Éreztem hogy az arcomat elönti a pír, és lehajtottam a fejemet.
- Öhm…nagyi, bemutatom neked Alecet. Ő az én… barátom – mondtam végül. Most nem mondhattam hogy a szerelmem, vagy az életem vagy hasonlókat, így annyit mondtam hogy barátom.
- Nagyon örvendek Mrs. Pears – mondta Alec udvariasan és kezet fogott nagyival, akin láttam hogy tetszik neki Alec udvariassága.
- Én is Alec. Ness nem is említette hogy ilyen közeli barátai vannak itt.
- Az igazság az, nagyi hogy Alec is Volterrában lakik…lakott, csak a szülei elköltöztek…Kaliforniába, és ő nem akart menni ezért, egy időre ide költözött a…nagybátyához, aki Dr.Carlisle Cullen – rögtönöztem. Még én is büszke voltam magamra, hogy ilyet ki tudtam találni. Láttam hogy Alec elismerően néz rám, nagyi pedig csodálkozva.
- Miért nem akartál Kaliforniába költözni? – kérdezte Alectől.
- Nem nagyon szeretem a meleget, igazából – válaszolta.
- Értem, hát akkor isten hozott nálunk – mondta kedvesen mosolyogva. Hát igen, nagyi az csak nagyi.
- Öhm, nagyi – szóltam utána amikor menni készült.
- Igen szívem?
- Nem tudod anya itthol van? – kérdeztem.
- Nem, de nagyon szeretne beszélni veled. Fontos dologról, azt mondta nem hiszi hogy örülni fogsz neki, de nekem más sejtésem van – majd jelentőségteljesen Alecre nézet,és elment. Értetlenül néztem utána.
- Ez meg mi akart lenni? – kérdeztem.
- Őszintén szólva, fogalmam sincs – válaszolta Alec.
- Hát, ha nincs anyu, akkor menjünk és nézzünk szét Port Angelesbe. Nagyi biztosan kölcsönadja a kocsiját…várjunk csak. Van jogsid? – kérdeztem mire felkacagott.
- Személyim sincs nemhogy jogsim.
- Ó, tényleg, de sebaj, nekem van – mondtam büszkén vigyorogva, és előhúztam a zsebemből a tárcámat, majd az orra előtt meglengettem a jogsimat, amit még márciusban kaptam meg. Kézen ragadtam és futásnak eredtem.
- Nagyi! Nagyi! Várj! Lenne még egy kérésem – kiabáltam miközben próbáltam utolérni. Alec jóízűen kacagott rajtam, én pedig örültem hogy végre igazából nevetni látom.

Bocsi :(

Sziasztok :D Hát megint nagyon hamar összegyülltek a komik, és még a feji nincs kész, de igyekszem estig felrakni.Mivel ilyen gyorsan összegyülnek a komik, és mert annyira gyors író sem vagyok, megemeltem a komihatárt.Bocsi, de remélem azért így is összegyül majd :D Így a következő feji (persze a mai után) 6 komi után kerül majd fel :D Még egyszer bocsi, és puszíí: Nica

Huh! :D

Hú, hát jó hamar össze is gyűlt a 4 komi sőt még több is lett. Gőzsebességgel írtam meg a folytatást így nézzétek el a helyesírási hibákat, de lehet hogy nincsenek :D remélem ez is tetszeni fog és kapok komikat :d jó olvasást, puszi :Nica

25.fejezet

What the...?

(Alec szemszöge)

Kezdett nekem nagyon szimpatikus lenni ez az Emmett Cullen. Nagyon rendes volt, a maga furcsa módján. Állandóan poénkodott és előszeretettel adott nekem beceneveket.
- Hé, Amstrong! – szólt megint. Hátrafordultam.
- Jobbat nem tudtál kitalálni? – kérdeztem szem forgatva.
- Bocs, de ennyi idő alatt nem, de gondolkodni fogok rajta – mondta hatalmas vigyor kíséretében. – Na de azt akartam kérdezni hogy hogy is működik ez a te képességed?
- Ezt hogy érted? – kérdeztem összeszűkített szemekkel.
- Hogy mit tudsz csinálni? Mármint tudom hogy valamilyen ködöt, de… hadd próbáljam ki! – nézett rám komolyan. Meglepetten húztam fel a szemöldökömet.
- Megőrültél? – kérdeztem. Elvigyorodott.
- Na, kérlek! Csak egyszer. Tudod kíváncsi vagyok. Már Katet is megkértem hogy csinálja rajtam azt az áramrázós dolgot. Szar volt de legalább tudom hogy tartanom kell a csajtól. Meg akarom nézni hogy tőled mennyire kell tartanom – akkora volt a vigyor a képén hogy félő volt bereped.
- Hát…te kérted. – Mondtam vigyorogva. – Melyik érzékszerved vegyem el?
- Ó, ezt választani is lehet? – nevetett fel, és látványosan gondolkodást színlelt. – Mindet – jelentette ki végül.
- Biztos vagy benne? Nem kellemes…
- Gyerünk már Alec! – most először hívott konkrétan a nevemen.
- Hát jó – mondtam majd kiterjesztettem rá a ködömet. Az arcáról lefagyott a vigyor, a szeme pedig üveges lett. Térdre rogyott és a fejéhez kapott. Érdekes volt ezt a nagydarab vámpírt így a földön látni, védtelenül. Elég erős volt ahhoz hogy fél másodperc alatt kitekerje a nyakamat,úgy hogy észre sem veszem, de ezért jó hogy megvan az erőm. Úgy döntöttem elég lesz, így gyorsan eloszlattam a szürke réteget körüle. Hirtelen fellélegzett, és megtapogatta a fejét, a kezét és megnézte a lábát is.
- Ú, apám ez durva volt. Nem éreztem semmit. Olyan volt mintha nem lennének végtagjaim sőt,semmim. Hát, azt hiszem tőled kell a legjobban tartanom haver – vigyorodott el. Elnevettem magamat. Emmett tényleg szórakoztató tud lenni.
- Emmett Cullen! Gyere le, most! – hallottam meg Rosalie hangját a földszintről. Emmett összerezzent.
- Aszem jobb ha lemegyek, ha élni szeretnék – mondta és már le is suhant. Vigyorogva néztem utána, és az ablakhoz mentem.
- Mit csináltál vele, te boszorkány? – hallottam meg Stella hangját…vagy nem is az övét. Ez nem Stella, de dühösnek tűnik.
- Neked meg mi bajod van? – ez volt Stella hangja, és ő is elég dühösnek tűnt.
- Nekem?! Mit műveltél Jakel? - kontrázott rá a másik hang.
- Én nem csináltam semmit! Neked viszont kellett volna! Te vagy a barátnője és mégis magasról leszarod mi van vele! Ezzel teljesen elhidegíted magadtól! – kiabált Ness. A következő pillanatban felsikított, én meg olyan gyorsan rohantam le, hogy még én is csodálkoztam. A lány aki Nesst egy fához kente ugyanúgy nézett ki mint ő. Leszámítva a haja színét. De én akkor is felismerném Stellát, ha 1000 közül kéne kiválasztanom. Nem vártam meg mit fog csinálni vele, mert használtam a képességemet. Ahogy a köd elérte, elengedte Nesst és sikítva hátrált. Odaszaladtam Stellához, de a ködöt nem vettem le Renesmeeről, ugyanis időközben rájöttem hogy csak ő lehet.
- Stella, jól vagy? – kérdeztem rémülten.
- Semmi bajom – nyugtatott meg de azért szorosan megölelt. A szíve őrületes tempóban vert és éreztem ahogy enyhén reszket. Közben hagytam hogy a köd széjjel oszoljon, és így Renesmee is meg tudott mozdulni. Kikerekedett szemekkel nézett rám, először ijedten, majd dühösen, majd kíváncsian.
- Ez meg mi a franc volt? – sziszegte. Az arca is majdnem teljesen olyan volt mint Stelláé, de én észrevettem rajta a különbségeket. Míg Stellának mélyre nyúló, szinte már fekete szemei voltak, Renesmeenek a csokoládé és a karamella keveréke. Stella haja mogyoróbarna,míg Renesmeé bronz színű. De ami a legfontosabb, Stella arca melegséget, kedvességet és barátságosságot sugárzott ezzel szemben Renesmee arcáról semmit sem lehetett leolvasni, a dühön kívül.
- Ez? Az volt, hogyha még egyszer bántani mered Stellát, nemcsak vak, de süket is leszel, ja és a szaglásodról is lemondhatsz – vágtam vissza,mire döbbent fejet vágott.
- Te vagy Alec Volturi? – kérdezte csodálkozva.
- Ja – válaszoltam röviden. Stella még mindig a karomat fogta, de a légzése már lelassult, úgyhogy megnyugodott.
- Hm…nem emlékszem rád – döntötte oldalra a fejét és úgy méregetett.
- Puff neki! Most nem fogok tudni aludni – viccelődtem, egy csepp humor nélkül, és Stellához fordultam.
- Gyere, menjünk innen! Szeretnék köszönni anyukádnak – mondtam halkan, és talpra segítettem.
- Oké – mosolygott rám, és mintha Renesmee ott sem lenne megcsókolt, majd ujjait az enyémekbe fűzve elindult. Leesett állal, vigyorogva néztem rá, és elindultam utána. Egy fuvallatot éreztem, majd amikor hátranéztem Renesmee már nem volt ott. Kit érdekel – döntöttem el magamban. Miután kiértünk az erdőből Edwardba ütköztünk.
- Az előbb Nessie sikított? – szegezte nekem a kérdést. Mielőtt válaszolhattam volna Ness megelőzött.
- Igen, ő. És ha Alec nincs lehet meg is folyt – mondta dühösen, és eltrappolt mellette. Meglepetten néztem utána. Ebben a csajban aztán van kurázsi.
- Mi? – nézett utána Edward döbbenten, és hozzám fordult.
- Mi történt Alec? – kérdezte komolyan.
- Jössz Alec? – kiáltott Stella a ház szélétől.
- Kérdezd a lányodat – mondtam Edwardnak majd vámpírgyorsasággal Stellához suhantam, és lefékeztem előtte. Széles vigyor terült el az arcán.
- Imádom hogy ilyen gyors vagy – mondta vigyorogva, és felugrott a hátamra.
- Hova legyen a fuvar hölgyem? – kérdeztem lovagiasan. Felkacagott, és belepuszilt a nyakamba.
- La Pushba. Valahogy elő kell adnom anyának hogy itt akarok maradni, és ehhez szükségem van a segítségedre – mondta.
- Igenis – mondtam komolyan, mire Stella megint felkacagott. Együtt nevettem vele és futni kezdtem.

Friss :)

Na sziasztok :D Végre befejeztem a fejit, így fel is rakom nektek :) Remélem tetszeni fog, a folytatás :D A későbbiekben lesz egy kis bonyodalom, meg problémák is adódnak majd, de ze még a jövő zenéje... :D Bevezetek egy komihatárt, bocsi, de szükségem van a véleményekre. Na szóval, a komihatár 4. Ha ez megvan, akkor jön is a friss. Még egyszer bocsi, de nagyon sokat számít a véleményetek. Jó olvasást, puszi : Nica

24.fejezet

I Trust you, because I love you

- Bizony Marcus, itt a vége – hallottam, egy csilingelő női hangot, és a következő pillanatban valaki kupán vágta valamivel, amitől megtántorodott, és elengedett. Alec egyből a karjaiba zárt, én meg zokogva borultam a nyakába.
- Alice? – szólt ledöbbenten Quil, én meg az említett felé néztem. Marcus közben összeszedte magát,és megindult Alice felé. De én gyorsan kapcsoltam, és a porbomba felé ugrottam,majd ahogy elértem megnyomtam a gombot és Marcusnak dobtam. A labda egyből robbant, és Marcus üvöltve a földre rogyott, fehér porral beterítve. Ezután két farkas már nem tudom hogy kik mert már elég sokkos állapotomban voltam, és Alice percek alatt egy marék port csináltak Marcusból és meg elborzadva meredtem a füstoszlopra. Éreztem hogy a kezemet végigvágta egy éles kő amikor elestem, és most folyt belőle a vér.
- Au – motyogtam késve, mire Alec egyből mellém térdelt.
- Ness, mi a baj? – kérdezte de a következő pillanatban már ő is tudta. A szeme ha még lehet feketébb lett és összeszorította az állkapcsát.
- Vérzel – szűrte ki a fogai között a szavakat, és hátrébb húzódott, de én megragadtam a csuklóját.
- Stella… ne – morogta, de én nem engedtem el. A csuklómat a szája elé emeltem.
- Gyerünk Alec! Szükséged van rá! – mondtam,mire rémülten húzódott hátrébb és még jobban összeszorította a száját.
- Ne csináld! Ne… - nyöszörögte. – Stella, meg foglak ölni…
- Bízom benned Alec! Nem hagyom hogy szenvedj! – mondtam és még közelebb emeltem a kezemet a szájához. Hallottam hogy Jacob felszisszen.
- Stella! Megőrültél? – kérdezte és megindult felém, de Alice az útját állta.
- Na de Alice… - makogta meglepetten.
- Jake, ilyen állapotban nem jut el a reptérre sem. Meg kell próbálniuk…
- De megölheti Alice! Vagy átváltoztatja,és azt nem…nem szabad! Ő nem lehet olyan! – mondta Jake kétségbeesetten.
- Csak akkor változik át, ha közvetlenül megharapja. Akkor nem ha csak iszik belőle – magyarázta Alice, de Jake csak a fejét rázta.
- Túl nagy a kockázat. Nem lehet – mondta most már hangosabban.
- Nem érdekel Jacob!- kiáltottam rá, mire döbbent arcot vágott, és megint Alecre néztem akinek a szemében vívódást láttam. Már nem nagyon tudott uralkodni magán.
- Alec szeretlek, és bízom benned – suttogtam könnyes szemekkel. A szemembe nézett, amíg közelebb jött, majd megfogta a csuklómat és a szájához emelte. Ahogy a fogai átszakítottak a csuklómon a bőrt, éles fájdalmat éreztem, de utána ez megszűnt,és a helyét valami kellemes, bizsergető érzés vette át. Már nem éreztem a csuklómban a fájdalmat, csak azt az elmagyarázhatatlan érzést, hogy az övé vagyok,és ő meg az enyém. Lehunytam a szememet és átadtam magamat az érzésnek. Ahogy a vérem átáramlott belé, mintha a lelkébe láttam volna. Éreztem a fájdalmát, de annál nagyobb volt az irántam érzett szeretete. Úgy éreztem örömmel várnám a halált, ha azt ő hozná el nekem. Ha választani kellene, így halnék meg. Szinte kábult állapotba estem. Aztán az érzés hirtelen elmúlt, és a fejem kitisztult. Alec ölében feküdtem, aki ijedten nézett le rám. A szája az én véremtől vöröslött, és mintha visszatért volna belé az élet. Igaz a szemei most vöröses árnyalatúak voltak, de a lila karikák eltűntek alóla, és a repedések is selyem finomságú arcáról.
- Máris jobban nézel ki – mondtam,mire megkönnyebbülten elmosolyodott.
- Jó vagy? – kérdezte aggodalmasan. Lassan felültem,és bár a fejem kóválygott a vérveszteségtől, egyéb bajom nem volt. A kezem egy darab ronggyal át volt kötözve. Ránéztem angyalarcára, ami most még gyönyörűbbnek tűnt, és elmosolyodtam.
- Tökéletesen – ő is elmosolyodott, majd lehajolt, és ajkát az enyémhez érintette, leheletkönnyűen, mintha porcelánból lennék és fél hogy összetör. De ez nekem nem volt elég. Túl sokáig volt távol ahhoz hogy ennyi elég legyen nekem. Karomat szorosan a nyaka köré fontam és ajkamat az ő kőkemény ajkához préseltem. Válaszul magához húzott, és mohón falta az ajkaimat. Valaki hangosan megköszörülte a torkát,mire Alec vonakodva elhúzódott.
- Bocsi srácok, hogy megzavarom a bulit, de jobb lesz eltűnni mielőtt a vámpírcsorda felébred – mondta Jake és a hangja gúnyos volt. Láttam az arcán hogy visszatért a régi maszk.
- Igaza van, menjünk – mondta Alice. Felálltunk Alecel.
- Ugorj fel a hátamra – mondta, mire értetlenül meredtem rá.
- He? – kérdeztem mire elnevette magát, és a hátára kapott. A következő pillanatban már száguldottunk is…
¤¤¤

Nem nagyon tudom megmondani mi volt a repülőn, mert szinte az egész utat átaludtam. Nagyon kimerített ez az egész dolog, és azt sem tudom mikor aludtam utoljára három óránál többet, így Alec karjaiban aludtam el. Kezei hol az arcomat, hol a hajamat cirógatták, és ez még jobban elálmosított. Jane és Jenna hátul ültek, jó messze a vérfarkasoktól. Nem voltak velük kibékülve, zavarta őket a jelenlétük, ellentétben Alecel, aki nagyon hamar hozzájuk szokott. Sethel még beszélgetett is. Jacob aki Quil mellett ült, egész végig csak hallgatott és mogorván meredt maga elé. Semmit sem tudtam leolvasni az arcáról, mert egy kemény és sötét maszk mögé bujtatta minden érzelmét. Nem tudtam mi baja lehet, de zavart hogy megint olyan mint amikor megismerkedtünk. Akárhányszor találkozott a tekintetünk, gyorsan elkapta a fejét. Alice előttünk ült és amikor éppen nem aludtam elmesélte, hogy volt egy látomása rólam, hogy Aro…nos megölt, és nem várta meg amíg beteljesedik így gépre szállt és éppen időben ért oda. A többieknek semmit sem mondott mert már nem volt rá ideje, de abban biztos volt hogy teljesen ki lesznek akadva. Főleg Renesmee, ha megtudja Jake hova ment. De az említett látványosan úgy tett mintha ezt meg sem hallotta volna, és kifelé bámult az ablakon. Dióhéjban elmeséltem Alecnek hogy ismerkedtem meg Cullenékkel, és hogy Renesmee mennyire kísértetiesen hasonlít rám. Erre csak kérdőn húzta fel a szemöldökét, de én azt mondtam neki hogy majd meglátod. Utána megint elaludtam,és úgy tíz perccel ezelőtt keltem fel, Embry nevetésére. Valamit Sethel ökörködtek hátul. Ahogy megmozdultam Alec felém fordította a fejét. Nem tudom mi járhatott az eszében, de a tekintete valahogy szomorú volt, de gyorsan rendezte a vonásait.
- Hogy aludtál? – kérdezte mosolyogva. Megdörzsöltem a szememet, és nyújtóztam egyet.
- Egész jól, ahhoz képest hogy egy repülőn vagyunk – motyogtam.
- Hát igen, nem egy luxusgép – mondta pimaszul vigyorogva. Annyira örültem hogy mosolyogni látom. A szemei vörösesbarnán csillogtak, és az arca is élénkebb lett. Ujjaimmal végigszántottam, selymes barna haján, majd az arcán. Olyan jó volt újra magam mellett érezni,és tudni hogy semmi baja. Közelebb húzott magához és gyengéden megcsókolt. Rövid de mégis édes, és lágy csók volt. Mosolyogva bújtam hozzá.
- Nagyon hiányoztál – motyogtam a mellkasába. Éreztem ahogy ajkaival megérinti a fejem búbját.
- Te nekem még jobban – suttogta, és éreztem ahogy hűvös lehelete végigjárja az egész fejbőrömet.
- Kedves utasaink, kérem kössék be biztonsági öveiket. Két perc múlva landolunk. – szólt egy női hang a hangszórókból. Miután a gép leért, Alice egy nagy sóhajjal szállt le róla. Volt egy látomása, amiben nem kis letolást kapott,és úgy gondolta, jobb előbb túlesni rajta. Mi Alecel utolsóknak szálltunk le. Úgy gondoltam hogy mindenki el lesz foglalva a többiekkel és ránk senki sem fog figyelni,mert engem annyira nem ismernek, Alec pedig elvileg az ellenségük volt.
- Gyere – suttogtam halkan Alec fülébe, és a kijárat felé kezdtem el vonszolni. Halkan kuncogott, de azért követett. És ez a kis hang, ez a kuncogás annyira felvidított. Amikor megláttam abba a cellába zárva, azt hittem soha többé nem fog nevetni. És most olyan felszabadult volt. Láttam ahogy Esmee éppen Alicet szidja, és láttam Samet is aki dühösen meredt Quilre és a többi vérfarkasra, kivétel Jake, mert őt nem láttam sehol sem. Elsunnyogtunk a poggyásztartók mellett,és már majdnem elértük a kijáratot, amikor valaki az utunkat állta.
- Mégis hová igyekeztek ti ketten? Hm? Azt hiszem van egy kis mesélni valótok – meredt ránk Rose csípőre tett kézzel.
- Mi csak… - kezdtem de közbevágott.
- Ó, tudom én. Azt hittétek csak úgy meglóghattok, amíg a többiek Alicet meg a farkasokat szidják – kacagott fel. Elvigyorodtam.
- Igazából, pont erre készültünk. – vallottam be mosolyogva. Mellém lépett és megölelt. Ez annyira meglepett hogy elfelejtettem visszaölelni. Alec is kérdőn nézett ránk, de én csak a fejemet ráztam hogy fogalmam sincs mi van.
- Azt hittem nem jösztök vissza. – szipogta. Most Rosalie komolyan sírt? – Eddig te voltál az akit tényleg jó fejnek találok, erre elmész megöletni magadat. Ez nem volt szép – mondta és elengedett. Meglepetten néztem rá.
- Nem tudtam hogy ennyire kedvelsz. Alice azt mondta nem nagyon vagy az a barátkozós típus. – magyaráztam.
- Tudom – sóhajtott – De te szimpatikus vagy – mosolyodott el. Ekkor jutott eszembe hogy Alec is ott van.
- Rose ő itt Alec…
- Tudom ki ő. Megpróbált megölni – mondta nem túl kedvesen. Csúnyán néztem rá.
- Öhm… Rosalie…én tényleg sajnálom, de hidd el megváltoztam – mondta Alec. Rosenak megrándult a szája széle, de megpróbált továbbra is hideg hangon beszélni.
- Tudom, Stella mondta. De tudod azt bizonyítani is kell, úgyhogy majd meglátjuk – mondta, de hallani lehetett a hangján hogy megenyhült. Alec elvigyorodott, amitől előbukkantak fehér fogai. Nem is tudom lehet e valaki nála is szebb.
- Be fogom bizonyítani – mondta, és kezet nyújtott Rosalienak, aki elfogadta azt. Ekkor Rose a peron felé kapta a tekintetét és felmordult.
- Nem mondtad hogy a fél Volturit magaddal hozod – sziszegte mérgesen. Arra néztem amerre ő. És már láttam is amit ő. Jane és Jenna idegenkedve állt a peron déli részén.
- Öhm.. hát igen. Jane a testvérem, Jenna meg hát igazából őt nem igazán szívlelem… de megpróbált segíteni – vallotta be vonakodva. Rose csak a szemét forgatta.
- Ez a két pszichopata nem fog nálunk lakni az biztos – mondta határozottan. Kettőt mondott? Ezek szerint…
- Akkor én nem számítok pszichopatának? – kérdezte Alec az egyik szemöldökét ívesen felvonva.
- Mondjuk inkább úgy hogy te javuló félben lévő pszichopata vagy akit az egyik barátnőm kezel – mondta Rose szem forgatva. Alec gyöngyözően felkacagott,én meg örömmel hallgattam ezt a kedves kis hangot.
- Oké – mondta kuncogva – Amúgy sem hiszem hogy jól éreznék magukat ott. Mármint azok után hogy… tudod, ami hat éve történt. – magyarázta, mire Rose csak bólintott. Ezután Rosalieval visszamentünk a többiekhez, akiktől szintén kaptunk egy fejmosást. Nagy meglepetésemre mindannyian kedvesen üdvözölték Alecet. Persze Emmett az csak Emmett marad. Ő ugyanis úgy kezdete a bemutatkozást hogy „ Üdv a világos oldalon” Erre csak a szememet forgattam. Renesmeet nem láttam sehol, úgy ahogy Jacobot sem. Biztos most valahol örülnek a másiknak, és Renesmee Jacobot pátyolgatja vagy ilyesmi. Ez így van rendjén, hiszen ő a barátnője, és neki kell törődnie vele. Jenna és Jane eltűntek. Alec azt mondta hogy Jane elment valamilyen házat keresni a közelben ahol lakhatnak majd, de engem a hideg rázott a gondolattól hogy Alec egy házban legyen azzal a Jennával, így megkérdeztem miért nem költözik a Cullen házba. Azt mondta valahogy nem tudna ott lakni, de Edward végül rábeszélte, így most ott fog lakni. De az igaz nagy probléma az, hogy valahogy be kell adnom anyának hogy nem akarok visszamenni Olaszországba. Azt mondom majd, hogy itt akarok maradni nagyival. Megpróbálom valahogy rávenni hogy ő is költözzön ide, de ha nem költözik az se baj, mert a Volturi őt nem ismeri. De nekem itt kell maradnom ha törik ha szakad. Most érkeztünk meg a Cullen házhoz. Olyan furcsa volt hogy itt hó van, Olaszországba meg majd megsültem.
- Ejha – füttyentett Alec, amikor meglátta a hatalmas házat, üvegablakokkal.
- Jó mi? – röhögött Emmett és vállon veregette ahogy elsétált mellette.
- Az nem kifejezés. Ez bazi nagy – motyogta Alec és ahogy felnézett a házra a napsugarak megcsillantak a bőrén. Én csak szájtátva bámultam rá,és nem tudtam beérni a látvánnyal. Ő annyira tökéletes volt. Nem tudom mivel érdemeltem ki egy ekkora csodát mint ő. Észrevette hogy őt bámulom és elmosolyodott, majd adott egy puszit a számra.
- Csukd be, mert belerepül valami – kuncogott, mire én csak elpirultam.
- Héj Volturi! – kiáltott le Emmett az emeletről. Mind a ketten felnéztünk. – Gyere,megmutatom a szobádat – Alec felém fordult.
- Menj csak! Én megkeresem Alicet – mondtam és bíztatóan meglöktem.
- Nem leszek sokáig – mondta majd gyors puszit nyomott a számra és már ott sem volt. Igazából nem is akartam megkeresni Alicet, csak mondtam valamit. Inkább arrébb mentem, kicsit távol a háztól és leültem egy farönkre. Nem telt el sok idő és veszekedés foszlányai ütötték meg a fülemet. Kicsit beljebb jött az erdőből. Nem akartam közelebb menni, így jobban füleltem.
- Mégis hogy jutott eszedbe odamenni?! Miért nem szóltál? – kiáltott egy női hang. Megismertem benne a saját hangomat, így csak is Renesmee lehetett.
- Mégis mit mondtam volna? Hogy gyere velem? – kiáltott vissza Jake.
- Nem! Nem kellett volna odamenned! Egyszerű – ordított vissza Nessie.
- És akkor hagytam volna Stellát egyedül odamenni hogy meghaljon? – Jake már nagyon dühös lehetett, mert remegett a hangja.
- Ha annyira hülye hogy odamenjen akkor igen! Te meg egyszerűen csak mész ezután a hülye kis liba után!– válaszolt magából kikelve Renesmee. Most már bennem is felment a pumpa. Hogy jön ahhoz hogy engem le hülye libázzon?
- Lehet hogy külsőre hasonlítotok, de ő teljesen más mint te vagy!– sziszegte Jake és ezután már csak egy reccsenő hangot hallottam majd egy vonyítást. Jake átváltozott. Teljesen ledöbbentettek a szavai. Most komolyan engem védett meg a barátnője helyett? Mégis mi baja van? Lassan felálltam és vissza akartam menni a házhoz, de valaki már állt előttem. Felnéztem az arcába, és egy dühtől izzó szempárba néztem bele, ami kísértetiesen hasonlított az enyémhez…