Friss :)

Na, végre összegyűlt a 10 komi, és így itt is a feji :D Lassan az első könyv végére érek,és még nem tudom lesz-e második. Ez a feji extra hosszú lett, mivel volt időm dolgozni rajta :) De nem is húzom az időt, jó olvasást,és bocsi a végéért ;)
Puszi: Nica

29.fejezet
Baleset

Reggel arra ébredtem, hogy a fejem szétrobban. Összeszorítottam a szememet, és úgy próbáltam a hasogató fejfájás ellen küzdeni, persze sikertelenül, mert az természetesen kínzott. Túl sokat ittam tegnap éjjel, és csak foszlányokra emlékszem a tegnap estémből. Még az rémlik hogy Jake haza hozott, de hogy mit mondtam neki az már kész homály. De annyit észrevettem, hogy már nincs itt. Nyöszörögve fordultam a másik oldalamra, de ezzel a lendülettel le is fordultam az ágyamról, és egy csattanás kíséretében a földön landoltam.
- Áu – morogtam és négykézláb elkezdtem a fürdő felé kúszni, mert féltem ha felállok, akkor el is esek. Muszáj lennie itt valahol egy fájdalom csillapítónak – imádkoztam magamban. Már majdnem elértem a fürdőt, amikor kivágódott az ajtóm , és megpillantottam nagyit, amint egy serpenyővel a kezében áll az ajtómban.
- Az isten szerelmére, Ness! Már majdnem kihívtam a rendőrséget. – sóhajtott fel.
- Bocsi, nagyi – motyogtam és felálltam, hogy ne fessek ennyire borzalmasan.
- Mikor jöttél haza? Nem is hallottalak – mondta miközben leeresztette a kezében tartott serpenyőt. – Jól érzed magadat? Szörnyen festesz – nézett rám homlokráncolva.
- Á, semmi komoly, csak tegnap este volt Seth szülinapja és tartott egy bulit….ami kicsit sokáig tartott,…és hát nem aludtam eleget… - magyaráztam, de a piáról egy szót se szóltam.
- Jaj, tényleg Sue mondta hogy a fia szülinapi partit csap. Szóval ott voltál…de szívem hol a Ford? Csak mert nem látom itt sehol – baszikulí, csaptam a homlokomra.
- Ugh…az Aliceéknél maradt, de hidd el jó kezekben van, és ma elhozom, ígérem – magyarázkodtam gyorsan de nagyi csak mosolygott rám.
- Jól van szívem, hiszek neked. Kérsz reggelit? – kérdezte majd az ajtó felé fordult.
- Ühm…nem köszönöm – mondtam mert éreztem hogy a maradék kaja is mindjárt távozik belőlem.
- Jó, te tudod, de ha meggondolod magadat, sütöttem egy kis almást. Lent van a konyhába. – mondta majd ki is ment.
- Köszi nagyi! – kiáltottam utána majd a vécéhez rohantam és kiadtam magamból a tegnapi kaját. A fejem még mindig szét akart szakadni, így bevettem egy szem algo-pirint. Míg a hatására vártam megpróbáltam visszapörgetni a tegnap esti eseményeket. Táncoltam,énekeltem…jézusom énekeltem!Basszus! Tényleg be lehettem lőve. Összevesztem Alecel…jaj istenem összevesztem vele! De min is…ja igen Nessiet védte, és nem tetszett neki hogy Jakel vagyok…utána kikapcsoltam vagy lecsaptam a telefont. Aztán táncoltam Jakel, meg Embryvel aztán megint Jakel,és aztán jött a fájdalom…igen erre emlékszem. És elmondtam Jacobnak hogy beteg vagyok. Aztán hazahozott, és…na gyerünk Stella gondolkozz! – dörzsöltem meg a homlokomat. Megkértem hogy maradjon, igen ez történt,és itt maradt velem. Tényleg itt maradt vagy azt már csak hallucináltam? – elmélkedtem fejben. Nem, itt maradt, ez biztos…aztán beszélgettünk, de azt már nem tudom miről, és elaludtam. Azt hiszem ennyi. Felnyögtem és ledobtam magamat az ágyra. A fejfájás csak nem akart megszűnni. Lent csengettek és hallottam ahogy nagyi kinyitja az ajtót. Pár másodperccel később nagyi felkiáltott.
- Ness, drágám,látogatód van! – kiáltott. Felsóhajtottam és lassan felálltam. Ki a franc lehet az. Alec? Nem,ő nem az ajtón jönne és amúgy is biztos duzzog, ahogy én is. Jake? Nem, ő sem az ajtón jönne. Ezen elmélkedtem amíg a lépcsőn lefelé ballagtam. Amikor az ajtóhoz értem nagyi elment onnan és meg odaálltam a helyére. De azt hittem olyan lendülettel amivel jöttem rá is zárom az illetőre.
- Te meg mi a francot keresel itt? – kérdeztem flegmán, de erre ő csak pimaszul vigyorgott.
- Én is örülök neked Stelli! – mondta hatalmas letörölhetetlen vigyorral a képén.
- Ne nevezz így! Utálom – mondtam mérgesen.
- Tényleg? – emelte fel meglepetten a szemöldökét – Régen szeretted ha így hívlak. – mérgesen fújtam egyet.
- Az akkor volt,most meg most van! Viszlát – mondtam és be akartam zárni az ajtót.
- Kérlek Stella – váltott gyengébb hangra és most komolyan nézett rám. Vissza kinyitottam az ajtót.
- Mit akarsz Chase? – sóhajtottam.
- Nem akarsz behívni? – kérdezte. – Akkor beszélhetnénk.
- Nem is tudom…most nem érek rá – hazudtam.
- Na, kérlek, csak egy percre. Ne kelljen már itt kint álldogálnom – nézett rám kölyökkutyaszemekkel. Ez volt régen a gyengém, de most nem hatott rám. Ennek ellenére átgondoltam a dolgot, és úgy döntöttem hagyom hogy beszéljen.
- Na jó gyere… - kezdtem de nagyi közbeszólt.
- Stella! Telefon! – kiáltott ki a konyhából .Chasere néztem akinek az arca a düh és a csalódottság között ingadozott.
- Bocs, majd máskor! Szia – mondtam és rácsuktam az ajtót. Nem volt kedvem továbbnézni a képét. Egyáltalán mit akar tőlem, vagy mit keres itt? Közben a telefonhoz értem, és elvettem nagyitól.
- Haló – szóltam bele.
- Szia kincsem – szólt bele egy általam ismert férfihang.
- Apu? – kérdeztem bizonytalanul.
- Igen én vagyok az – nevetett fel.
- Miért hívtál? – lepődtem meg. Mióta Volterrába költöztem alig beszéltem vele. Max kétszer.
- Csak hallani akartam a hangodat. Régen láttalak – magyarázta.
- Öhm…úgy egy másfél hónapja? – kérdetem zavartan. Nem tudtam mi ez a nagy hirtelen szeretet.
- Nem baj, gondoltam felhívlak. Hogy vagy? – kérdezte. Úgy gondoltam miért ne? Talán tényleg csak emiatt hívott.
- Hát, megvagyok. Anya említette hogy mostantól La Pushba lakom nagyinál? – kérdeztem.
- Igen, említette. Ezért is hívtalak fel. Hogy érzed ott magadat?
- Tök jól – mondtam bár elhúztam a számat. Mostanság nem igazán jól – tettem hozzá magamban.
- Akkor jó. Na de szívem én megyek is. Amúgy képzeld előléptettek, úgyhogy most gőzerővel dolgozom – mondta büszkén.
- Gratulálok, szia apu – köszöntem el.
- Szia Ness – köszönt el, és úgy látom anya ráragasztotta ezt a Nessezést. Miután letettem a telefont nagyi jelent meg mellettem.
- Na, mit mondott apád? – kérdezte. Ő és apu nem igazán csípték egymást. Igazából itt kezdődött az egész elválós dolog. Legalábbis anyu ezt mondta.
- Semmi érdekeset, csak tudni akarta hogy érzem itt magamat – mondtam.
- Értem – mondta nagyi homlokráncolva.
- Figyelj nagyi, azt hiszem elmegyek a kocsidért jó? - kérdeztem.
- Jaj, kincsem csak azért ne menj oda. Majd elhozod – legyintett.
- De semmi baj. Úgyis beszélni akarok Alicel – mondtam.
- És mi újság a barátoddal? Alecel? – kérdezte sejtelmesen mosolyogva. Görcsbe rándult a gyomrom, és összeszorult a szívem, de kívülről csak mosolyogtam.
- Semmi,megvagyunk – mondtam.
- Akkor jó. Na de én megyek mert odaég az ebéd – mondta és már ott sem volt. Magamra vettem a kabátomat, és kimentem az ajtón. Sajnos kénytelen leszek gyalog megtenni az utat a Cullen villához. Nagy sóhajjal útnak indultam. Úgy éreztem hogy figyelnek, de nem akartam bepánikolni, így inkább a fülembe dugtam az Iphod-om fülhallgatóját, és bekapcsoltam a kedvenc számomat. Nagyon bírtam Adam Lambertet. Magát a személyt is de a számait egyszerűen imádtam. Valahogy megnyugtatott a hangja. Annyira dallamos és tiszta volt. Mellesleg nem rossz pasi, csak kár hogy meleg. Miért van az hogy a jó pasik mind melegek? Persze tisztelet a kivételnek. Vele énekeltem a szöveget, és a végén azt vettem észre hogy nagyon jól elvagyok. Még táncoltam is, ahogy énekeltem dalt.
- But if I had you, that would be the only thing I’d ever need
Yeah if I had you, then money fame and fortune never could compete – énekeltem miközben csukott szemmel ugráltam. Élveztem a zenét. Nem érdekelt ki lát vagy ki nem, élveztem az életemet amíg megtehettem. Amikor vége lett a számnak, elnevettem magamat.
- Ez aztán nem volt semmi. Talán neked is jelentkeznek kéne az American Idol-ba – nevetett egy kellemesen ismerős hang a háttérből. Megpördültem a tengelyem körül, és Jacob vigyorgó fejével találtam szembe magamat.
- Te mióta állsz itt? – kérdeztem ijedtséget tettetve, de azért vigyorogva.
- Elég régóta ahhoz hogy halljam az egész számot „If i had you” – idézte a hangomat, és elnevette magát.
- Ha-ha, nagyon vicces – vágtam egy pofát. – Ne viccelődj, mert odamegyek – fenyegettem meg. Erre felvonta a szemöldökét és folytatta.
- „That would be the only thing I’d ever need” – utánozta tovább a hangomat, mire én futva megindultam felé. Nevetve ugrott arrébb amikor elértem.
- Várjunk csak! – álltam meg és sunyin vigyorogva néztem rá.
- Honnan tudod te a szövegét ennek a számnak? – láttam rajta hogy nagyon gondolkozik.
- Hát…ööö – gondolkodott.
- ÁHÁ! Te szereted Adam Lambertet! Tudtam én hogy a másik nemhez vonzódsz!– kiáltottam vigyorogva.
- Mi? Nem! Fúj! – grimaszolt – És amúgy is, csöndben maradnál? Itt sokan ismernek! És nem, nem szeretem csak ezt az egy számát, és ezt is azért mert folyton megy a tv-be – magyarázkodott, de én csak nevettem.
- Figyelem emberek! Jacob Black szereti Adam Lamb… - kiáltottam, de a végét már nem tudtam elmondani mert Jacob keze a számra tapadt és a derekamnál fogva felemelt.
- Sss!! – csitított, mire én csak röhögtem.
- Ó, de vicces valaki! – morogta Jake – De most visszakapod – vigyorgott gonoszul és beledobott a hóba,ami valószínűleg az éjszaka eshetett.
- Ááá! – sikítottam, de közben megállíthatatlanul röhögtem, még akkor is amikor már benne feküdtem a hideg hókupacban. Amíg Jake nem figyelt jól fejbe dobtam egy hógolyóval, majd felpattantam és futásnak eredtem.
- Na várj csak! – kiáltott utánam és sec perc alatt utolért, és egy jókora adag havat nyomott a fejembe.
- Vááá, ez hideg! – kezdtem el ugrálni, ahogy a hó becsúszott a pólóm alá. Most Jacob tört ki nevetésben. Biztos hülyén nézhettem ki, ahogy ott ugrálok mint egy dilis.
- Oké, most már kvittek vagyunk – nevetett Jake.
- Tiszta víz vagyok! Ez is a te hibád! – fújtattam, amin megint csak jót nevetett.
- Amúgy hova indultál ilyen jókedvűen? - kérdezte miközben mellém sétált.
- Öhm…a Cullen villához. El kell hoznom nagyi kocsiját, ugyanis otthagytam – magyaráztam.
- Jé, tényleg emlékszem – mosolyodott el.
- És ez is a te hibád! Te mondtad hogy menjünk a te kocsiddal – böktem a mellkasára vádlón.
- Héj, az én kocsim gyorsabb – mondta miközben megdörzsölte a mellkasát.
- Nem mernék rá fogadni – néztem a szemébe ravaszul.
- Ú, tényleg? – gúnyolódott.
- Több van abban a kocsiban mint te azt hiszed – vettem védelmembe a Fordot, és elindultam.
- Nincs egy kicsit messze gyalogosan a Cullen villa? – kérdezte, miközben beért.
- Nem árt egy kis séta. Amúgyis kezdek ellustulni – motyorogtam,mire Jake csak felkacagott.
- Akkor veled megyek. Beszélnem kell Nessievel – mondta komolyan. Ekkor eszembe jutott hogy tegnap este mit mondtam.
- Jaj, Jake, nehogy miattam vesszetek össze megint. Lehet hogy Alec nem úgy értette… - kezdtem a magyarázkodást de Jake félbeszakított.
- Stella, nekünk ezt már egy ideje meg kellene beszélnünk dolgokat – mondta komolyan, és én inkább nem kérdeztem vissza. Némán sétáltunk egymás mellett a gondolatainkba merülve a Cullen ház felé. Úgy éreztem, hogy most ebben a helyzetben és pillanatban, hogy Jacob a legjobb barátom, és reméltem ez így is marad. De ekkor még nem tudhattam, hogy mit rejt számomra a jövő…




(Alec szemszöge)

Nem hiszem el hogy csak úgy elment egy rakás vérfarkassal bulizni, úgy hogy még csak nem is szólt. Most meg még jól össze is vesztem vele. Gratulálok Alec, ügyes vagy! – szidtam magamat gondoltban. Ráadásul részeg volt! Ness! Őt még sosem láttam berúgva. De akkor is, azok után amit értem tett, nem kellett volna így viselkednem vele, de Nessie rám hozta a frászt. Azt mondta Emily, a falkavezér barátnője, is úgy sérült meg, hogy Sam nem tudta türtőztetni magát és engedett a vadállatnak. Emily pedig a közelében volt. Én is ettől féltem. Mi van ha Jacob, vagy valamelyik vérfarkas elveszíti a fejét amikor Ness a közelében van? A Volterrai incidens óta szoros barátság fűzi a vérfarkasokhoz, főleg ehhez a Jacobhoz, aki nem mellesleg Renesmee barátja vagy mije. Nessie tegnap elmagyarázta ezt a bevésődéses dolgot, de nem sok minden maradt meg belőle. Az egész bonyolult dolog. Stella után akartam menni de Renesmee nem engedte. Azt mondta adjak neki időt hogy lenyugodjon. Nem tudom Stellának mi baja volt Renesmeevel, én nagyon jól kijöttem vele. Mikor legutóbb láttam még nagyon kicsi volt, de azóta felnőtt. Érdekes képessége van. Érintéssel képes közölni a gondolatait. Tegnap megmutatta az ő szemszögéből azt az estét amikor még a Volturi tagjaként megtámadtuk őket. És tényleg, az ő emlékein keresztül másnak láttam magamat. Annyira hideg volt a tekintetem és a szemeim valami borzalmasak. Vörösek és ott ült bennük a gyilkolási vágy. Renesmee szerint nagyon megváltoztam és ezért is nem ismert rám. Megkérdeztem mi baja Stellával, de erre ő csak azt felelte hogy semmi különös, és hogy szerinte Stella az aki nem kedveli őt. Nem tudtam higgyek e neki vagy sem. Most az ideiglenes szobámnak az ablakából bámulok az erdőre. Tudom, nem valami férfias dolog, de most valahogy semmihez sincs kedvem. Egy meleg kéz befogta a szememet, és egy pillanatra megörültem. Csak nem haragszik akkor már rám – gondoltam, de amikor megfordultam,nem Stella állt ott hanem Renesmee.
- Ó, szia Nessie – köszöntem meghökkenve.
- Szia Alec – köszönt csicsergő hangján, aminek a hanglejtése is kísértetiesen hasonlított a Stelláéra. – Látom másvalakire számítottál – szomorodott el. Úristen, tényleg nagyon hasonlít Stellára. Amikor szomorú, olyan mintha Stella lenne az.
- Hát…igen, de ez…semmi – mosolyodtam el. Ő is elmosolyodott.
- Akkor jó. Sajnálom hogy összevesztél Stellával, de én is összevesztem Jakel. Majd kibékülünk, ahogy ti is – bíztatott, de volt valami ravaszság a szemében amit nem tudtam megérteni.
- Persze, biztos – mondtam. A következő percben felharsant Stella gyöngyöző kacagása, nekem meg felcsillant a szemem.
- Bocs – hagytam ott Nessiet, aki mintha mérges lett volna, és elindultam lefelé. Még nem nyitottam ki a bejárati ajtót, csak az üvegen keresztül kilestem. Stella megint nevetett, és meg is pillantottam ahogy a Fordnál áll, és mintha elbújt volna. Lassan felállt és kikukucskált,majd amikor nem látott senkit sem kilépett. De akkor valaki elkapta hátulról és felemelte. Sikítva nevetett fel, és én már indulni akartam hogy segítsek neki, de akkor észrevettem hogy aki felemelte az nem más mint Jacob, aki szintén nevetett.
- Héé, ez nem ér! Akkor is tudom hogy a fiúkat szereted! – nevetett Ness.
- Úgy gondolod? – kérdezte Jacob nevetve és egy jó adag hóval betakarta Stellát, aki ezen csak nevetett. Nem akartam többet látni. A vörös köd ellepte az agyamat, és éreztem ahogy a kezem ökölbe szorul. Rohadtul szerettem volna behúzni egyet annak a korcsnak, vagy csak a képességemet használni rajta, de tudtam ha megtenném egy életre elásnám magamat Ness előtt. A fogamat csikorgattam, miközben megfordultam.
- Valami baj van? – kérdezte Renesmee aki már előttem állt.
- Nem…csak én most…megyek. Majd visszajövök, csak elmegyek vadászni –mondtam, majd amilyen gyorsan csak tudtam, kiugrottam az ablakon, és berohantam az erdőbe. Nem tudom elhinni hogy Stellát elvették tőlem.



(Stella szemszöge)

- Most komolyan Jacob!- néztem rá komolyan. A Ford takarása mögött, törökülésben éppen azt beszéltük meg hogy menjek e fel az emeletre, ahol valószínűleg ott van Alec, és béküljek e ki vele vagy várjam meg amíg ő lép. De Jake az csak Jake és így folyton elhülyéskedte a dolgot.
- Őszintén? – kérdezte.
- Igen, őszintén – forgattam a szememet. Gondolkodó fejet vágott, majd megszólalt.
- Szerintem, és ezt most komolyan mondom, fel kéne menned az emeletre és…jól seggberúgni a vérszívó haverodat, amiért duzzog ahelyett hogy veled lenne – mondta és a végén elhúzódott mert látta hogy már le akarom csapni. Nevetve hajolt el.
- Hülye – durcogtam nevetve.
- Most komolyan Ness! Menj már! Mire vársz? – nyújtotta a kezét hogy segítsen felállni. Elfogadtam és vigyorogva felhúztam magamat.
- Igazad van! Megyek is! – mondtam és megindultam az ajtó felé.
- Hajrá! – kiáltott utánam, ő meg elindult a hátsóudvar felé.
- Várj csak, te hova mész? – néztem utána.
- Lehet hogy te nem hallottad, de Sam hívott – nevetett, majd eltűnt a fák között. Mosolyogva néztem utána, majd beléptem a házba. Szokatlanul csend volt, még a tv sem ment.
- Hahó, van itthol valaki? – kiáltottam, de semmi. A szívbaj jött rám, amikor meghallottam Em dörmögő hangját a hátam mögül.
- Mizujs Stell? – nevetett. A szívemhez kaptam ijedtemben.
- A francba Emmett - lihegtem, mire ő elnevette magát.
- Alecítót keresed? – kérdezte somolyogva.
- Aha, itthol van?
- Az emeleten, balra az első szoba. És aztán nem huncutkodni – vigyorgott kajánul, mire csak a szememet fogattam, és elindultam fel az emeletre. Egyből megtaláltam a szobát, de Alec nem volt bent. Közben kint kezdett sötétedni, de én ennek ellenére meg akartam találni Alecet, mert még ma ki akartam vele békülni. De amikor megfordultam valakibe beleütköztem,és ennek hatására elterültem a szőnyegen.
- Bocsá… - kezdtem, de amikor észrevettem ki az meggondoltam magamat.
- Inkább mégsem – morogtam és feltápászkodtam.
- Semmi baj, neked elnézem – nézett rám leereszkedően.
- Pff… - fújtam egyet majd el akartam menni mellette.
- Alec nincs itt – szólalt meg mire én megláttam.
- Miért? – fordultam meg és szembenéztem vele. Még mindig furcsa volt a saját arcomat látni az övében.
- Elment…és nem jön vissza. – mondta gúnyosan vigyorogva.
- Hogy? – még mindig nem értettem mire akar kilyukadni.
- Látott téged az előbb Jacobbal, és elment. Azt mondta nem biztos hogy visszajön – látszólag élvezte hogy én szenvedek. A mellkasomban kezdett nőni a fájdalom, csak most nem a betegségemtől.
- De…de mi nem is…Jake csak a barátom…ő – makogtam és lerogytam az ágy szélére.
- Brühühü…jaj szegénykém. – gúnyolódott Renesmee – Sajnálom Alecet, hogy ilyen barátnője van. Jobbat érdemel nálad – mondta lekezelően és fölém magasodott. – Nézz magadra! – köpte a szavakat. – Te csak egy ember vagy, ő meg vámpír. Ő tökéletes, te meg…a legkevésbé sem. Szánalmasnak tart téged, csak azért van veled mert bűntudata van. Nem akart megbántani, ezért lépett le. – duruzsolta. Én köpni nyelni nem tudtam, csak ültem ott mint egy rakás szerencsétlenség, és bámultam magam elé.
- De ő… - kezdtem volna de mérgesen közbevágott.
- Értsd már meg te szerencsétlen! Nem szeret már téged! És egy jó tanács. Hagyd békén Jaket! Ő az enyém, és csak az enyém! Szállj le róla, és Alecről is! Hagyd békén a családomat! – sziszegte és torkon ragadott. Megpróbáltam lefejteni a kezét a nyakamról, mert úgy éreztem menten megfulladok, de persze sikertelenül.
- Megértetted? – morogta – Menj haza, és vissza se gyere! Húzz vissza Volterrába, amilyen gyorsan csak tudsz! – lökött el, én meg a falnak estem, majd le a földre. A kezem felhorzsolódott, és éreztem ahogy egy kis vér kiszivárog belőle. Zihálva kaptam a torkomhoz.
- Tűnj innen! – mondta a válla fölött, majd kiment a szobából. Könnyes szemekkel ültem még a földön egy darabig, majd felpattantam, lerohantam az emeletről, ki az ajtón, és bevágtam magamat a Fordba. A könnyeimen keresztül alig láttam, de gyújtást adtam és elindultam. Száztízzel sepertem végig az úton, és közben az eső is rákezdett. Már alig láttam az utat, de én hajtottam. Tudtam, vagyis sejtettem hogy Renesmee hazudik, de mégis volt valami abban amit mondott. Alec jobbat érdemel nálam, hiszen mellettem nem lehet önmaga, és ki akarna egy olyan lány mellett lenni aki már nem sokáig lesz ezen a világon. Nem hiszem el hogy voltam olyan hülye és tényleg azt gondoltam hogy mi ketten együtt lehetünk és szerethetjük egymást. Nem, ez nem lehet, hiszen ő vámpír én meg ember vagyok. Zokogva vettem be a kanyart, és még jobban a gázra tapostam. Fel kell hívnom, és el kell neki mondanom miért megyek el…meg kell neki mondanom mit érzek – gondolkodtam miközben elővettem a telefonomat,és Alec számát tárcsáztam. Csak a rögzítő kapcsolt be, így a sípszó után beszélni kezdtem.
- Figyelj Alec, én tudom hogy borzalmas vagyok, és hogy te…mind egy csak azt akartam mondani hogy mindent nagyon sajnálok… - hüppögtem – Tudom hogy te jobbat érdemelsz nálam, ahogy Renesmee is megmondta. Nyugodtan visszamehetsz a Cullen házba,mert én elmegyek innen…nem tudom hová csak el – a hangom el-el csuklott miközben beszéltem. - Úgyse húzom már sokáig, és neked pedig olyasvalakire van szükséged aki egyenrangú veled …csak annyit kell tudnod hogy én szeretlek,és mindig is szeretni foglak…és van még valami amit nem mondtam el, de valószínűleg, legalábbis Renesmee szavaiból ítélve nem is érdekel…de tudnod kell hogy én…- A következő pillanatban azt vettem észre, hogy valaki ott áll az út közepén, fekete kapucnival a fején. Sikítva tapostam a fékre. A kocsi nem állt meg, csak csúszott tovább, és nekiment az embernek, majd pörgött kettőt és a feje tetejére állt. A telefon kiesett a kezemből, de már nem is tudtam ráfigyelni. A fejem majd szétrobban,és éreztem hogy valami nedves csordogál le a homlokomon. Ijedten néztem ki az ablakon, minden fejjel lefelé volt. Az alak akit elütöttem, kicsavarodott végtagokkal feküdt mozdulatlanul. Úristen, elütöttem valakit – pánikoltam be. Megpróbáltam kiszállni , de beszorul az övem. Közben ismét az alakra pillantottam. Mintha megmozdult volna. Jobban figyeltem rá, és tényleg megmozdult. Tágra nyílt szemekkel figyeltem ahogy visszacsavarja a karját, majd felegyenesedik és felém sétál. Amikor a kocsimhoz ért lehajolt, és meg felsikítottam. Tudtam hogy ez a valaki akárki is, nem ember. Aztán minden elsötétült…