Hali :)

Na jó, mivel elkészültem a fejivel és mert annyira kis rendes vagyok, felrakom a friss fejit :D Igaz hogy csak9 komi van, de most kivételesen beleszámítom a chates-t is :D Na szóval, ebben a fejiben kis időre, de ismét feltünik Justin és hát Chase is elkezd kavarni. Ennek tetejébe kiderül egy szörnyű dolog.... na de itt a feji, és jó

olvasást.

Puszi: Nica

U.I: ez egy kicsit hosszabb lesz.

26.fejezet

Why me?

Útközben elmeséltem Alecnek az egész Chases dolgot, az elejétől kezdve, a végéig. Akkortól amikor a régi sulinkban megismertem. Ő érdeklődve hallgatta végig, bár láttam hogy egyes részeknél elkomorodik.

- És tényleg szeretted ezt a Chaset? – kérdezte amikor már a végére értem.

- Nem hiszem hogy az szerelem volt – mondtam és közben komolyan ránéztem. A következő pillanatba köhögési rohamtört rám, de olyan erős hogy félre kellett állnom.

- Stella, minden rendben? – kérdezte Alec aggódva, de nem tudtam válaszolni csak köhögtem. A szám elé tettem a kezemet, és amikor abbamaradt a köhögés elvettem onnan. A látványtól megijedtem. A kezem, ott ahol a szám elé tettem véres volt. Alecre néztem, aki rémülten meredt a kezemre.

- Stella ez… - kezdte, de én fejeztem be.

- Vér – suttogtam.

- Mostantól én vezetek, és ahogy odaértünk Carlisle megvizsgál – mondta ellenkezést nem tűrően és már ült is át a helyemre.

- Biztos semmi komoly, láttam már ilyet a tv-be – nyugtattam, de ezt még én sem hittem el. Valami komoly baj lehetett. Már korábban is éreztem magamat rosszul, és általában a mellkasom is fájt, de nem vettem róla tudomást. Alec egész úton szótlan volt és látszólag a gondolataiba merült. Én sem szólaltam meg csak bámultam kifelé az ablakon. Ez Alecnek is feltűnt.

- Stella, jól vagy? – kérdezte és aggodalmasan érintette meg az arcomat.

- Persze, semmi bajom – mosolyogtam rá kedvesen. A mellkasom kicsit sajgott, de tényleg nem volt semmi bajom. Persze Alec nem hitt nekem, ezért még jobban a gázra taposott. Amikor megérkeztünk, Alice várt minket. Mosolygott amikor köszönt, de volt valami megfejthetetlen az arcán.

- Alice, Carlisle itthol van? – kérdezte Alec egy gyors köszönés után.

- Hű, de jól nézel ki. Úgy látszik Stellának van ízlése. – nézett végig Alecen, akinek halvány kis mosoly jelent meg a szája szélén. – Amúgy Carlisle a dolgozószobájában van. – Alec meg sem várta hogy Alice végigmondja már húzott is arrafelé.

- Alec, nyugi! Már semmi bajom, nem kell ennyire rohanni – lassítottam le a lépteimet. Nem szól semmit, csak húzott tovább. Az irodához érve bekopogott, és amikor halottuk hogy azt mondja szabad, bementünk. Carlisle dolgozószobája nagyon otthonos volt, bár gondolom ez Esmeenek köszönhető.

- Sziasztok – köszönt udvariasan,és elmosolyodott. – Miben segíthetek?

- Ha nem lenne nagy kérés, megvizsgálná Stellát? – kezdte Alec, de én félbeszakítottam.

- Igazából semmi komolyabb dolog nem történt, de Alec úgysem nyugszik meg addig amíg meg nem vizsgálsz – sóhajtottam fel.

- Semmi komolyabb? – nézett rám Alec hitetlenkedve – Stella, vért köhögtél fel! Ez igenis komoly! – tulajdonképpen igaza volt, de nem akartam még jobban a frászt hozni szegényre.

- Jól van,nyugalom – szólt közbe Carlisle higgadtan. – Alec, kérlek menj ki míg megvizsgálom Stellát. Amúgy is Edward beszélni szeretne veled – mondta Alecnek címezve. Ő csak aggodalmasan nézett rám, majd kiment a szobából.

- Stella,most arra kérlek légy őszinte. Jó? – kérdezte Carlisle miután Alec hallótávon kívülre ért.

- Rendben – válaszoltam és leültem az egyik karosszékbe.

- Mutatkoztak korábban is ilyen tünetek? – ő is leült velem szemben,és komolyan nézett rám.

- Konkrétan nem igazán. Úgy értem még nem köhögtem fel sosem vért, de néha fájt a mellkasom, és most is miután volt ez a roham, megint fájt. – válaszoltam őszintén. A homlokát ráncolta.

- Értem, hát akkor megvizsgálnálak, jó? – kérdezte és felállt.

- Ümm…persze, jó – álltam fel én is. Már azt hittem hogy indulunk a kórházba, de Carlisle megállt egy ajtónál amit eddig nem is láttam,és kitárta előttem.

- Ejha, doki. Neked itt is rendelőd van? – nevettem fel. Elmosolyodott.

- Tudod van ennyi előnye annak ha magas a praxisod – mondta és betessékelt. Úgy félórán keresztül vizsgált különböző gépekkel, majd elvonult egy még kisebb szobába, ahol valamilyen szerkezettel nézte a röntgenfelvételeimet. Addig én kint várakoztam és nézegettem a kis rendelőszerűséget. Pár perccel később megjelent Carlisle és az arckifejezéséből semmi jót nem lehetett kiolvasni.

- Carlisle – szólítottam meg komolyan – Mond el, látom hogy valami nincs rendben. – ismét a homlokát ráncolta majd leült velem szemben.

- Figyelj Stella, - kezdte de én közbevágtam.

- Ne köntörfalazz, Carlisle! Mond ki,mennyire súlyos? – kérdeztem de szinte már tudtam a választ az arckifejezéséből.

- Stella, te rákos vagy – mondta és én meg lesápadtam.

- Hogy? – suttogtam.

- Tüdőrákod van, és elég veszélyes stádiumban vagy – szinte fel sem tudtam fogni a szavait.

- De, hogy… és… mi…hiszen én sohasem cigarettáztam, vagy ittam vagy akármi…én nem.. – ráztam a fejemet.

- Ez attól független hogy cigarettázol e vagy sem, bár ha igen akkor gyorsabban terjed. Ez attól kötetlen. Ez a betegség akármitől kialakulhat. – a kezembe temettem az arcomat.

- És mennyi időm van még? – kérdeztem szinte már csak suttogva, de tudtam hogy meghallja.

- Ahogy láttam a felvételeken, úgy egy félév, vagy lehet még kevesebb. Sajnos olyan helyen van a fertőzés, hogy emberi szemmel nem is lehetne észrevenni. Ezért nem láthatták az orvosok amikor a kórházban voltál. – magyarázta és éreztem ahogy hideg keze a vállamra nehezedik.

- Stella tudom hogy most ez sok így neked egyszerre,és felfoghatatlan, de vannak kezelési módok amik nem biztos hogy segítenek de meglehet próbálni ők…

- Ne, Carlisle nem! Nem akarom a maradék időmet azzal tölteni, hogy csövek lógnak ki belőlem, nem ezt nem! Sőt, arra szeretnélek megkérni, hogy ezt senkinek se mond el, jó? – néztem rá könyörögve.

- De Alec...

- Nem akarom hogy emiatt eméssze magát. Kezdi itt jól érezni magát, és látom rajta hogy boldog. Nem akarom ezt elvenni tőle. Azt akarom, hogy senki se tudjon erről, csak te és én. Még Edward sem,úgyhogy kérlek próbáld meg legalább pár hónapig titokban tartani, utána már úgyis mind egy – mondtam szinte suttogva.

- Rendben, ha te ezt akarod akkor én tiszteletben tartom – mondta és láttam rajta hogy komolyan gondolja, bízhatok benne.

- Köszönöm – öleltem meg. Ezután lementünk a nappaliba ahol Alec és Emmett valamilyen meccset néztek. Ahogy kiszúrtak engem, Alec már előttem is termett és megcsókolt.

- Na, mi volt a bajod? – kérdezte és arany szemében aggodalom csillogott. Piszok jól nézett ki ebben a sapkában, plusz az új cuccokban amit vettem neki. Olyan volt mint egy félisten, vagy még jobb.

- Semmi, én megmondtam – mosolyogtam rá, de legbelül borzalmasan éreztem magamat, hogy hazudok neki.

- Tényleg doki? – kérdezte most Carlisletól.

- Tényleg, csak egy kisebb bordasérülés miatt volt az egész – mosolygott Alecre, majd gyors pillantást váltottunk és már ott sem volt.

- Hú, de meg könnyebbültem – sóhajtott fel mosolyogva és magához ölelt. Erősen a mellkasában fúrtam az arcomat, hogy ne lássa az arcomon végiggördülő könnyeket.





¤¤¤



- Menj már Alec! Én elleszek. Alice vásárolni akar és nekem is kéne egy pár új cucc – lökdöstem az ajtó felé.

- De én..

- Gyerünk! – mondtam és nevetve kilöktem az ajtón.

- Oké – mondta végül megadva magát. – Szeretlek – nyomott gyors csókot a számra.

- Én is – válaszoltam, mosolyogva. Ezután elment Edwarddal, aki elhívta magával egy nagyobb vadászatra. Igazából Alice nem akart menni vásárolni, ugyanis már elment, csak én azt mondtam hogy nem akarok menni. De ezt Alecnek nem mondtam, mert örülök hogy végre kezd jól kijönni Cullenékkel. Úgy döntöttem sétálok egyet az erdőben, mert gyönyörűen süt a nap. A kabátot ami most rajtam volt, ismét Alicetől kaptam. Szeret ellátni cuccokkal, arra hivatkozva, hogy neki rengeteg van. Tegnap találkoztam Bellával. Igazából rendesebb volt mint reméltem. Persze ő is megjegyezte mennyire hasonlítok Renesmeere, de ezt már megszoktam. Nem tudom, nekem annyira nem volt szimpatikus. Nem tudnám elképzelni ilyen legjobb barátnő féleségnek. Már inkább Alicet. Egyre beljebb haladtam a fák sűrű lombjai között, amin átszűrődött a fény. Gyönyörű látvány volt, csak az zavarta meg az összképet, hogy szörnyű fájdalom hasított a mellkasomba. Gyorsan leültem egy farönkre és összekuporodtam. Kezemet a mellkasomra szorítottam és mélyeket lélegeztem. Ez segített. A fájdalom kezdett csökkenni, és egy perc elteltével már nem is fájt annyira, csak sajgott. Két nap telt el azóta, hogy Carlisle közölte velem hogy halálos beteg vagyok. Ezalatt a két nap alatt egyre többször fájt a mellkasom, de vért csak egyszer köhögtem fel. Alec előtt sosem mutatok ki fájdalmat. Ha úgy érzem baj van, akkor bemegyek a fürdőbe, emberi dolgokra hivatkozva, és megvárom amíg elmúlik. Jaket azóta nem láttam, mióta összeveszet Renesmeevel. Bántott , hogy nem tudtam beszélni vele. Többször is kerestem, de az apja azt mondta mostanában sokat van a falkával. Még mindig a rönkön ültem és a karommal átfontam a mellkasomat. Azon gondolkodtam, hogy mi lesz anyáékkal ha én meghalok. Még nem gondoltam bele. Carlisle szerint annak az esélye hogy a vámpírméreg meggyógyít huszonöt százalék. Nem biztos hogy ilyen mértékű fertőzést helyre tud hozni. De azt tudom, hogy Alecnek nem szabad róla tudni. Nem akarom látni az arcán a fájdalmat, a gyötrődést. Végre boldog lehet és én ezt nem akarom elvenni tőle. Ekkor a telefonom csörögni kezdett, amitől kicsit megugrottam. Elővettem, és meglepődve figyeltem a kijelzőn villogó nevet. Az hittem már régen elfelejtett és éli tovább a tökéletes kis életét. Megfordult a fejemben hogy nem veszem fel a telefont, de utána belegondoltam, hogy már nincs sok időm, és senkivel sem akarok haragban lenni.

- Haló – szóltam bele.

- Ness? – miért örültem hogy hallom a hangját, ha egyszer haragszom rá? Csodálkoztam hogy ezen a becenéven hív.

- Igen, ki más lenne – szóltam bele kissé csípősen.

- Oké, ezt megérdemeltem. Végre hogy felvetted. Annyiszor hívtalak…figyelj én annyira sajnálom! Én nem akartalak megbántani én…

- Ahhoz képest sikerült – jegyeztem meg cinikusan, de tudtam hogy nem fogok rá tudni sokáig haragudni, mert hiányzott.

- Tudom, és hidd el, te lennél az utolsó ember akit megbántanék. Egy címeres ökör voltam, de annyira hiányzol – a hangja már könyörgővé vált.

- Na jó, megbocsájtok, de Justin.. - kezdtem komolyan – Soha, többet!

- Megértettem, és megígérem, hogy soha többé nem foglak megbántani,mert fontos vagy nekem – mondta lágyan és nekem megolvadt a szívem.

- Na ez már jól lesett – mondtam mosolyogva. Hallottam hogy felkacag. Kedves kis hang volt.

- Amúgy minden rendben? – kérdezte és én elkomolyodtam.

- Persze. Mi bajom lenne? – kérdeztem mintha csak természetes lenne, de közben tudtam hogy ez nem igaz.

- Akkor jó.

- És veled mi a helyzet? Megjelent már az új lemezed? – kérdeztem poénkodva.

- Hát… igazából…tv közelben vagy most? – kérdezte hírtelen.

- Miért? – kérdeztem homlokráncolva.

- Igen vagy nem?

- Öhm… egy perc és igen, de miért? – kérdeztem miközben a Cullen ház felé trappoltam.

- Gondolom ez választ ad a kérdésedre. Mindig ez megy a tv be, már elegem van – sóhajtott szomorúan. Közben beértem a házba, ahol a tv előtt Emmett és Jasper ültek szokás szerint. Egy gyors mozdulattal lenyúltam a távirányítót az asztalról.

- Héj – eszmélt fel hirtelen a két fiú, de én csak vigyorogtam.

- Oké, most már tv közelben vagyok. Hova kapcsoljak? – kérdeztem Jusst.

- Az MTV-re vagy a CNN-re - kezdte sorolni, én meg gyorsan odakapcsoltam.

- Kivel beszélsz? És miért kapcsolod el a meccsről? – morgolódott Emmett, de én csak leintettem.

- Majd visszahívlak – mondtam és letettem a telefont. Az MTV-re kapcsoltam ahol az első dolog amit kiszúrtam Justin képe volt. Feljebb húztam a hangot.

- Amerika legújabb üdvöskéje Justin McConner úgy látszik nem sokáig bírta a sztárvilágban,ugyanis tegnap este eltűnt – mondta egy fiatal tőlem úgy öt évvel idősebb lány. – Azt nem tudni hol van csak annyit, hogy a tegnap esti fellépése után nem ment haza. Azt sem tudni miért döntött úgy hogy egy időre kiszáll, de reméljük hamarosan erre is fény derül – mondta és én meg kinyomtam a tv-t.

- Ez most mire volt jó? – kérdezte Jasper zavaros tekintettel.

- Arra hogy megbizonyosodjak róla hogy tényleg egy hülye – mondtam de közben elmosolyodtam, és már tárcsáztam is Justin számát. Emmetten látszott hogy semmit sem ért.

- Te megbolondultál – szóltam bele egyből ahogy felvette. – Miért tűntél el? És egyáltalán hol vagy most? – kérdeztem homlokráncolva. Éreztem magamon Em és Jazz pillantását, de nem foglalkoztam vele.

- Besokalltam, komolyan. Mindenki csak azt mondogatta hogy” Justin gyere ide, Justin gyere oda!” Justin ide gyere fellépni, Justin oda menjél fellépni” Elegem lett – magyarázta hevesen. – Amúgy itt vagyok Seattle-be az egyik haverommal. Anyu tud róla hogy itt vagyok, sőt ő küldött ide. Gondolom látta rajtam hogy kész vagyok – hallottam a hangján hogy mosolyog.

- Seattle? – kérdeztem kíváncsian.

- Aha, miért?

- Á, csak mert én meg La Pushba lakom, most éppenséggel – mondtam csak úgy, de közben vigyorogtam.

- Ez most komoly? Itt vagy nem messze? Viccelsz? – kérdezte döbbenten.

- Nem, csak úgy mondtam. Mégis mit gondolsz? – nevettem el magamat.

- Hú, ez szuper… meglátogatlak – mondta hirtelen.

- Öhm…oké, te tudod, de nem fognak felismerni? – kérdeztem kételkedően.

- Igaz - sóhajtott – De majd megtalálom a módját nyugi – mondta.

- Jó, de most én megyek oké? Majd még beszélünk – mondtam hirtelen mert éreztem, hogy a mellkasomban megint nő a fájdalom.

- Rendben, szia Ness – mondta.

- Szia – tettem le a telefon és a fürdő felé vettem az irányt. Éreztem ahogy a fájdalom kezd szétterjedni.

- Mond csak, Stell, te ismered ezt a sztárocskát? – állt elém Emmett. A Stell becenevet is ő adta nekem.

- Öhm…aha, ez hosszú, de most ha nem haragszol – mondtam és sietve benyitottam a fürdőbe majd bezártam magam mögött az ajtót. Nekidőltem, a karommal átfontam a mellkasomat és behunytam a szememet. Mélyeket lélegeztem és vártam hogy elmúljon a fájdalom. Addig vártam amíg jobb nem lett, majd kimentem. Láttam hogy Jasper kételkedően méreget, de nem foglalkoztam vele, felkaptam a kabátomat, és kimentem az ajtón. Úgy döntöttem bemegyek a városba egy kicsi mármint Port Angelesbe, mert Forks az túl lapos. Nagyi azt mondta addig használom a kocsiját amíg akarom. Anya pedig arról akart beszélni velem, hogy áthelyezték Los Angelesbe, és ezért el kell költöznünk Volterrából. Én mondtam hogy nem bánom, csak én nem akarok L. A.-be menni. Azt mondtam itt maradok a nagyinál,és majd járok a La Pushi gimibe. Vonakodva igaz de belement,úgyhogy itt maradok. Két napja miután Carlisle közölte hogy meg fogok halni, minél jobban megpróbáltam eltitkolni Alec elől hogy mi a helyzet. Úgy teszek mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Az öreg Ford gyorsabban ment mint ahogy elképzeltem. Azt hinné az ember hogy egy ilyen régi autó mint ez, már alig bír menni, ehhez képes most is százzal megyek, és szerintem bírna még többel is, csak nem kockáztatok. Amikor elértem Port Angeles határát, lassítottam. Egy ruhabolt előtt álltam meg, ugyanis tényleg szükségem lett volna egy új farmerra, meg egy melegebb pulcsira, mert itt eléggé hűvös a levegő. Bent egy középkorú nő ült a pultnál, és fel sem nézett az újságból amikor beléptem. A farmerokhoz mentem és kiválasztottam egy nekem valót, ami még tetszett is. Éppen a pulcsikat válogattam amikor egy kéz a vállamra nehezedett.

- Szia, Stella – Chase vigyorgó fejével találtam szembe magamat.

- Chase – biccentettem és elmentem mellette. Lehet mégsem kell az a pulcsi. – döntöttem el magamban és a kassza felé vettem az irányt.

- Héj, ne légy már ilyen elutasító – mondta és követett, miközben az a bosszantó vigyor még mindig ott volt a képén.

- Ó, elutasító vagyok? Bocsi – mondtam gúnyosan – Na szia – mondtam és a kasszához léptem. Kifizettem a nadrágot, és kimentem a boltból. De Chase követett.

- Most komolyan Stella, ne csináld már. Tudod hogy megbántam. Be voltam rúgva, és Leoni meg rám mászott – magyarázkodott, de én megint csak elmentem mellette.

- Nem érdekel Chase – motyogtam a bajszom alatt, és kinyitottam a kocsi ajtaját.

- Na, héj, tudom hogy még mindig kedvelsz – mondta miközben a kocsi ajtajának támaszkodott.

- Képzeld, nem – mondtam és beültem.

- Stelli – szólított meg az általa adott becenéven. – Kérlek, adj még egy esélyt – nézett rám könyörgően. Szinte fekete szemei elütöttek szőke hajáról. Belegondoltam, hogy régen mennyire odavoltam érte,és akkor mekkorát csalódtam benne.

- Chase, nekem már van barátom, és már régen elfelejtettelek – mondtam és gyújtást adtam.

- Az az Alec? – kérdezte flegmán és a tekintete elsötétült.

- Igen képzeld, és ezerszer jobb ember mint te valaha voltál – sziszegtem dühösen. A szemében harag villant meg, és a következő pillanatban az arca mintha elváltozott volna. Mintha eltűnt volna a szeme fehérje és csak fekete lett volna,alatta pedig mintha kis aláfutások jelentek volna meg.

- Az arcod… - suttogtam, mire észbe kapott és elfordult.

- Ez…semmi, mennem kell szia – mondta,majd sietősen elment. Úgy döntöttem, nem érdekel Chase, ezért gázt adtam és elindultam vissza a Cullen házba. Hátha Alec visszatért már.