II. Könyv :)

Hát,szerbusztok :) Megérkezett a második könyv első fejezete:) Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, és remélem ez is elnyeri majd a tetszéseteket. Tudom kicsit sokat kellett, várni, de mentségemre szóljon, hogy rengeteget tanulni, és kevés az időm...:\ De most itt a feji, és ...á, tökre kíváncsi vagyok már úgyhogy rakom is fel :) puszi: Nica
U.I.: Nem baj ha több lesz mint 10 komi ;)

1. fejezet

What's happened?

(Alec szemszöge)

-         Stella…? – kérdeztem bizonytalanul. Hiszen az előbb….nem vert a szíve, most meg…hallom hogy gyorsan dobol. Zihálva ült fel és meredt maga elé egy percig. Nagyon megrémített, pedig engem nehéz megijeszteni, főleg hogy az az én szokásom.

-         Stella…ez…hogy hiszen… - makogtam, de ő csak meredt maga elé üvegesen, majd felém kapta a fejét.

-         Alec… - sírta és kőkemény mellkasomra borult. Automatikusan fontam köré a karjaimat.

-         Stella,mi történt veled? Hiszen az előbb nem vert a szíved…hallottam, most meg élsz…ez hogy…hol voltál…mi történt? – teljesen össze voltam zavarodva. Semmit sem értettem.

-         Én…én… - zokogta – Nem tudom mi történt…minden olyan zavaros. Renesmee azt mondta, hogy elmentél és nem jössz vissza, és ez miattam van – szipogott. Rettentő dühbe gurultam. Tudtam hogy hazudik az a kétszínű kis… - Azt mondta szánalomból vagy velem….aztán elrohantam…sötét volt…és esett az eső is…én felhívtalak,… de a rögzítőd felelt…éppen beszéltem amikor egy alak a kocsim elé ugrott vagy ott állt az út közepén…. – a homlokát ráncolta ahogy próbált visszaemlékezni. – Aztán egy házban ébredtem és… - itt elhallgatott, majd ijedten meredt maga elé – Chase… - suttogta és valamiért engem már a név hallatán elöntött a méreg – Ő volt az…vagyis nem…vagy de…nála voltam…de nem emlékszem semmire – szorította kezét a fejére. – A fejem szét robban….mi ez a zaj? – kérdezte kissé hisztérikusan

-         Css! Most ne gondolkodj ezen – öleltem magamhoz. – Elmegyünk Carlisle-hoz, megvizsgál és minden rendben lesz – mondtam de tudtam hogy ez nem igaz.

-         Alec…tudnod kell hogy én….

-         Már tudom – vágtam közbe – Carlisle elmondta. De Stella, mégis mit gondoltál meddig hallgatod el előlem? – a hangom kicsit mérgesen csengett így visszafogtam magamat. – Úgy gondoltad hogy majd akkor mondod el amikor már haldokolsz? Vagy mégis mit?

-         Sajnálom… - hajtotta le a fejét – Nem akartam hogy emiatt szomorú légy. Annyira jól elvoltál Emmettel és Edwarddal. Nem akartam ezt elrontani…de mi ez a zaj? – kapott újra a fejéhez. Kezdtem egyre jobban megijedni. Én nem hallottam semmit, mármint a kocsi zajon kívül. De az is több kilométerre lehetett innen, azt nem hallhatta.

-         Stella, miről beszélsz? – kérdeztem értetlenül.

-         Szétrobban a fejem! – nyöszörögte,és elkezdett előre-hátra ringatózni.

-         Semmi, baj! Elmegyünk Carlisle-hoz, és megvizsgál, gyere – emeltem fel. Átfonta kezével a nyakamat, én meg amilyen gyorsan csak tudtam elindultam vele.

(Stella szemszöge)

Annyira zavaros volt minden. Semmire sem emlékeztem, vagyis valamire mégis, de a fejem majd szétrobbant, és akárhányszor megpróbáltam visszaemlékezni arra hogy mi történt csak rosszabb lett. Alec nagyon hallgatag volt amíg a Cullen házhoz nem értünk. Gondolom szegény nagyon meg volt ijedve. Nem is tudom mi történt pontosan csak arra emlékszem, hogy amikor kinyitottam a szememet, az ő kétségbeesett arcával találtam szembe magamat. Annyira megkínzott volt az arca, és annyira fájdalmas, mintha épp akkor halt volna meg valakije. Aztán már csak meglepettséget, majd döbbenetet láttam rajta. A fejem még mindig nagyon fájt, vagyis inkább nem is fájt csak zajt hallottam. Mintha egy kocsi karnevál húzna el közvetlen mellettünk, csak még vagy a százszorosára nagyítva a zajt. De ahogy közelebb kerültünk a Cullen házhoz, ez mintha elmúlott volna. Csönd lett, csak a fejfájás maradt meg.

-         Stella, megjöttünk – érintette meg Alec a hajamat, és óvatosan letett a földre. Nem szóltam egy szót sem, csak megfogtam a kezét és hagytam hogy bevezessen a házba. Féltem ha megszólalok, a fejfájás csak rosszabbodik. Bent nagy csodálkozásomra mindenki a nappaliban volt és a kanapén ült egymást nézve. Vagyis majdnem mindenki. Jaket nem láttam sehol sem, de Renesmee és Bella sem ült a többiek mellet. Viszont Edward ott volt, és ahogy beléptünk felénk közeledett, de Alec egy gyors mozdulattal elém állt, és rámorgott.

-         Alec, én nem akarom bántani, csak bocs…

-         Nem érdekel a bocsánatkérésed, sem őt sem engem! Amúgyis, nem neked kéne, neked inkább a lányodat kéne megnevelned, mielőtt más teszi majd meg – mondta és a hangjából kihallatszódott a düh. Edward arca is eltorzult, de nem csak a düh volt rajta hanem fájdalom is.

-         Ha egy ujjal is hozzáérsz Renesmee-hez… - kezdett bele a fenyegetésbe, de Alec csak gúnyosan elvigyorodott.

-         Akkor mi lesz? Rám uszítod a családodat? – horkant fel – Amúgyis, miért nyúlnék hozzá. Előbb utóbb úgyis megkapja a magáét az élettől – mondta majd hozzám fordult. Én némán hallgattam végig ezt a szócsatát,és legbelül nagyon jól esett hogy így kiállt mellettem.

-         Stella, hogy érzed magad? – nézett gyönyörű aranybarna szemeivel az enyémbe.

-         Uhm…jól – hazudtam. Amúgy pocsékul voltam. A fejem majd szétrobbant, és úgy éreztem minden porcikám sajog.

-         Mi történt vele Alec? – kérdezte óvatosan Alice. Ők is a kanapén ültek mint minden Cullen és némán hallgattak. Tudták hogy Alecnek igaza van, és ezért nem szóltak bele a vitájukba Edwarddal.

-         Nem tudom, én csak rátaláltam, de valami nem stimmel…hiszen…én nem értem…ő – makogott. Edwardon látszott hogy nem ért semmit sem.

-         De…meghalt, akkor most hogy hogy itt van? – kérdezte, miután kiolvasta Alec fejéből a válaszokat.

-         Meghalt? – hördült fel most először Jasper.

-         Igen, látom Alec gondolatain keresztül, de aztán felkelt.. – mondta Edward zavaros tekintettel,én meg nem értettem mi a francról beszélnek, hiszen hogy halhattam meg ha itt vagyok?

-         Ezt mi is szeretnénk tudni – válaszolt a kimondatlan kérdésemre Ed.

-         Na, jó. Először is megvizsgálom Stellát.  Aztán majd megbeszéljük ezeket a dolgokat. – mondta végül Carlisle, és hozzám sétált.

-         Alec, te maradj itt! – utasította, amikor követni kezdett minket.

-         De én…

-         Alec, kérlek – néztem rá, amikor tiltakozni akart.

-         Rendben – egyezett bele majd megállt jó messze Cullenék-től, a szoba másik végébe. Carlisle ismét bevezetett a kis rendelőbe, ahol különböző műszerekkel vizsgált meg.  Úgy mint legutóbb. Ami csak rosszabb lett az a fejfájás, és ezt el is mondtam neki. Azt mondta biztosan a sok stressztől van, így adott egy szem fájdalomcsillapítót, majd elvonult abba a kis szobába, és a vizsgálat eredményeit tanulmányozta. Addig én megpróbáltam ismét visszaemlékezni a történtekre, de ahogy elértem odáig  hogy Chasel vagyok a házában és megitat velem valamit, a fejem ismét elkezd fájni, de borzasztóan.

-         Stella, valami itt nincs rendben – jött be Carlisle, és a homlokát ráncolta.

-         Mi a baj? – estem pánikba – Kevesebb időm van mint gondoltad? Meg fogok halni…most? – kérdeztem kissé hisztérikusan. Nem, még nem hallhatok meg, hiszen alig voltam Alecel. Ne…

-         Nem, pont ellenkezőleg. A betegség a szervezetedből…teljesen eltűnt, mintha soha nem is lett volna. – mondta, én meg teljesen ledöbbentem.

-         Hogy mi? – kérdeztem értetlenül.

-         Nyoma sincs a ráknak. A szervezeted teljesen egészséges. – mondta én meg annyira megkönnyebbültem hogy a nyakába borultam.

-         Nem fogok meghalni?  - kérdeztem zokogva. Örömömben elsírtam magamat.

-         Nem, a felvételek szerint, semmi bajod…de Stella, én ezt nem értem… - mondta és teljesen össze volt zavarodva, de engem egy csöppet sem érdekelt ez most. Csak az zakatolt a fejemben, hogy élni fogok, és együtt lehetek Alecel.

-         Ne foglalkozz a részletekkel doki – nevettem fel, majd lepattantam a vizsgáló asztalról, és kirontva az ajtón a nappali felé rohantam. Odaérve, Alec felé futottam, aki automatikusan tárta szét a karjait, és én pont akkor ugrottam bele. Megpördült velem, én meg erősen a nyakába csimpaszkodtam.

-         Hallottad? – kérdeztem szipogva, de azért nevetve.

-         Igen – mondta mosolyogva.

-         Ez…ez, én nem…istenem, annyira szeretlek – borultam a nyakába. Erősen magához szorított,és arcát a hajamba temette.

-         Én is nagyon szeretlek, én Stellám – suttogta. Felnéztem rá. Ő is engem nézett. Lassan, két keze közé fogta az arcomat, és óvatosan megcsókolt. Annyira hiányzott már ez. Ahogy hideg ajkai egybeolvadnak az enyémekkel. Szorosan a nyaka köré fontam a karomat, és visszacsókoltam. Valaki hangosan megköszörülte a torkát, Emmett pedig alig bírta visszatartani a nevetését. Elpirultam, és arrébb húzódtam Alectől, aki ezen csak jót kuncogott.

-         Mi is hallottuk amit Carlisle mondott….de ez hogy lehetséges? – kérdezte Alice.

-         Nem tudom – mondta Carlisle, aki most lépett be a nappaliba. – Csak azt tudom, hogy Stellának az ég világon semmi baja nincs…csak van valami furcsa ebben az egészben. Egy ilyen komolyságú betegség, nem tűnik csak el úgy. – rázta a fejét.

-         Hát…arra emlékszem hogy Chase megitatott velem valamit…nagyon rossz íze volt. Mint ..mint a vasnak, meg a sónak… - próbáltam visszaemlékezni, de nem sikerült.

-         Mit itatott meg veled? – kérdezte Edward kíváncsian.

-         Nem tudom… - a fejem kezdett ismét szétrobbanni.

-         Mi történt akkor Stella? – faggatóztak tovább, nekem meg csak rosszabbodott a fejfájásom. Mintha mindenki egyszerre beszélne.

-         Nem tudom….nem emlékszem…én…nem – fogtam meg a fejemet, és lecsúsztam a földre. Alec ijedten kapott utánam.

-         Stella… - fogta meg a karomat, de én csak a fejemet fogtam, hátha akkor elmúlik. – Hagyjátok már békén! Nem emlékszik, nem hallottátok?! – dörrent rá a többiekre.

-         De Alec, ha nem tudjuk mit itatott meg vele, veszélyes is lehet… - kezdett be Carlisle, de Alec belefojtotta a szót.

-         Elég! – kiáltott fel, és felém fordult.

-         Stella, minden rendben. Nem kell visszaemlékezned, nyugodj meg – mondta lágy kellemes, nyugtató hangon. Felnéztem rá. Arany szemében tiszta aggodalom égett. Csak bólogattam.

-         Gyere, hazaviszlek. Ott nyugodtan pihenhetsz – mondta és felkanalazott a földről.

-         De Alec… - kezdett volna tiltakozni Alice, de Edward közbeszólt.

-         Alice, hagyd! Gondolom nem akarsz vak vagy süket lenni – figyelmeztette, mire Alice elhallgatott. Szótlanul nézték ahogy Alec kivisz a házból, és futva elindul velem Nagyihoz.