Friss :)

Hellobello :) Meghoztam a frisset, mivel összegyűltek a komik, sőt még több is lett, aminek nagyon örültem .) Ebben a fejezetben ismét felbukkan valaki, többek örömére, kevesek bánatára...vagy fordítva, ahogy tetszik :) Ez a rész nem lett annyira izgalmas, de a következő már annál inkább az lesz .... és töténik majd valami amire senki sem számít,...egyszóval, lesznek itt még bonyodalmak, bőven is :) Na de nem is húzom a szót, itt a friss,jó olvasást,és a komikat nem elfelejteni :)

Puszi: Nica

2. fejezet

Ismerős

(Stella szemszöge)

Nem tudtam elaludni. Én próbáltam de tényleg nem ment. A fejfájás még csak kiszűnt de itt megint zajt hallottam. Beszédet, kocsi zajt, gyerekek viháncolását, madárcsicsergést, beszélgetést, híreket. Mintha mindent hallanék a közelben. Mintha felerősödött volna a hallásom. De ez lehetetlen. Alec itt volt mellettem, és vigyázott rám. Nem mondtam neki hogy zajokat hallok,mert nem akartam még jobban megrémíteni. Így is látom rajta hogy meg van ijedve, attól hogy ilyen gyorsan eltűnt a betegségem. Örül neki, de fél, ahogyan legbelül én is. Valami hírtelen megszólalt, de olyan hanggal hogy felpattantam az ágyból és talpra ugrottam, majd rémülten néztem körbe. Alec is utánam ugrott.

-         Mi a baj Ness? – nézett rám rémülten. Nem igaz hogy ő nem hallja.

-         Mi ez a zene? – kiáltottam.

-         Ó, csak a telefonom – húzta elő a zsebéből a mobilját, és furcsán nézett rám, de felvette.

-         Igen? – szólt bele, majd pár másodperc múlva,  az arca elkomolyodott. – Hogy mi? És hol van most? – kérdezte rémülten.

-         Alec mi a baj? – kérdeztem miután letette a telefont.

-         Jane, eltűnt. Jenna telefonált, hogy nem jött vissza a vadászatból - mondta idegesen.

-         Azt hiszed hogy a Volturi volt? – kérdeztem.

-         Nem tudom…remélem nem…oda kéne mennem de…

-         Nincs semmi de! Menj! Én már jól vagyok, komolyan! – mondtam határozottan, de csak nem akart elmenni – Alec,nézz rám! Kutya bajom – magyaráztam türelmetlenül – Menj már! – lökdöstem az ablak felé.

-         De, sietek vissza – mondta majd gyors csókot nyomott a számra és el  is tűnt. Még egy darabig néztem utána, majd visszaültem az ágyra. A zajok még mindig ott voltak, így gondoltam megpróbálom zenével elnyomni őket. Bekapcsoltam az Ipodomat, és maxra húztam a hangerőt. A zene ordított, és így a hangok eltompultak mellette. Éppen jött volna a reflén amikor valaki megérintette a vállamat,és meg majdnem hanyatt dőltem ijedtemben.

-         Nagyi, a szívbajt hozod rám – mosolyogtam a felettem álló nagymamámra.

-         Jaj, ne haragudj szívem – szabadkozott – Csak egy fiatalember keres, és azt mondja nem szeretne sokáig kint tartózkodni, így behívtam a nappaliba. Lent vár rád – mondta.

-         Oké, megyek már – mondtam, majd kikapcsoltam az Ipodot, és letettem az ágyamra. ki a franc lehet az? – ezen gondolkodtam amíg lementem. Lehet Chase…Jézusom, mi van ha Chase? – rémültem meg és hírtelen megtorpantam. Az fejem fájdalmasan megsajdult már csak a neve gondolatára is. De mi van ha visszajött és bántani akar? Ettől beugrott egy emlékkép. Chase közeledik felém, és én hátrálok. De itt meg is szakad. Leértem a lépcső aljára, de nem mertem rászánni magamat arra hogy bemenjek a nappaliba. Elállt a szívverésem amikor valaki befogta a szememet. A szívem a bordáimat döngette,és az agyam azon kezdett gondolkodni hogy merre meneküljek, de aztán éreztem hogy a kezek puhák és melegek, és hallottam az illető szívverését is. És egy kellemesen ismerős illatot is.

-         Na ki vagyok? – kérdezte egy édesen csengő hang, és engem elöntött a megkönnyebbülés. De ezt egyből boldogság és öröm követte.

-         Justin! – ahogy megfordultam, olyan lendülettel ugrottam a nyakába. Nevetve emelt fel, és forgott velem körbe.

-         Ness, de hiányoztál – mondta nevetve, de még mindig nem engedett el.

-         Te is nekem – motyogtam a nyakába.

-         Azért ne fojts meg – vigyorgott. Lefejtettem a kezeimet a nyakáról.

-         Hogy kerülsz te ide? – kérdeztem hirtelen.

-         Ú, ez fájt – tette a kezét a szívére, mire csak a szememet forgattam.

-         Amúgy mondtam hogy mostanság Seattle környékén lógok – mondta csak úgy semlegességet tetetve.

-         Istenem, de hiányoztál már te ökör – öleltem meg újból. Ismét felnevetett és körém fonta a karjait

-         Annyira sajnálom amiket mondtam. Esküszöm nem akartalak megbántani….te lennél az utolsó ember akit valaha is bántani szeretnék, én annyira de annyira..

-         Csss! – tettem a kezemet a szájára. – Felejtsük már el! Oké? – kérdeztem. Vigyorogva bólintott.

-         És eddig hányan ismertek fel? – kérdeztem témaváltás képen.

-         Ömm….úgy hárman. Tudod jól rejtőzködöm, csak nem mindig jön be – rántotta meg a vállát. Most hogy így jobban megnéztem észrevettem hogy kapucnis pulcsiban van és pólóján ott lóg egy napszemüveg.

-         És nem gondolod hogy kicsit feltűnő egy napszemüveg egy ilyen naptalan helyen? – böktem a pólóján lógó szemcsire.

-         Jól van, na. Jobb nem jutott az eszembe – morgolódott aranyosan.

-         Várjunk csak! Te hogy találtál rám? – kérdeztem homlokráncolva.

-         Ez egy nagyon kicsi település. Az első ember megmondta akitől kérdeztem – nevetett fel én meg vágtam egy grimaszt.

-         Igaz – mormogtam – De mesélj már valamit! – mondtam hirtelen. – Új Cd? Vagy fellépések? Koncert? Turné? – soroltam a kérdéseimet,mire csak nevetve intett le.

-         Stella, vegyél levegőt is – kuncogott és megfogta a két kezemet. Furcsa melegség öntött el.

-         Akarsz egyet sétálni? – kérdezte és az ajtóra mutatott. Igazából tudni akartam mi van Alecel, Jake-kel vagy akármi, de ahogy belenéztem Jus várakozó barna szemeibe, valahogy azt gondoltam, miért ne? Hiszen aki akar el tud érni telefonon is, és olyan régen nem láttam már, és annyira hiányzott.

-         Persze – mosolyogtam rá. – Egy perc – mondtam majd felszaladtam a szobámba, felkaptam a telefonomat, a kabátomat és egy csizmát, ugyanis kint ismételten havazott.

-         Itt is vagyok – ugráltam le a lépcsőn. Valahogy még a fejfájásom is elmúlt, vagy lehet csak azért van mert nem figyeltem már oda rá annyira.

-         Hű, ez gyors volt – vigyorgott Jus.

-         Nagyi, elmentem sétálni! – kiáltottam be a konyába, és választ se várva húztam magam után a magában kacarászó Justin - t.

U.I.: Tudom hogy rövidke lett, de mostanság sok a tanulni valóm. De a következőt megpróbálom hosszabbra írni :) Az ötlet már megvan, sőt el is kezdtem írni:))

Puszíííí