Bocsi...

Először is bocsi hogy csak most hozom a fejit, de csak most tudtam befejezni. Remélem tetszeni fog,és hagytok komikat utána. És előre is bocsánatot kérek, ha a kövi is késni fog csak mostanság nincs sínen az életem...:\ Kicsit összejöttek a dolgok, és őszintén szólva kezdek kiakadni...de nem untatlak titeket ezel, inkább itt a friss.
Puszi: Nica

3. fejezet

Szomjúság

-         Ez komoooly? – kérdeztem döbbenten, szándékosan elnyújtva a szót. – Négyet?

-         Bizony ám – bólogatott Justin büszkén. Ugyanis elújságolta hogy egy díjátadón összesen négy díjat zsebelt be.

-         Ez aztán nem semmi – nevettem fel. – Nem kis pályán játszol az biztos – bólogattam. Mosolyogva nézett rám.

-         Akkor miért is léptél le? Várjunk csak! – álltam meg hirtelen, ugyanis éppen az erdő déli részén sétálgattunk. – A rendőrség nem keres ugye? – kérdeztem rémülten. Nem tudtam elképzelni hogy beállít majd ide az FBI és Justint keresik. Erre ő csak hangosan felnevetett.

-         Nem, ők nem keresnek – rázta a fejét kacagva.

-         Ó hál’ istennek – fújtam ki a levegőt hangosan, mire csak jobban nevetett.

-         Ez nem vicces – löktem meg a karját – Tudod milyen képet vágna nagyi, ha beállítana hozzá az FBI? – kérdeztem, de a mondandóm komolyságát elvette, az hogy vigyor kúszott az arcomra. Valahogy ha ránéztem a vigyorgó fejére, nem tudtam nem elmosolyodni.

-         Hát, gondolom, nem örülne neki – mondta és próbált komoly lenni, persze sikertelenül. Mind a ketten nevetésben törtünk ki.

-         Ha tudnád mennyire hiányoztál – mondta és a szemembe nézett. Mély barna szemeit az enyémekbe fúrta.

-         Te is nekem – mosolyodtam el. És tényleg,valahogy úgy éreztem hogy most minden teljes, ha ő is itt van.

-         Áucs – szisszent fel hirtelen Jus én meg értetlenül néztem rá.

-         Mi a baj? – kérdeztem. Felemelte a kezét.

-         Azt hiszem megvágott ez az ág – mutatta fel a tenyerét, amin ott éktelenkedett egy kis vágás. Nem tudom mi történt velem, de hirtelen vágyat éreztem arra, hogy odamenjek, és tudom hogy undorítóan hangzik, de le akartam nyalni a kezéről a vért. Megízlelni, és ha lehet még többet inni belőle. Valahogy annyira édes illata volt a vérének, annyira csábító…kellett. Közelebb mentem egy kicsit, szinte nem is tudtam magamról. Hívogatott, csábított, ahogy végigfolyt a kezén.

-         Stella, jól vagy? – Justin aggodalmas hangja, és az hogy elhúzta a kezét és a pólójába rejtette, ez józanított ki.

-         Öhm…azt hiszem – motyogtam és hirtelen undorodtam magamtól. Én most komolyan Justin vérét akartam meginni?

-         Nem úgy nézel ki. – jött közelebb – Biztos minden rendben? – nézett rám. Ahogy közelebb jött, megint éreztem  vérének édes illatát, ami ismét csak hívogatott. A fejem ismét fájni kezdett, mintha az ínyemből ki akarna valami törni, fájni kezdett és éhséget éreztem.

-         A fejem…éhes vagyok – ugrottam fel hirtelen. Kicsit hátrahőkölt a gyorsaságomtól.

-         Umm…oké, hát akkor menjünk vissza a házba – mondta zavarodottan, és mellém sétált. Én gyors léptekkel elindultam vissza, mert az éhségem egyre csak nőtt, és valamiért azt éreztem hogy ennem kell. Justin keze már nem vérzett, de a vére illata körbelengte az egész lényét, és annyira csábító volt. Megijedtem magamtól, amikor arra gondoltam hogy a nyakához hajolok, és iszom a véréből. Ez megrémített, mi van velem? A házhoz érve szinte betörtem az ajtót, és a konyhába rohantam. Nagyi nem volt már otthon. Hagyott egy cetlit, hogy elment a városba. A hűtőhöz rohantam és feltéptem azt. Kipakoltam a tartalmát a konyhapultra, és elkezdtem magamba tömni. De ez nem csillapította az éhségemet, több kellett, valami más. És akkor megjelent Justin a konyhaajtóban, és akkor ismét éreztem azt az édes illatot. Akkor már tudtam, hogy ő kell, a vére, most, azonnal. Nem tudtam magamról, nem tudtam parancsolni magamnak.

-         Jézusom, Ness, mi van veled? – nézett körbe, majd végül rám.

-         Mi az?Mit nézel annyira? – kérdezte összeszűkített szemekkel. Én csak bámultam rá. A nyakán lüktető ér egyre jobban vonzott, én éreztem hogy az ínyemből valami ki akar törni. Egészen közel léptem hozzá. Meglepődött, de nem hátrált.

-         Stella, mit csinálsz? – kérdezte halkan. Úgy egy fél fejjel lehetett magasabb nálam, így a nyaka elérhető magasságban volt. Hátrébb toltam, egészen addig, amíg el nem érte a pultot és neki nem ütközött. A kelleténél kicsit erősebben, ugyanis felszisszent.

-         Áu – fogta meg a kezét ami a pultnak préselődött – Most megint felszakadt a seb – mormogta, de én csak megfogtam a vérző kezét és megbűvölve figyeltem, ahogy a vércseppek lefolynak az ujjain, le a kézfején, a csuklójáig.

-         Stella, mi a franc bajod van? Megrémítesz – mondta, egészen halkan, de nem húzódott el. Egészen közel voltam hozzá. A testem az övének préselődött. Egy belső hang azt mondta, tegyem meg, hiszen annyira finom, és  édes, és csábító, de egy másik pedig azt hogy ez nem én vagyok, ezt nem tehetem, hiszen ez Justin. Én mégis az elsőre hallgattam, és Jus kezét a számhoz emeltem…