Összegyűlt a 10 komi, itt a folytatáss! Nagyon kíváncsi vagyok hogy fog tetszeni, és a függővégekért, bocsii, de valamiért mindig így sikerül...:P Na de itt a feji és komikaat!!!
Puszi: Nica
U.I: ez egy kicsit hosszabb lett :))
7. fejezet
Why?
Emmett, Jasper, Edward és Bella a konyhában beszélgettek, és nem tudták hogy én is minden hallok. Pedig minden egyes szót, kristály tisztán hallottam, új hallásomnak köszönhetően, de nem akartam hinni a fülemnek.
- Nem maradhat életben, túl sokat tud – mondta határozottan Jasper.
- Nem is tudjuk mennyit tud….hiszen fel sem ébredt még – ellenkezett Bella.
- Ez igaz…de valószínűleg mindenre emlékszik majd…én is sajnálom de…
- Akkor változtassuk át – próbálkozott megint Bella közbevágva.
- Bella… - sóhajtott Edward – Ő nagyon híres. A világon szinte mindenhol felismernék…nem szabad…
- De Edward, hiszen csak egy tizenhat éves srác…ráadásul most mondtad hogy nagyon híres. Szerinted nem keresnék mindenhol? – kérdezte és felemelte a hangját. Erre Emmett lepisszegte.
- Halkabban, Stellának nem szabad tudnia….sosem engedné meg. Nagyon kötődik hozzá.
- Ezt én is észrevettem – jegyezte meg Jasper – Bár már nem érzem Stella érzéseit, de látható a kötelék kettőjük között.
- Egyáltalán honnan ismerheti? – kérdezte Emmett.
- Fogalmam sincs, de gyorsnak kell lennünk. A srác már eleget szenvedett.
- De Edward! Ő csak egy ártatlan gyerek…
- Bella, meg kell értened, az első a család…tudod mit kell tenned? – kérdezte és nekem fogalmam sem volt miről beszélhetnek. Mit kell tennie Bellának? Miért akarják bántani Juss-t?
- Igen… - felelte egészen halkan Bella. Elöntött a rémület. Most ők…meg akarják ölni Justint? Alecre néztem aki ijedten tekintett vissza rám. Nem tudtam mit mondjak,és látszólag ő sem találta a megfelelő szavakat. Az vonta el a figyelmemet, hogy Justin megmozdult, így felé kaptam a fejemet. Először csak az ujjait mozgatta meg, majd megremegett a szempillája és kinyitotta a szemét. Először üresen meredt a plafonra, majd ahogy rám emelte a tekintetét, az arcára kiült a tiszta félelem és megpróbált elhúzódni.
- Ne…ne,kérlek… – nyöszögte, és megpróbált a kis kanapén minél hátrébb csúszni tőlem. – Ne bánts…
- Justin…én nem…nem foglak bántani – mondtam, de a hangom elcsuklott. Félt tőlem…nagyon félt.
- Miért? Miért csináltad ezt…? Mi vagy te? – kérdezte rémülten.
- Én…én sem tudom…én nem akartam…annyira sajnálom…nem tudom mit történik velem… - dadogtam és a könnyeim ismét utat törtek maguknak. Justin arcán bizonytalanságot fedeztem fel. Lassan a nyakához nyúlt, és amikor érezte hogy be van kötve, értetlen fejet vágott.
- Ki..?
- Carlisle kötözött be, tudod ő orvos…Justin kérlek ne haragudj… - sírtam, és hátrébb húzódtam, nehogy még jobban megijesszem. – Sosem bántanálak tudatosan…én csak…nem tudtam irányítani…
- Ness – motyogta, és közelebb csúszott. A félelem eltűnt a szeméből, csak egy minimális maradt – Mi történt? – kérdezte komolyan, és megfogta a kezemet. A csodálkozástól elállt a lélegzetem. De nem csak az enyém. Éreztem hogy Alec is megmerevedik mellettem.
- Ne...nem félsz tőlem? – kérdeztem könnyes arccal ránézve.
- Láttam rajtad, hogy az nem te vagy…valahogy más voltál…de láttam azt is hogy próbáltál küzdeni az ellen a valami ellen… - mondta de a homlokát ráncolta.
- Mire emlékszel? -. Kérdeztem halkan.
- Hát…te… nem is tudom, olyan fura voltál….aztán megtámadtál…elestem…nem tudtam szabadulni…hogy a francba lehettél olyan erős? – nézett rám zavarodottan.
- Fogalmam sincs – motyogtam magam elé.
- Aztán…megharaptál…fájt… nagyon, de aztán már nem sokat éreztem, mintha elkábítottak volna…és már nem fájt többé – suttogta a végét.
- Jézusom….annyira sajnálom – törtem ki könnyekben ismét. Láttam hogy Alec már mozdul felém hogy megöleljen, de nagy meglepetésemre, Justin ölelt meg.
- Semmi baj…nem tehetsz róla – suttogta a fülembe. Erősen fontam köré a karjaimat.
- Sajnálom, sajnálom, sajnálom – ismételgettem, miközben magamhoz öleltem. Az érintése puha volt, és az ismerős, kellemes illat is körbelengte. A szemem sarkából láttam, hogy Alec feláll, és elindul az erkély felé. Utána akartam szólni, hogy ne menjen el, hogy maradjon, de most nem tudtam. Annyira megkönnyebbültem hogy Justin jól van, hogy nem tudtam másra figyelni. Tudtam, hogy ezzel most megbántom Alecet, és ezért utáltam magamat. Ha ennek az egésznek vége lesz, majd kibékítem – döntöttem el. Most csak átadtam magam annak az érzésnek, ami a hatalmába kerített Jus ölelésében. A megkönnyebbülésnek, a nyugalomnak, a szeretetnek. De ez a megkönnyebbülés szertefoszlott, amikor Emmett, Edward, Jasper,és leghátul Bella, belépett a nappaliba, és a tekintetüket Justinra szegezték. Tudtam mit akarnak tenni, de ezt nem hagyhattam.
***
- Stella, beszélhetnénk egy percre négyszemközt Justinnal? – kérdezte látszólag könnyeden és barátságosan Edward. Mekkora egy kétszínű szemét – gondoltam magamban. Aztán gyorsan felé kaptam a tekintetemet, hogy meghallotta e a gondolataimat, de látszólag nem. Pedig látszott rajta hogy koncentrál, de semmi. Számára az elmém érinthetetlen volt.
- Ők kik? – kérdezte Justin, miután elengedett és a kis társaság felé fordult,kíváncsian méregetve a tagjait.
- Ők csak… - kezdtem de Jasper félbeszakított.
- Barátok – mondta de a hangja keményen csengett. Közben Bellára néztem, aki leghátul állt,és kerülte a tekintetemet. A fejét lehajtotta, és csendben állt.
- Értem…hát örvendek – mosolyodott el halványan Jus. Bella arca megrándult, mintha a sírást próbálná elfojtani.
- Mi úgyszintén… - válaszolt Edward – Nos, nem lenne baj ha elrabolnánk egy percre Justint Stella? Meg kéne beszélnünk a történteket… - mondta és közben megpróbált barátságos hangot megütni. Szánalmas…
- De. Baj lenne – mondtam, mire mindannyian meglepetten néztek rám.
- Mi? Hogy mondod? – kérdezte meg Jasper, mint aki nem hall jól.
- Ahogy hallottad. Justin nem megy sehova…pihennie kell… - vágtam ki magamat.
- Ugyan Stella, csak egy perc az egész…Justin biztos nem ellenzi – mosolyodott el Edward. Erősítés kell, ha ezek rájönnek hogy hallottam mindent, erőszakkal is, de tuti kirángatják innen Just. Ő nem értett semmit sem.
- Stella…ha csak egy perc akkor semmi akadálya….komolyan – mondta barátságosan Justin. Most Emmett arcán láttam átfutni egy érzelmet. Ő egész végig meg sem szólalt csak állt Bella mellett és mélyen hallgatott. Mintha megérezte volna hogy szükségem van rá, az erkélyajtón belépett Alec és mellém állt.
- Mi a gond skacok? – kérdezte, de én tudtam hogy pontosan tudja mi a helyzet.
- Nem tudom miért, de Stella makacsul ellenzi hogy elbeszélgessünk Justinnal – mondta Edward és ezt az egészet úgy adta elő mint egy profi színész.
- Ó, igen, akkor miért nem beszélgetünk itt mindannyian? – kérdezte Alec és az arcára kiült egy kis gúnyos vigyor. Edward arca megrándult, mire Alecnek nagyobb lett a vigyora. Rájött. – futott át az agyamon. Edward rájött hogy tudunk mindent. Olvasott Alec gondolataiban, aki látszólag nem is titkolta.
- Ó Edward, hagyj már fel ezzel a hülye szerepjátékkal! Mindent hallottunk – mondta végül Alec és még közelebb jött hozzám. A karja az enyémhez ért. Óvatosan úgy helyezkedtünk hogy Justin mögénk kerüljön, hogy még véletlenül se legyen az ő közelükbe.
- Alec, te is tudod hogy a srác túl sokat tud – kezdett bele, mire hallottam hogy Justin halkan felszisszen.
- Mi? Rólam van szó? – kérdezte félénken, miközben kilesett mögülem. – Én nem…. Most mi van…? – rázta meg a fejét.
- Az van kölyök, hogy túl sokat tudsz! Veszélyt jelentesz a fajtánkra! – magyarázta Jasper lassan de mégis fenyegetően.
- Veszélyt…a fajtátokra…? – kérdezett vissza Jus.
- Igen, ránk vámpírokra – mondta Edward komolyan. Justin légzése felgyorsult, és a szeme tágra nyílt a rémületről.
- Szóval ti mind….? – dadogta, és hátrálni kezdett, de a kanapéba ütközött, így lehuppant rá. Most jött rá, hogy a körbe van véve vámpírokkal. Ijedten nézett körbe. – De…én…nem mondom el senkinek – mondta határozottan, de szemeiben félelem csillogott.
- Bárcsak tudnánk neked hinni…sajnálom, de túl híres vagy… - sóhajtott Jasper,és lépett egyet felé. Egyből Jus elé álltam, és gyilkosan meredtem Jasperre. Meglepődötten torpant meg.
- NEM – morogtam. Alec ismét mellém lépett és megszorította a kezemet, jelezve hogy ő mellettem áll.
- De Stella, meg kell értened, hogy a család az első…és ő fenyegetést jelent a családra – jött közelebb Edward is. Bella és Emmett nem mozdultak. Csendben hallgatták a történéseket.
- Ó hallelúja, a család! – nevettem fel gúnyosan – És ezért meg akartok ölni egy ártatlan embert, hát gratulálok! Itt a híres Cullen család! – köptem a szavakat, mire Bella arca megrándult, és felemelte a fejét.
- Edward… - kezdte, de amaz közbevágott.
- Nem, Bella! Meg kell tennünk! – mondta komolyan és megint közelebb lépett,a kanapén ijedten ülő Justinhoz, aki ösztönösen csúszott hátrébb. Alec egy határozott mozdulattal elém állt. Edwardon látszott hogy egy kicsit meglepődik.
- Alec… - hökkent meg – De neked jobban meg kellene ezt értened, hiszen a Volturi…
- Ne hasonlíts engem a Volturihoz, mert már nem tartozom oda! – vágott közbe dühösen – Sosem szerettem a gyilkolós elveiket…csak követtem a parancsokat…de most nem parancsol nekem senki sem.
- De te nem szereted a kölyköt…sőt…– mondta Edward, valószínűleg Alec fejéből kiolvasva a képeket. Alecre néztem, aki mérgesen nézett vissza Edwardra.
- Ne turkálj a fejemben! – sziszegte – És amúgy sem számít hogy kedvelem e vagy sem. Stellának fontos, ez a lényeg – mondta komolyan. Edward arcán meglepettség suhant át, majd mártír fejet vágott.
- Akkor sajnálom… - mondta és a következő pillanatban Jasper Alechez suhant és le is fogta volna, ha az nem elég gyors. Egy ügyes mozdulattal kitért előle, és már a kanapé mögött volt. Jaspert látszólag nagyon bosszantotta, hogy valaki még nála is jobb. Ismét Alec után kapott, de az egy gyors mozdulattal tarkón vágta mire megtántorodott. De ekkor valaki elkapta Alecet hátulról. Emmett volt az. Látszott az arcán, hogy nem szívesen teszi, hiszen Alec a barátja, de a családja fontosabb volt.
- Eressz el! – sziszegte Alec,de Emmett ellen esélye sem volt. Olyan volt Emmett vasmarkai között,mint egy törékeny kisgyermek. Annyira picinek nézett ki mellette.
- Sajnálom Alec… - motyogta Emmett. Alec ijedten nézett a hátam mögé. Először nem értettem az okát, aztán meghallottam Justin hangját.
- Kérlek...ne…én soha…esküszöm csak ne bántsatok… - nyöszörgött. Hirtelen pördültem meg. Justin egészen a falhoz hátrált. Előtte pár lépéssel Edward állt. Úgy nézett ki mint amikor a macska sarokba szorítja az egeret és az nem tud szabadulni. És ebben a helyzetben egyértelműen Justin volt az egér.
- Sajnálom kölyök…de nem tehetek mást… - sóhajtott Edward, és Justinhoz suhant, aki látván a gyorsaságot, szaporán kapkodta a levegőt, és halálra várt arccal meredt az előtte álló férfira. Nem tudom mi lett velem, de a szememet ellepte egyfajta vörös köd,és újra éreztem azt a nagy mennyiségű erőt, amit akkor éreztem amikor megtámadtam Jusst. Éreztem ahogy az arcom elváltozik, és a szemfogaim utat törnek maguknak. Azt éreztem, hogy most senki sem állíthat meg, mert akárkinél erősebb lennék.
- Ígérem gyors leszek, nem is fogod érezni – mondta Edward,és megfogta Justin nyakát, aki hiába próbálta, nem tudta lefejteni azt onnan. Jasper csak állt Emmett mellett, hátha elkell a segítség, de Alec így sem tudott szabadulni, akárhogy próbált. Olyan gyorsan suhantam Edwardhoz, és a pólója nyakánál fogva rántottam el onnan, hogy mindez egy tizedmásodpercbe sem telt. Edward megtántorodott a váratlan, és hirtelen lökéstől, így egyenesen nagymamám régi, antik üvegasztalára esett, ami azonnal apró kis szilánkokra hullott. Jasper,aki eddig Emmett oldalán állt, elkerekedett szemekkel figyelte az üvegszilánkokban fekvő fivérét. De nem csak ő. Alec abbahagyta a kapálózást, és ő is csodálkozva meredt először Edwardra,majd rám, és a szeme megtelt reménnyel, ami mögött ott bujkált egyfajta félelem is.
- Hogy a francba…? – kezdte Edward, de én dühösen vicsorogtam rá.
- Azt mondtam nem! – morogtam, és önkénytelenül is kivillantottam a fogamat. A szobában mindenki szeme elkerekedett, és úgy bámultak rám. Az egyetlen légzés a Justin szapora kapkodása volt, és az egyetlen szívverés az övé volt, ami úgy verdesett, mint egy kalitkába zárt madár. Óvatosan, hogy az egyik szememet Edwardon és a többieken tartottam, hátrafordultam hozzá.
- Minden rendben? – kérdeztem halkan,és próbáltam nem a szemébe nézni, és úgy beszélni hogy a fogaim nem látszódjanak.
- A…azt hiszem – dadogta, de úgy nézett ki mint aki mindjárt összeesik. Nagyon sápadt volt, és alig állt a lábán. De ez érthető is volt. Hiszen most akarta kinyírni egy csapat vámpír, sőt a vérvesztesége is nagy volt, ennek ellenére talpon volt.
- Nem hagyom hogy bántsanak…ígérem – mondtam neki bíztatóan. Hálásan nézett rám, és meglepett hogy egyáltalán nem ijedt meg. Közben a szemem sarkából észrevettem, hogy Jasper felém mozdul. Villámgyorsan fordultam vissza, és Justint magam mögé tolva elé álltam.
- Stella…nem tehetünk mást…kérlek…nem akarunk téged is bántani…ne akard…
- Leszarom mit akartok Jasper! – kiáltottam dühösen – Próbálj csak meg lefogni, a te karod bánja – morogtam. Láttam a szemében a kételkedést, hiszen látta az előbbi erőmet, amivel Edwardot a padlóra - jobban mondva, nagyi asztalára - küldtem.
- Stella… - kezdte volna újból, de a következő pillanatban kivágódott a bejárati ajtó és Jacob lépett be rajta.
- Héj srácok, hallottam mi történt Carlisle elmondta és jöttem hogy… - kezdte de amint meglátta a szobában uralkodó helyzetet, hogy Edward éppen a törött asztal maradványaiból áll fel, Emmett Alecet fogja le, aki azért küzd hogy kiszabadulhasson, Bellát aki oldalt áll és ijedten figyeli az eseményeket, miközben a képességével blokkolja Alecét, Jaspert, aki hitetlenkedve és egyben gyilkosan bámul rám, Justint aki halálra váltan figyeli a körülötte lévőket,majd a tekintete végül rám siklott, rám aki ott állt Justin előtt,védelmezően, rám akinek az arca teljesen elváltozott, rám aki dühödten mered az előtte álló vámpírokra. Láttam rajta hogy teljesen leblokkol.
- Itt meg mi kóchengeres istennyavalya folyik? – kérdezte végül, és megállt a szoba közepén…
